Miközben Ukrajna biztonságáért aggódik, a TEK-et feloszlatná a baloldal

Miközben Ukrajna biztonságáért aggódik, a TEK-et feloszlatná a baloldal
  • Azt a rendőrségi szervezetet, amely 2010 óta kiemelten veszélyes bűnözőket fogott el.
  • Nyilván ez nem tetszik a baloldalnak, a baloldalnak az áll érdekében, ha a veszélyes bűnözők és maffiózók szabadlábon dolgozhatnak.

Az ellenzék szakpolitikusa elkotyogta, hogy hatalomra kerülésük esetén még a TEK-et is felszámolnák.

Lengyel Róbert szerint a TEK "rendőrség a rendőrségben" rendszer szerint működik. A HVG beszámolója szerint Lengyel Róbert elmondta, hogy úgy tervezik, hogy a terrorelhárítást visszaintegrálják az ORFK egyik szervezeti egységeként.

"A Terrorelhárítási Központ a jelenlegi formájában nem maradhat meg" – mondta Lengyel Róbert volt rendőrtiszt, jelenlegi siófoki polgármester, az ellenzék rendészetért és katasztrófavédelemért felelős szakpolitikai kabinetvezetője kedden a választás utáni terveikről.

A terveik szerint a TEK utódszervezetének terrorfelderítési, bűnügyi munkát nem kell majd végeznie, azt az ORFK-ba integrált – vagyis a Készenléti Rendőrségből kiemelt – Nemzeti Nyomozó Iroda fogja ellátni.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-11-07 | 12:11
Meghaladta a 100 000 főt a magyar határon elfogott migránsok száma

Meghaladta a 100 000 főt a magyar határon elfogott migránsok száma

  • Közben ezernél is több embercsempész ellen indítottak eljárást.
Bel 2022-02-09 | 10:26
40 éves ukrán sofőr vezette a 8 tagú MigránsTaxit

40 éves ukrán sofőr vezette a 8 tagú MigránsTaxit

  • A Pest megyei rendőrök 2022. február 9-én 8 óra körül az M5 autópálya inárcsi pihenőhelyénél vezettek ki egy magyar honosságú gépkocsit, amelyet egy ukrán férfi vezetett, a járműben 8 külföldi tartózkodott.
  • A magukat afgán állampolgárnak valló férfiak magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz-
  • Az ukrán férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2022-04-06 | 09:04
A vírus továbbra is a beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban

A vírus továbbra is a beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban

  • A beoltottak száma 6 403 532 fő, közülük 6 188 620 fő a második, 3 848 757 fő a harmadik, 268 485 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2880 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 863 039 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt napon elhunyt 36 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 647 főre emelkedett.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 720 497 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 96 895 főre csökkent.
  • 1785 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-07-22 | 12:28
Szijjártó: a holland miniszterelnök hungarofób, gyűlöli a magyarokat

Szijjártó: a holland miniszterelnök hungarofób, gyűlöli a magyarokat

  • A BBC-nek adott interjút a magyar külügyminiszter.
  • De nem olyan hiperpasszív angoltudással, mint amilyennel Karácsony rendelkezik.
Bel 2021-05-26 | 08:49

A beoltottak száma 5 040 222 fő, közülük 3 196 604 fő már a második oltását is megkapta

  • 213 az új fertőzöttek száma, elhunyt 41, többségében idős és krónikus beteg.
  • 1373 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 148-an vannak lélegeztetőgépen.
  • Jelenleg Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik és AstraZeneca oltás foglalható.
Bel 2021-11-15 | 10:35
Mától valamennyi kormányablakban és kormányhivatali ügyfélszolgálaton kötelező a maszk

Mától valamennyi kormányablakban és kormányhivatali ügyfélszolgálaton kötelező a maszk

  • A beoltottak száma 5 999 516 fő, közülük 5 774 158 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 594 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • Az elmúlt három napban 21 060 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 960 844 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 304 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 825 775 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 102 898 főre emelkedett.
  • 5286 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 519-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-07-08 | 11:24
Orbán: A vita arról szól, ki dönt arról, hogyan neveljük a gyermekeket

Orbán: A vita arról szól, ki dönt arról, hogyan neveljük a gyermekeket

  • Az Európai Parlament és az Európai Bizottság azt akarja, hogy az LMBTQ-aktivistákat beengedjük az iskolákba és az óvodákba - mondta a magyar miniszterelnök Belgrádban.