Az MSZP-s Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága

Az MSZP-s Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága

Befolyással üzérkedés bűntette miatt függesztenék fel a politikus mentelmi jogát – olvasható a Mandiner cikkében.

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának oldalán hétfőn közzétett határozata emlékeztet, hogy Polt Péter legfőbb ügyész még február 25-én indítványozta, hogy az Országgyűlés függessze fel Tóth Csaba mentelmi jogát.

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Tóth Csaba országgyűlési képviselő 2016-ban Horváth Csabával – a XIV. kerület jelenlegi polgármesterével, aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. Tóth Csaba cselekménye vesztegetés látszatát keltve üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette megalapozott gyanúját kelti – írta az ügyészség közleménye.

A határozatban az áll: Tóth Csaba és Horváth Csaba (a XIV. kerület jelenlegi polgármestere, akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja) a SIS Parking Kft. által vezetett konzorciummal a minél nagyobb árbevétel és ebből adódó nyereség elérése céljából jelentősen túlárazott, nem a valós piaci viszonyoknak és a tényleges versenyhelyzetnek megfelelő vállalkozói díjban állapodtak meg.

A parkolóautomaták beszerzéséből, üzembe helyezéséből várható bevételből Tóth Csaba – saját maga és Horváth Csaba gyanúsított részére – 31 250 000 forint jogtalan előnyt kért és vett át az alábbiak szerint:

2017. március 15. napján 10 000 000 forintot,
2017. július 1. napján 10 000 000 forintot,
2017. augusztus 2. napján 11 250 000 forintot.
A 2017 júliusában megkötött szerződésből származó bevételből 2017 őszétől 2019 őszéig

havonta 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt vett át Tóth Csaba a lakásához tartozó, a társasház közös helyiségét képező tárgyalóteremben.

Az ügyben Horváth Csabán és Tóth Csabán kívül Molnár Zsolt MSZP-s pártigazgató neve is előkerült, aki tagadta, hogy pénzt kapott volna Fuziktól, ezt abszurditásnak és aljas rágalomnak nevezte.

Szerdán reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonomban – írta Horváth Csaba polgármester a Facebookon.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-05-30 | 19:03
Soha nem látott ingatlaneladások Újbudán - a DK-s László Imre úgy szórja a közvagyont, mintha nem lenne holnap

Soha nem látott ingatlaneladások Újbudán - a DK-s László Imre úgy szórja a közvagyont, mintha nem lenne holnap

  • Az elmúlt hetekben a Mandiner cikkezett arról, Újbuda önkormányzata soha nem látott ingatlankiárusításba kezdett.
  • Bár a baloldal a XI. kerületben is azzal az ígérettel jutott hatalomra, véget vet - az egyébként nem létező - ingatlaneladásoknak, mondván "Újbuda megtelt", másfél évvel a választások után soha nem látott mértékben pörgették fel az önkormányzati ingatlanok eladását.
  • Összességében több milliárd forintos ingatlanvagyonról van szó.
  • A Mandiner cikksorozata és a kibontakozó civil ellenállás egy iskolások által használt telket, és egy saroktelket talán megmentett az eladástól.
  • Több nagyértékű ingatlant azonban nem.
  • A BENNFENTES utánajárt a dobra vert ingatlanoknak, és feltérképezte azok környezetét is.
Botrány 2022-02-17 | 16:58
Bűnszervezetben játszott össze a Cseh Katalin körüli cégháló?

Bűnszervezetben játszott össze a Cseh Katalin körüli cégháló?

  • A legfrissebb gyanú szerint igen.
  • A gyanú szerint a cégháló szereplői folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követtek el költségvetési csalásokat.
Botrány 2021-05-29 | 12:00

Micsoda véletlen - Gyurcsány eltűnt szakdolgozata után most Karácsonyé sincs meg

  • Elérhetetlen Karácsony Gergely szakdolgozata az ELTE-n.
  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) adatvédelmi tisztviselője arról tájékoztatta a sajtót, hogy Karácsony szakdolgozata nem szerepel az egyetem könyvtárának elektronikus adatbázisában, és az eredeti példány sem található a gyűjtőköri állományban.
  • A Karácsony Gergely szellemi teljesítményét igazoló dokumentumok közül nem ez az egyetlen, aminek nyoma veszett.
  • Legutóbb a főpolgármester azt közölte, nem tudja, hol van az érettségi bizonyítványa, most pedig a máshol már nem elérhető szakdolgozatáról állítja, hogy meg kellene keresnie.
Botrány 2021-12-13 | 17:07
Karácsony berezelt: megcsapta az üzérkedés és a hűtlen kezelés szele

Karácsony berezelt: megcsapta az üzérkedés és a hűtlen kezelés szele

  • Nagyon megrémült a Főpolgármester, hogy a 14 feljelentés miatt, ami a Városháza-ügyben érkezett, házkutatásokat tartott a rendőrség.
  • Minden bizonnyal azt gondolta, neki annyi a szerepe Budapest élén, hogy vigyorogjon és dacoljon a kormánnyal, több felelőssége nincs is.
Botrány 2021-09-09 | 15:34
Orbán: Brüsszel szétveri az Unió egységét

Orbán: Brüsszel szétveri az Unió egységét

  • Magyarország határozatban áll ki Lengyelország mellett.
Botrány 2021-07-29 | 11:14
Momentumos jegyzőkönyv: Cseh Katalin a saját cégére hivatkozva lett a Momentum vezetőségi tagja

Momentumos jegyzőkönyv: Cseh Katalin a saját cégére hivatkozva lett a Momentum vezetőségi tagja

  • Másfél hete tart az Anonymous-ügyként elhíresült botrány, amelyben egy álarcos alak hívta fel a sajtó figyelmét, hogy Cseh Katalinhoz köthető cégháló több mint 4,7 milliárd európai uniós támogatást nyert el.
  • A NOlimpiával ismertséget szerző politikus, aki az olimpiára hivatkozva pályázott EU-s támogatást hologramos technológia kifejlesztésére, elismerte a pályázás tényét és azt állította, hogy minden rendben volt a pályázattal.
  • A BENNFENTES is írt róla, hogy nem ez volt a családi Pannónia Nyomda Kft. első botránya, korábban a Momentumtól is kaptak megbízásokat a 2018-as kampányban, amely pénzekkel nem tudott megfelelően elszámolni a párt.
  • A Cseh Katalin apja, Cseh Tibor által alapított Pannónia Nyomda Kft., amelynek 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt az ügyvezetője, két részletben összesen 285 millió forintot nyert EU-s pályázatokon.
  • Úgy is, hogy fióktelepet nyitott pár nappal a pályázatok előtt, hogy jogsulttá váljon az EU-s forrásokra.
Botrány 2023-03-11 | 09:49
Botrány Bécsben: kiskorúak a melegek "chemsex" partijain

Botrány Bécsben: kiskorúak a melegek "chemsex" partijain

  • Egy szociáldemokrata politikus közösségi médiás posztja borította a bilit.
  • Az egykori SPÖ-s bécsi tanácsos elvonóra ment kicsapongó életmódja miatt.
  • Napokig tartó, kábítószeres homoszexuális orgiákról írt.
  • Majd feltette a kérdést: "Végül a főszereplők életkora ijesztő [...] Mi lesz ezekből a 17, 18, 19, 20 évesekből, ha tovább fogyasztanak?"
Botrány 2021-09-25 | 14:49
Hangfelvétel: ajándékcsomagot osztogatnak az előválasztóknak, ha az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikóra és Karácsony Gergelyre szavaznak

Hangfelvétel: ajándékcsomagot osztogatnak az előválasztóknak, ha az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikóra és Karácsony Gergelyre szavaznak

  • Ez már a sokadik csalásgyanús eset az előválasztáson: egy hangfelvétel szerint csomagokat osztogatnak Püspökladányban az embereknek, hogy Bangónéra, és az MSZP miniszterelnök-jelöltjére, vagyis Karácsony Gergelyre szavazzanak.
  • A képviselőnőről köztudott, hogy közel 20 év fővárosi politizálás után kullogott haza szülőföldjére, miután Csepelen kikapott egyéni jelöltként.
  • Ahogyan az is ismert, nem ez az első botránya: korábban lepatkányozta a fideszes választókat, 2004 decemberében pedig plakátarca volt a határon túli magyarok ellen uszító gyurcsányi kampánynak.
  • A BENNFENTES a héten megírta: Ózdon az MSZP-s gyanú szerint a Jobbik által felbérelt roma nehézfiúk akadályozták, hogy az előválasztók az MSZP-s jelöltre szavazzanak.
  • Jobbikos médiumok szerint viszont 2 000 forintot ígértek az MSZP-sek a romáknak egyetlen szavazatért Ózdon.
  • A narancs.hu értesülései szerint Miskolcon a DK szervezetten, autókkal szállította a szavazókat az előválasztási sátorhoz, ahol Dobrevre kellett volna szavazniuk, szintén 2 000 forintos tarifáért.
  • Pestszentlőrincen pedig 5000 forintos karácsonyi ajándékutalványt ígérgettek az időseknek, ha elmennek szavazni az előválasztásra, és a DK-s önkormányzattól kiküldtek egy Kunhalmi Ágnest lejárató emailt.
  • És ott van még a szerda éjszaka az M3-as autópályán totálkárosra tört fekete luxus kupé BMW esete, melyből előválasztási szavazólapok és nagy mennyiségű készpénz került elő.