Áder János: Vigyáznunk kell a szabadságra

Áder János: Vigyáznunk kell a szabadságra
  • Ezt Magyarország államfője a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából mondta.
  • Márki-Zay Péter eközben hatalmas bulit csap Vásárhelyen, azt ünnepelve, hogy már 4 éve polgármester.

Vigyáznunk kell a szabadságra, és vigyáznia kell rá a következő generációknak is – jelentette ki a köztársasági elnök pénteken Budapesten.

Áder János erről azután beszélt a közmédiának, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján feleségével, Herczegh Anitával mécsest gyújtott az áldozatok emlékére a Terror Háza Múzeum emlékfalánál.

Az államfő felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit a Terror Háza Múzeum a fasiszta és a kommunista diktatúra áldozataira emlékezve. Hozzátette: az első év tulajdonképpen küzdelemmel telt el, mert a 2002-es választások után az is kérdés volt, hogy ebben a formában megmaradhat-e a múzeum.

Áder János kiemelte: az elmúlt húsz év világosan bizonyította, az ide látogatók igent mondtak arra, hogy szükség van az emlékezés ezen formájára.

Ez idő alatt hétmillió látogatót fogadott a múzeum, nagyon sok időszaki és állandó kiállítás, konferencia, megemlékezés és kerekasztal-beszélgetés, illetve kiadvány fémjelzi az elmúlt húsz évet – sorolta az államfő, aki úgy értékelt: a múzeum és annak csapata hiánypótló munkát végzett.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: a mai napon különösen fontos emlékeztetni arra, ez a kiállítás és múzeum arról szól, hogy mennyire fontos szabadság. Egy nemzet, egy ország és a magánszemélyek szabadsága – fűzte hozzá.

Különösen ma, amikor egy szomszédos országban háború dúl, fontos ez a figyelmeztetés – hangsúlyozta az ukrán helyzetre utalva, majd kiemelte: fontos, hogy tudjuk, milyen érték mindannyiunknak, mindenkinek a Kárpát-medencében és mindenkinek az országhatárokon belül a szabadság. Áder János hangsúlyozta: erre kell vigyáznunk és erre kell vigyáznia a következő generációknak is.

A múzeum minden ez után nyíló kiállítása erre fog figyelmeztetni bennünket, az idősebb generáció tagjait és a fiatalokat is – mondta. 

A Terror Háza Múzeum a médiával közölte, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapja és a múzeum megnyitásának huszadik évfordulója alkalmából számos programmal várják az emlékezőket, érdeklődőket.

Mint ismertették, pénteken a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Hősök falánál egész napos gyertyagyújtással emlékeznek a kommunista megtorlás áldozataira, az esti órákban pedig fényfestés lesz látható a múzeum falán. Pénteken 10 és 18 óra között állandó kiállításuk előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen látogatható. A közelmúltban megnyílt, A legmodernebb magyar nő című, Slachta Margit előtt tisztelgő időszaki kiállítás szintén ingyenesen tekinthető meg pénteken – írták.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-05 | 11:57
Ezt se Karácsony építi: hatalmas, multifunkciós közparkot épít a kormány Csepelen

Ezt se Karácsony építi: hatalmas, multifunkciós közparkot épít a kormány Csepelen

  • Az a jó a főpolgármesteri melóban, hogy elég csak facebookozgatni.
  • Minden másra ott a kormány, amely Budapestet is fejleszti.
Bel 2022-02-01 | 09:39
Az ellenzéki képviselők szidják a gazdasági helyzetet, de az állampapírokat úgy veszik, mint a cukrot

Az ellenzéki képviselők szidják a gazdasági helyzetet, de az állampapírokat úgy veszik, mint a cukrot

  • Miközben minden hullámhosszon azt hazudják az ellenzéki politikusok, Magyarország tönkrement, az állampapírokat nagyon szeretik.
  • A jobbikos Brenner Koloman is bezsákolt állampapírból, 7,7 millióról 13 millióra növelte az általa birtokolt kötvényt.
  • Brenner Kolomannak 2018-as vagyonnyilatkozata szerint egyetlen forint megtakarítása sem volt.
Bel 2021-05-31 | 12:40
Egy országot akart lebeszélni az ellenzék az oltásról, de ez nem sikerült, így Magyarország letörte a járványt - a magyarok elégedettek a járványkezeléssel

Egy országot akart lebeszélni az ellenzék az oltásról, de ez nem sikerült, így Magyarország letörte a járványt - a magyarok elégedettek a járványkezeléssel

  • Hónapokig uszított a baloldal a kínai és az orosz vakcinák ellen.
  • Gyurcsányék pártja, a Demokratikus Koalíció aláírásokat is gyűjtött a kínai vakcina betiltásáért.
  • A magyarok inkább beoltatták magukat, így az ország letörte a járványt.
  • A járványkezeléssel való elégedettség látszik a magyarok hangulatán is.
Bel 2022-06-13 | 08:21
Hajnalban próbálkozott a román embercsempész

Hajnalban próbálkozott a román embercsempész

  • 2022. június 13-án 4 óra 5 perc körüli időben ellenőriztek egy román rendszámú autót az 5112-es mellékúton a 19-es kilométerszelvény közelében, Tolna-Mözs határában.
  • A járművet egy 32 éves román férfi vezette, aki autójának utas- és rakterében hét illegális migráns férfit szállított.
  • A külföldiek szír állampolgárnak vallották magukat, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az illegális migránsokat előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, majd meghallgatásuk után a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-02 | 09:28
Tendert nyert Hódmezővásárhelyen a buszos cég, most ők hurcolják Márki-Zayt a kampányban

Tendert nyert Hódmezővásárhelyen a buszos cég, most ők hurcolják Márki-Zayt a kampányban

  • Mindig a leghangosabb korrupcióellenes politikusokról derül ki az összeférhetetlenség.
Bel 2022-02-01 | 07:36
Álprobléma: 75 illegális migráns és 27 tagú MigránsTaxik

Álprobléma: 75 illegális migráns és 27 tagú MigránsTaxik

  • Rendőrök az éjszaka során elfogtak két embercsempészt és 75 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében.
Bel 2021-08-06 | 11:04
Orbán: a nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy létezik egy konzervatív nemzeti alternatíva, amely a mindennapokban sikeresebb

Orbán: a nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy létezik egy konzervatív nemzeti alternatíva, amely a mindennapokban sikeresebb

  • Az amerikai Tucker Carlsonnak, a FOX News sztárműsorvezetőjének adott interjút a miniszterelnök, angolul.