Az ukrajnai háború elől 2022. március 2-án 6376 ember, köztük 509 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
1 nappal korábban 532 gyermeken segítettünk.
A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek.
Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 1099 ember, köztük 75 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség erői a Keleti és a Nyugati pályaudvaron segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket.
Ellátásuk, szállításuk, elszállásolásuk érdekében a rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Magyarország az elsők között tette lehetővé a 12 év feletti gyermekek oltását, ennek köszönhetően már 200 ezer 12-17 év közötti diákot regisztráltak oltásra és 81%-uk már fel is vette azt.
Jelenleg két vakcina alkalmazható a 12-18 év közöttiek oltására: a Pfizer és a Moderna.
Ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják – közölte a belügyminiszter.
A belügyminiszter azt is írta: a független képviselő Szél Bernadett konkrét kérdéseit kész megválaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén.