Karácsony embere: el kell zárni az orosz gázt

Karácsony embere: el kell zárni az orosz gázt
  • A gittegylet-kullancspárt Párbeszéd képviselője, Kocsis-Cake Olívió ismét nagyot mondott.

Kocsis-Cake Olívió, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint el kell zárni az orosz gázt – erről a zöldpolitikus az ATV Start című műsorában beszélt, szúrta ki a hirado.hu portál.

A Párbeszéd politikusa azt mondta, hogy szankciókat kell kivetni az energiahordozókra is, ezzel tovább növelve a folyamatosan emelkedő energiaárakat: "hogyha ehhez [a béke eléréséhez – a szerk.] az kell, hogy szankcióval sújtsák az energiahordozókat is, amit Oroszország kivet, akkor ezt a lépést is meg kell lépni."
 
Kocsis-Cake Olívió később azonban a beszélgetés további részében ennél is tovább ment, amikor kijelentette az orosz gázzal kapcsolatban, hogy: "ezt a forrást el kell tekerni, el kell zárni, mert addig lesz pénzük háborúzni, és lesz pénzük egy független országot megtámadni."

Magyarország gázellátásának túlnyomó többségét az orosz gáz adja. Hazánkban továbbá jelentős részben fűtéshez használják ezen energiahordozót, tehát amennyiben az ellenzéki politikus által javasolt intézkedések megvalósulnának, komoly nehézségekkel kellene szembenéznie a magyar lakosságnak.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-30 | 14:34
A tönkrevert, a vereségbe beleőszült Jakab harcba hív

A tönkrevert, a vereségbe beleőszült Jakab harcba hív

  • Két és fél nap bujkálás után Jakab Péter új videóval jelentkezett Facebook-oldalán.
  • Érthető, hogy el volt tűnve, a BENNFENTES korábbi értesülései szerint nagyon megviselte a negyedik helyezés.
  • Megint harcba hívja az embereket, csak hát ahhoz erő is kellene.
  • Az meg nincs, lásd megalázó negyedik helyezés a Gyurcsány-showban.
Bel 2021-12-15 | 12:02
Szellemóriások a Fővárosban: Kerpel-Fronius "elfelejtette", hogy ő volt a Városháza hasznosításának előterjesztője

Szellemóriások a Fővárosban: Kerpel-Fronius "elfelejtette", hogy ő volt a Városháza hasznosításának előterjesztője

  • Fekete-Győr szellemi horizontján robbant az újabb "nem tudom" bomba.
  • A szürkeállomány momentuma tombol a Fővárosban is.
Bel 2021-10-04 | 09:22
Karácsony makacsul kitart amellett, ő nem lép vissza, Márki-Zay egy fokkal engedékenyebb

Karácsony makacsul kitart amellett, ő nem lép vissza, Márki-Zay egy fokkal engedékenyebb

  • Bár továbbra is azt gondolja, neki van nagyobb esélye.
  • Márki-Zay a vasárnapi rendezvényén a Jobbikot támadta, amiért az Dobrev mögé sorolt be, és nem pedig mögé.
  • Később olyan gyurcsányozást nyomott le, hogy azt egy fideszes is megirigyelhetné.
  • Azt mondta, ha ma valahol megjelenik Dobrev Klára vagy Gyurcsány Ferenc, "akkor az emberek egy jelentős tömege az ellenkező irányba kezd futni. Ha ezt valaki letagadja, annál a valóságnak olyan szintű tagadásával állunk szemben, mint amikor 2018-ban a Jobbik azt merte állítani, hogy egyedül fogja legyőzni a Fideszt".
  • De kapott az elvileg szövetséges Karácsony is.
  • Azt állította, a Mindenki Magyarországa Mozgalom teljes kampánya az elmúlt fél évben kevesebbe került, mint amennyit Karácsony Gergely az utolsó héten csak Facebook-hirdetésre költött.
  • Ahogy azt is a pártok hibájának tartja, hogy a civilek kiszorultak az előválasztásból. Ennek nagyrészt az volt az oka, hogy a 106 körzetben csak egyfordulós választást tartottak, ezt sajtóinformációk szerint a DK akarta így.
  • Valamint a posztjai alatt tomboló trollkommentelők miatt egyszerre hibáztatta a Fideszt és a DK-t - kérdés, komolyan vehető-e egy miniszterelnök-jelölt, aki azt figyelgeti, a közösségi médiában milyen trollok jelennek meg a posztjai alatt.
Bel 2022-02-14 | 12:27
Újabb settenkedő migránscsapat

Újabb settenkedő migránscsapat

  • A járőrök 2022. február 14-én, 7 óra 18 perckor, Bozsok térségében igazoltattak tíz személyt, akik az igazoltatás során azt állították magukról, hogy afgán állampolgárok.
  • Az intézkedés során sem személyazonosságukat, sem magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • Ezért a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-01-18 | 19:17
Telefonon beszélt Donald Trumppal Orbán Viktor

Telefonon beszélt Donald Trumppal Orbán Viktor

  • Kölcsönös politikai támogatás és gratulációk.
  • Karácsony Gergely nem tudna egy ilyen telefonbeszélgetésben részt venni, mert egy árva hangot sem beszél angolul.
Bel 2021-11-02 | 15:26
Két autóval, konvojban utazó embercsempészeket és migránsokat fogtak el

Két autóval, konvojban utazó embercsempészeket és migránsokat fogtak el

  • A rendőrök az M1-es autópályán Győr külterületén állítottak meg két személygépkocsit, amelyek bolgár sofőrjei migránsokat akartak illegális módon Ausztriába juttatni.
Bel 2022-02-13 | 13:20
A nőkről is lenézően beszél Márki-Zay

A nőkről is lenézően beszél Márki-Zay

  • Dobrevről azt mondta, "női mivolta ellenére" egy tehetséges politikus.
  • Máskor egy vidéki fideszes hölgyről mondta azt, nem tudni, mennyire a saját kútfejéből fejtette meg a keresztrejtvényt.
Bel 2022-01-24 | 09:29
A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség

A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség

  • A beoltottak száma 6 342 496 fő, közülük 6 080 592 fő már a második, 3 554 502 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • Az elmúlt három napban összesen 39 928 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 441 385 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt három nap alatt elhunyt 122 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 209 129 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 191 312 főre emelkedett.
  • 2921 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen.