Márki-Zay fegyvereket és magyar katonákat küldene Ukrajnába

Márki-Zay fegyvereket és magyar katonákat küldene Ukrajnába
  • Korábban Fekete-Győr András is így nyilatkozott.
  • Ő el akarta rettenteni az oroszokat.
  • Ő.

Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje többször is kinyilvánította, hogy katonákat küldene Ukrajnába.

A Patrizánnak adott február 13-i interjúban Gulyás Márton műsorvezető kérdésére, miszerint ha kirobban a konfliktus, miniszterelnökként biztosítana-e katonai segítséget, a baloldal jelöltje azt felelte: "Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is."

Márki-Zay úgy fogalmazott: "Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk. Nyilván, itt Magyarország, azért valljuk be… hogyha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget megadhat Ukrajnának."

Hozzátette: "Nyilvánvalóan, azt, hogy milyen kötelezettséget vállal a NATO, amelynek Magyarország a tagja kell legyen, nyilván Magyarország hasonló misszióban már részt vett Afganisztántól a Közel-Keletig és Afrikáig és a többi. Sőt, Orbán maga ajánlott NATO-együttműködést különböző külföldi missziókban. Nem lehet kizárni, hogy lesz ilyen majd egyszer Ukrajna vonatkozásában is."

Márki-Zay fegyvereket is küldene Ukrajnába. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában, február 22-én kijelentette: "Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk."



Arról is beszélt, hogy ezt a döntést is a NATO-val való együttműködés, a NATO-tagság kell hogy meghatározza.

Fekete-Győr András is hasonló véleményen van

Nem a hódmezővásárhelyi polgármester az egyetlen a baloldalon, aki hasonló véleményen van. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi, bukott elnöke a Magyar Hangnak nyilatkozva február 1-jén azt mondta: "A jelenlegi helyzetben egy felelős magyar kormánynak a háború megelőzésén kellene dolgoznia. Elrettentés-politikára van szükség."

Fekete-Győr hozzátette: "Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez."

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2022-02-01 | 18:41
Orbán Viktor megegyezéseket keresve utazott Moszkvába, és elérte azt, amit akart

Orbán Viktor megegyezéseket keresve utazott Moszkvába, és elérte azt, amit akart

  • A Moszkvába látogató Orbán Vitkor a mai tárgyalására azzal a magyar igénnyel érkezett, hogy az orosz fél emelje meg a Magyarországnak szállítandó gáz mennyiségét a jövőben.
  • A magyar miniszterelnök szavai szerint egyfajta békemisszió is volt ez a keddi találkozás, mert ugyan "a helyzet nagyon komoly", de egyetlen EU-s vezető sem akar háborút, és tárgyalásokon fel lehet oldani a nézeteltéréseket.
  • A feszültséget csökkenteni kell, hogy ne térjen vissza a hidegháború - tette hozzá.
  • Putyin elnök nem látja akadályát, hogy Oroszország emeljen a Magyarországnak szánt gáz mennyiségén, és további atomenergetikai és mezőgazdasági együttműködések jöjjenek létre a két ország között.
  • Orbán Viktor erre azt felelte, hogy a gázmennyiség emelésével biztosított a rezsicsökkentés fenntarthatósága.
  • Mindkét vezető kiemelte, hogy a vasúti árufuvarozás, a Záhonynál megépített új vasúti átrakodó, és a budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű lehet a logisztikai együttműködés új terepe.
  • Az átrakó üzemeltetése érdekében létrejön egy magyar-orosz vegyesvállalat is.
  • Orbán bejelentette azt is, hogy a Szputnyik Light is elérhető lesz idehaza, és tárgyalások folynak a Szputnyik-V gyártásáról.
Kül 2021-08-13 | 11:36
Naponta két csoportos nemi erőszak történik Németországban

Naponta két csoportos nemi erőszak történik Németországban

  • Annak ellenére, hogy Németország összlakosságának mindössze 13,7 százalékát teszik ki, a csoportos nemi erőszak felében külföldiek érintettek.
Kül 2021-08-14 | 11:45
TEXAS: a kiskorúak nemváltoztatása gyermekbántalmazás

TEXAS: a kiskorúak nemváltoztatása gyermekbántalmazás

  • Vannak még helyek Nyugaton, ahol nem teljesen idióták a döntéshozók.
Kül 2021-08-07 | 12:02
Hogy Afganisztán polgárháborúba sodródik, "az a rideg valóság"

Hogy Afganisztán polgárháborúba sodródik, "az a rideg valóság"

  • Hetek óta érkeznek a vészjelzések a káoszba süllyedő Afganisztánból.
  • A legtöbb szakértő egy hatalmas migrációs hullámtól tart.
  • Pár napja a BILD videóriportban mutatta meg, hogy naponta 8000 és 10000 közötti ember váltja ki útlevelét, hogy Európa felé indulhasson.
  • Az országban milliós számban vannak menekültek, ahogyan Pakisztánban és Iránban is százezrek.
  • Törökországban is megközelíti a millós számot az afgán migránsok száma.
Kül 2021-06-14 | 21:17
POLITICO: mély sz*rban a német Zöldek Baerbock botladozásait követően

POLITICO: mély sz*rban a német Zöldek Baerbock botladozásait követően

  • Kétségek merülnek fel Baerbock kormányzóképességével kapcsolatban - írja a brüsszeli elit lapja, a POLITICO.
Kül 2021-06-01 | 11:46
Ki fizet a klímarombolásért? A német Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock 16 eurócentes benzináremelést akar

Ki fizet a klímarombolásért? A német Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock 16 eurócentes benzináremelést akar

  • Nyugat-Európában is vita van arról, ki fizessen a klíma rombolásáért.
  • Németországban a Zöldek a fogyasztókkal akarják megfizettetni a klímavédelmet.
  • Orbán Viktor miniszterelnök nem véletlenül mondta a napokban, hogy a következő nagy kérdés az lesz, ki fizeti meg a klímaadót?
  • Álláspontja szerint a magyar rezsipolitika eredményeit meg kell védeni.
  • Van mitől: nyugaton az a gyakorlat, hogy a fogyasztók fizetnek, mégpedig sokat.
Kül 2021-06-22 | 20:03
EUROPOL: A dzsihádista terrorizmus továbbra is a legnagyobb fenyegetést jelenti az Európai Unióra nézve

EUROPOL: A dzsihádista terrorizmus továbbra is a legnagyobb fenyegetést jelenti az Európai Unióra nézve

  • A 2020-as évet értékelte az EUROPOL, az Európai Unión belüli legfontosabb rendőrségi szerv.
  • A dzsihádista terrorizmus továbbra is a legnagyobb fenyegetést jelenti az Európai Unióra nézve, és azt továbbra is a külföldi fejlemények befolyásolják - írják.
  • Az Irakban és Szíriában még mindig aktívan tevékenykedő úgynevezett Iszlám Állam (IS) eléri európai támogatóit, hogy Európában támadások elkövetésére buzdítsa őket.
Kül 2021-12-07 | 12:21
Totális elszigetelődés: Emmanuel Macron is Orbán Viktorhoz látogat

Totális elszigetelődés: Emmanuel Macron is Orbán Viktorhoz látogat

  • Ezzel ő lesz a harmadik francia elnökjelölt, akit diplomáciai egyeztetésen fogad a magyar kormányfő.
  • Nemrégiben Magyarországon járt ugyanis Macron két kihívója, Éric Zemmour és Marine Le Pen is.
  • Ők a mainstream sajtó szerint "szélsőjobboldaliak", pedig csak a kontrollálatlan bevándorlás ellen szólalnak fel.
  • A francia helyzet különlegessége egyébként az, hogy Macron két legerősebb kihívójának összeadva több támogatója van, mint a centrista, de jobboldali fordulatot vevő Macronnak.
  • A látogatás geopolitikai jelentőségét az adja, hogy a német választások radikális zöld-baloldali fordulata, és Merkel kiesése az európai politikából teljesen új helyzetet eredményez a kontinensen.
  • Például a francia állam támogatja az atomenergia használatát, míg a német koalíció csak a megújulókban bízik a jövőben. Ráadásul 2022 első felében Franciaország adja az Unió elnökségét, macron vezetésével.