Orbán Viktor: Magyarországnak a fegyveres konfliktusból ki kell maradnia!

Orbán Viktor: Magyarországnak a fegyveres konfliktusból ki kell maradnia!
  • A miniszterelnök azt is mondta: "szó sem lehet azoknak a baloldali javaslatoknak az elfogadásáról, amelyek szerint fegyvereket és katonákat akarnak küldeni Ukrajnába."

Orbán Viktor miniszterelnök nemrég hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben kijelentette, hogy Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia, utalva az ukrán-orosz válságra.

A miniszterelnök azt is mondta: szó sem lehet azoknak a baloldali javaslatoknak az elfogadásáról, amelyek szerint fegyvereket és katonákat akarnak küldeni Ukrajnába.

Orbán Viktor miniszterelnök a mai nap folyamán találkozott a Honvédelmi Minisztérium vezetésével, azokkal a katonatisztekkel, akik ma Magyarország biztonságát garantálják a parancsnoki munkájukkal.

"A helyzet ugyanis Ukrajna és Oroszország között továbbra is komoly, sőt feszült. Mindent meg kell tennünk a háború elkerülése érdekében" - mondta Orbán Viktor a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban, majd kiemelte, hogy "Magyarországnak ebből a konfliktusból, ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia, mert Magyarország biztonsága a legfontosabb érdek".



A MINISZTERELNÖK KIJELENTETTE: "ENNEK MEGFELELŐEN SZÓ SEM LEHET AZOKNAK A BALOLDALI JAVASLATOKNAK AZ ELFOGADÁSÁRÓL, AMELYEK KATONÁKAT ÉS FEGYVEREKET AKARNAK KÜLDENI UKRAJNÁBA".

Orbán Viktor szerint Magyarországnak a béke helyreállítása érdekében tett nemzetközi erőfeszítésekben kell szerepet vállalnia és közben fel kell készülnie a hadseregnek arra, hogyha a dolgok rosszra fordulnak, és menekültek érkeznek, akkor a hadsereg a rendőrséggel együttműködve képes legyen ezt a helyzetet kezelni.

"Ma azt a benyomást szereztem, hogy erre képesek vagyunk, Magyarország biztonsága jó kezekben van" - jelentette ki a miniszterelnök.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-26 | 10:38
Holland embercsempész-fogás az M1-es autópályán

Holland embercsempész-fogás az M1-es autópályán

  • A holland sofőr, valamint szintén holland társa négy illegális migránst akart Ausztriába juttatni.
Bel 2021-10-11 | 09:36
Kétharmados bukás ébresztette Fekete-Győrt a miniszterelnöki álmaiból

Kétharmados bukás ébresztette Fekete-Győrt a miniszterelnöki álmaiból

  • A Momentum küldöttgyűlése közel kétharmados többségben szavazta le a vártnál is rosszabbul szereplő pártelnököt.
  • Fekete-Győr a döntést elfogadta, és benyújtotta lemondását.
  • A Momentum novemberben választ új elnököt, az eddigi elnökség a helyén marad.
  • Közleményében a Momentum azt írta, "új lendületre van szüksége a Momentumnak ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az építkezést és a magyar közélet még inkább meghatározó közössége legyen".
  • Ez jól jönne a pártnak, a Publicus legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a parlamenti küszöb alatt, 4%-on állnak.
Bel 2021-06-04 | 15:27

Újabb DK-Jobbik mutyi: Törökszentmiklóson is visszalép a DK a Jobbik javára

  • Folytatódik az előválasztásnak nevezett bohóctréfa, ahol a pártok visszalépnek egymás javára, de közben kitartóan azt hazudják az embereknek, ők dönthetik el, ki legyen a helyi jelölt.
Bel 2021-07-21 | 16:40
Bánáti János, állítólagos lehallgatott: nincs abban semmi különös, hogy nemzetbiztonsági szervek céljához kötődően lehet alkalmazni titkos lehallgatásokat

Bánáti János, állítólagos lehallgatott: nincs abban semmi különös, hogy nemzetbiztonsági szervek céljához kötődően lehet alkalmazni titkos lehallgatásokat

  • Kipukkant a lehallgatási lufi: egy állítólag érintett sztárügyvéd is hiányolja a konkrét bizonyítékokat.
Bel 2022-03-29 | 11:02
Orbán: Nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot

Orbán: Nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot

  • Így reagált a baloldali követelésekre a Hír TV Napi aktuális című műsorában hétfő este Orbán Viktor.
Bel 2021-06-22 | 11:25
Annyira belegabalyodtak a hazugságokba a Fővárosnál a dugók miatt, hogy a város vezetői már azt sem egyeztetik, egyfélét hazudjanak

Annyira belegabalyodtak a hazugságokba a Fővárosnál a dugók miatt, hogy a város vezetői már azt sem egyeztetik, egyfélét hazudjanak

  • Múlt héten Karácsony az M0-s elkerülőre mutogatott a Budapest belvárosában sosem látott dugók miatt.
  • Balogh Samu, a Főpolgármester kabinetfőnöke hétfőn viszont az Astoriát tette felelőssé a forgalmi káosz miatt.
Bel 2022-08-16 | 14:16
Magyar kocsit vezetett az angol embercsempész

Magyar kocsit vezetett az angol embercsempész

  • A Tolna megyei rendőrök 2022. augusztus 15-én nem sokkal éjfél előtt – saját észlelés alapján – állítottak meg magyar rendszámú kisbuszt az M9-es autóúton a 8-as kilométerszelvény közelében, Bogyiszló térségében.
  • Kocsit egy 44 éves angol férfi vezette, aki hét illegális migránst szállított.  
  • A külföldiek közül négyen szír, hárman pedig török állampolgárnak vallották magukat, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.  
  • Az illegális migránsokat meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-10-15 | 17:23
Hiába ugrott ki az autópályán és menekült az embercsempész

Hiába ugrott ki az autópályán és menekült az embercsempész

  • Kilenc perc alatt elfogták a rendőrök azt a 36 éves szerb férfit, aki migránsokkal teli autóját hátra hagyva, az autópálya sávjain keresztül, futva próbált elmenekülni.