Az MSZP-s Horváth Csaba egy kávézóba járt a vesztegetési pénzért

Az MSZP-s Horváth Csaba egy kávézóba járt a vesztegetési pénzért
  • A zuglói parkolási nyereség felét követelte, de külön kért három alkalommal 3-3-3 milliót is.
  • Cserébe azt ajánlotta fel, hogy ha főpolgármesterré választják, akkor meghálálja.
  • A dolog érdekessége, hogy akkor még Karácsony Gergely volt a zuglói polgármester.
  • Kérdés, ő tudott-e ezekről az ügyekről?

Egy, a Magyar nemzet birtokába jutott vallomás szerint Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az a személy, aki miután a kerületi parkolási bevételekből realizált nyereség felét elkérte magának és társának, még három alkalommal hárommillió forintot követelt és kapott külön. Cserébe azt ajánlotta fel, hogy ha főpolgármesterré választják, akkor meghálálja. Az összegeket a XIV. kerületi parkolási cég egyik vezetője egy Kálvin téri kávézónál adta át.

A Magyar Nemzet megszerezte Fuzik Zsolt terjedelmes gyanúsítotti vallomásának egyes részleteit. A férfi fontos információkat osztott meg a nyomozókkal a Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármestert is érintő korrupciós ügyben. A vallomásból részletes kép bontakozik ki arról, hogy ki, mikor, hol és mennyi vesztegetési pénzt kaphatott.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleménye szerint 2016-ban Horváth Csaba – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

A KNYF beszámol arról is, hogy "mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt."

A lap birtokába került vallomásrészletek alapján a három alkalommal hárommillió forintot kérő helyi politikus szintén Horváth Csaba polgármester lehet.

A pénzek átadásáról Fuzik így vallott: "Mind a kettőjüknek személyesen én adtam át a pénzt készpénzben" – mondta Horváth Csabáról és társáról. Kiemelte: "Biztos vagyok benne, hogy a pénzek átadásában senki más nem vett részt rajtam kívül."

Fuzik elmondta a nyomozó hatóságoknak, hogy a vesztegetési pénzt a SIS Parking Kft. hamis számlák beállításával gazdálkodta ki.

"Ez a folyamat 2019 őszén ért véget, eddig az időpontig […] Horváth Csabának 3-4 alkalommal adtam át összesen kb. 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor ezt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt" – mondta Fuzik a hatóságoknak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az ügyben más szocialista politikus is érintett.

A botrány szerdán reggel robbant ki, amikor a hatóságok házkutatást tartottak a zuglói polgármesteri hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél és Horváth Csaba MSZP-s polgármester otthonában.

A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán gyanúsítottként hallgatta ki a kerületvezetőt és egy politikustársát. A hírek szerint Horváth nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, a továbbiakban szabadlábon védekezhet. A politikus az esettel kapcsolatos közleményében a "rezsim" üldözöttjeként hivatkozik magára.

Sajtóhírek szerint az ügy alapja, hogy 2021 nyarán a NAV bevetési egysége a Terrorelhárítási Központ segítségével országszerte nyolcvan helyszínen csapott le bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával. Ekkor harmincöt embert kihallgattak, három gyanúsítottat pedig azonnal le is tartóztattak.

A gyanú szerint 19 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív számlákat a SYS IT Services Kft. és a cég alá tartozó harminc további gazdasági társaság. Ennek az ügynek az egyik gyanúsítottja Fuzik Zsolt, aki mint látható, Horváth Csaba ügyében is érintett. A gyanú szerint 4 milliárd forintnyi kár érhette a költségvetést.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-09-21 | 17:41
Kussoljatok! - ezt üzeni Márki-Zay a hódmezővásárhelyi képviselőknek

Kussoljatok! - ezt üzeni Márki-Zay a hódmezővásárhelyi képviselőknek

  • Úgynevezett "széksértési" önkormányzati rendeletet alkotott a hódmezővásárhelyi közgyűlés.
  • Ennek lényege, hgy bármely képviselő bemószerolhatja a másikat, ha az szerinte sértőt mondott a Polgármester Úrra, vagy más képviselőre.
  • Nesze neked szólásszabadság és demokrácia.
Botrány 2022-03-02 | 14:00
A szegedi momentumosok is magyar katonákat küldenének Ukrajnába

A szegedi momentumosok is magyar katonákat küldenének Ukrajnába

  • Eddig azt gondolhatta mindenki, hogy csak a baloldal országos vezetői követelik azt, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnába.
  • A SzegedMa azonban kiszúrt egy beszélgetést, ahol a momentumos Borsik Viktor ismét elmondta, magyar katonákat küldenének az ukrán frontra.
Botrány 2022-01-18 | 12:31
Karácsony: Szarok rá, hogy mi van a városházi hangfelvételeken

Karácsony: Szarok rá, hogy mi van a városházi hangfelvételeken

  • Ez nagyon bátor kijelentés ahhoz képest, hogy majdnem eladták alóla a Városházát.
Botrány 2021-10-26 | 13:13
Támadnak a "tiszták" Józsefvárosban: egy kerékbilincs-mutyi miatt elítélt jegyző Pikó munkatársa

Támadnak a "tiszták" Józsefvárosban: egy kerékbilincs-mutyi miatt elítélt jegyző Pikó munkatársa

  • Dr. Sajtos Csilla Józsefváros új jegyzője nyár óta.
  • Ő korábban Terézvárosban is megfordult, ahol egy kerékbilincs-botrány miatt 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
  • Sajtos Csillát amitatt ítélték el, mert hivatali helyzetével visszaélve kerékbilincseket szedetett le szabálytalanul parkoló autókról úgy, hogy annak költségeit az érintettnek nem kellett megfizetni, sőt, a szabálytalan parkolás miatt nem indult eljárás sem.
  • Vádlott-társa, a 2010 előtt alpolgármester MSZP-s Hatvani Csaba szintén 300 ezer forintos pénzbüntetést kapott.
  • Harmadik társuk, az akkori közterület-felügyelet vezetője volt, és akit vesztegetéssel is megvádoltak, 250 ezer forintos büntetést és 2 év letöltendőt kapott.
  • Nyár óta a jogerősen elítélt jegyzőasszony a józsefvárosi törvényesség legfőbb felügyelője.
Botrány 2021-07-21 | 15:05
Mit lehet tudni Cseh Katalin korábbi cégéről?

Mit lehet tudni Cseh Katalin korábbi cégéről?

  • Az elmúlt években 285 706 274 forintnyi EU-s támogatást nyert el az a Pannónia Nyomda Kft., amelyet 2013-2018 között Cseh Katalin, jelenlegi momentumos európai parlamenti képviselő vezetett, majd átadta azt egy, a családdal közel évtizede együttműködő strómannak.
Botrány 2022-02-23 | 11:13
Ellenzéki pártaktivistákkal tölti fel a baloldal az elvileg független választási bizottságokat

Ellenzéki pártaktivistákkal tölti fel a baloldal az elvileg független választási bizottságokat

  • Az elmúlt hetekben a baloldali ellenzék és Márki-Zay Péter is több alkalommal célozgatott arra bizonyítékok nélkül, hogy tömeges választási csalásokra készül a nagyobbik kormánypárt.
  • Mondhatni versenyt sírtak a nyilvánosságban a választások tisztaságáért, mozgalmat is szerveztek, hogy minden szavazókörben legyenek szavazatszámlálóik, és ujjongtak, hogy az EBESZ megfigyelőként vesz részt a 2022-es választásokon.
  • Az ember azt gondolná, a baloldal tehát mélyen elkötelezett a tiszta és törvényes választás lebonyolításában.
  • Ez azonban csak a látszat, a helyzet ennek éppen az ellenkezője.
  • A BENNFENTES az elmúlt napokban kiszúrt egy különös mintázatot: a 2019-ben ellenzéki vezetés alá került önkormányzatok sorra hívják vissza a törvény által biztosítottan független, önkormányzatok által kijelölt választókerületi bizottságokból annak köztiszteletnek örvendő tagjait, és baloldali aktivistákkal, pártemberekkel, egykori baloldali polgármesterekkel, képviselőkkel töltenek fel egy törvényileg is függetlenként meghatározott bizottságot.
  • A BENNFENTES előbb ezt Hódmezővásárhelyen, Józsefvárosban, majd kisebb kutakodások után Siófókón, Pécsett, Tatabányán és Miskolcon szúrta ki.
  • Hódmezővásárhelyen akkora botrány lett a független választási bizottság szétveréséből, hogy Márki-Zay jegyzője a napokban belebukott a történetbe.
  • A BENNFENTES sorra veszi azokat a kerületeket és városokat, ahol a baloldal az utóbbi hetekben pártkatonákkal töltötte fel az elvileg független választókerületi bizottságokat.
Botrány 2021-05-22 | 15:00
A kommunista rendszer mocska máig fröccsen: Karikó Katalint zsarolással szervezte be az Állambiztonság, de soha egyetlen jelentést nem tett senkiről

A kommunista rendszer mocska máig fröccsen: Karikó Katalint zsarolással szervezte be az Állambiztonság, de soha egyetlen jelentést nem tett senkiről

  • A Jobbik korábbi revolverportálján, a Kuruc.infón hoztak nyilvánosságra egy adatot, mely szerint Karikó Katalint beszervezte az állambiztonság.
  • A magyar sajtó sokáig nem vett tudomást erről, de a Telex elnevezésű liberális-ellenzéki portál felkapta az ügyet.
  • Karikó nem bűnös, hanem áldozat. A bűnösök azok, akik zsarolással vették rá a fiatal kutatót arra, írjon alá a kommunista állambiztonságnak.
  • Karikó tisztázta magát a vádak alól: senkiről sem jelentett, és 1985-ben elhagyta a kommunista Magyarországot.