Az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt

Az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt
  • Hortváth Csaba és egy egykori szocialista politikus a gyanúsított.

"A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja" – olvasható a szervezet sajtóközleményében.

Mint írják, a nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – ma több helyszínen – köztük a zuglói önkormányzat épületében – kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.

"A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt" - emlékeztet az ügyészség.

Ahogy azt kiemelték, mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben.

"A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt. A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak" – zárul a sajtóközlemény.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-07-16 | 11:30
Karácsony a dugókkal nem bír leszámolni, ezért toporzékolva hazudozik tovább

Karácsony a dugókkal nem bír leszámolni, ezért toporzékolva hazudozik tovább

  • Miután a miniszterelnök bejelentette, hogy augusztus 1-től elérhető a 3. oltás, Karácsonynak 2 órába telt reagálni kedvenc munkahelyén, a Facebookon.
  • Továbbra is hazudozik a védettségről, és toporzékolva követelőzik.
Botrány 2021-09-24 | 18:25
A baloldal végig hazudott az előválasztási rendszer meghekkeléséről - párbeszédes belső levelezés cáfolja a baloldal hazudozásait

A baloldal végig hazudott az előválasztási rendszer meghekkeléséről - párbeszédes belső levelezés cáfolja a baloldal hazudozásait

  • Egyre rövidebb a baloldali hazudozások szavatossága.
  • Karácsony Gergely lebukása után a teljes baloldal is 4 nap alatt bukott meg a hazugságaival.
  • Azt állították, a Fidesz és a kormánykörök hekkelték meg az előválasztási rendszert.
  • Facebookos belső üzenetváltásokból derült ki, hogy pontosan tudták a leálláskor, hogy elbénázták az egészet.
  • De ennek ellenére is a kormánypártokra fogták a leállást.
  • A baloldalnak nincsen egy igaz pillanata sem, amikor igazat mondanának az embereknek.
Botrány 2021-09-29 | 12:25
Érvényes EU-s adószámmal rendelkezik a fehérvári offshoreos jelölt cége - a jelöltnek le kellett adnia a szlovák adóhivatalnak egy igazolást a jövőbeni forgalomról

Érvényes EU-s adószámmal rendelkezik a fehérvári offshoreos jelölt cége - a jelöltnek le kellett adnia a szlovák adóhivatalnak egy igazolást a jövőbeni forgalomról

  • Újabb dokumentumokat hoz nyilvánosságra a BENNFENTES a székesfehérvári, offshore-botrányba gabalyodott DK-s jelölt cégéről.
Botrány 2022-02-04 | 09:05
Súlyos ellentmondások Hadházy állításai és a gyermekbántalmazást rögzítő jegyzőkönyv között

Súlyos ellentmondások Hadházy állításai és a gyermekbántalmazást rögzítő jegyzőkönyv között

  • A hivatalos jegyzőkönyvek szerint többszörös gyermekbántalmazást és lelki terrorizálást követett el Hadházy Ákos a nevelt kisfia sérelmére.
  • Hadházy kapásból tagadott és áldozatként tekintett magára, de a korabeli jegyzőkönyvek szerint többszörösen is bántalmazta a kisfiút.
  • Az édesapja által akkoribban elmondottak alapján Hadházy sunyi módon akkor bántalmazta a gyereket, ha az anyja nem volt a közelben.
  • A történet szereplői ellentmondásos nyilatkozatokat tettek, hogyan repedt fel a kisfiú fejbőre.
  • A kisfiú azt állította, akkora pofont kapott nevelőapjától, az állatorvos Hadházytól, hogy nekiesett egy bútornak.
  • Az anya viszont azt mondta az édesapának, hogy a gyerek ugrált az ágyon, majd leesett.
  • Később viszont Hadházyval közösen már azt állították a gyermekvédelem előtt, hogy a kisfiú futott, megbotlott, majd elesett, és így történt a baleset.
  • Nagy kérdés, az anya miért állított mást az édesapának, mint Hadházyval közösen a hatóságok előtt.
  • Köztudott, hogy Hadházy Ákos unokatestvére, Márki-Zay Péter is a gyerekek fizikai fenyítésének és verésének híve.
  • Többször is elmondta, hogy a gyerekeket úgy kell "nyitott tenyérrel ütni", hogy "külséremi nyom ne maradjon".
Botrány 2021-12-09 | 10:41
Gansperger: Szabó Tímea CIA-nak dolgozott Kabulban

Gansperger: Szabó Tímea CIA-nak dolgozott Kabulban

  • Anonymus újabb videója ahhoz a beszélgetésrészlethez kapcsolódik, amelyen Gansperger Gyula és beszélgetőtársa a magyarországi baloldal nemzetközi kapcsolatrendszerét és külföldi finanszírozását veszik sorra.
  • Gansperger szerint ugyan a Soros-hálózat sok mindent el tud érni idehaza, de [ennek] "a teteje a Gordon".
  • Később ismerteti, hogy azok a nagy nemzetközi multicégek, amelyeket az Orbán-kormány kiszorított az országból, vissza akarnak térni, mert korábban az előnytelen szerződéseiknek köszönhetően rengeteget kaszálhattak Magyarországon.
Botrány 2022-02-23 | 16:20
Nyomozás zajlik Mártha Imre strómanszerződésével kapcsolatban

Nyomozás zajlik Mártha Imre strómanszerződésével kapcsolatban

  • Milliárdos vagyon rejteget egy stróman nevén a fővárosi közműcégek vezére, Mártha Imre, akit csak Gyurcsány-fiókaként emlegetnek.
Botrány 2022-03-26 | 14:21
Miskolci nagypolgári lakás, panel alatti áron? A DK-s Mokrai megcsinálta

Miskolci nagypolgári lakás, panel alatti áron? A DK-s Mokrai megcsinálta

  • Miskolcon is egyre sokasodnak a tisztakezűek piszkos ügyei.
  • A város fontos elvtársa, az egykor MSZP-s, de ma már a DK-ban politizáló Mokrai Mihály olcsóbban jutott nagypolgári lakáshoz a baloldal által vezetett önkormányzattól, mintha panellakást vett volna.
  • A stiklit a vészhelyzeti jogkörrel visszaélve sikerült leboltolni.
  • A baloldali polgármester a vészhelyzet ideje alatt, a közgyűlés nevében, de ahelyett egyedül eljárva hagyta jóvá az ingatlanértékesítést.
  • Klasszikus elvtársbiznisz: ilyen pofátlanul kell kistafírungolni az elvtársakat.
Botrány 2022-03-31 | 14:20
Sepsiszentgyörgyi polgármester a kidobott szavazólapokról: szervezett provokáció

Sepsiszentgyörgyi polgármester a kidobott szavazólapokról: szervezett provokáció

  • Antal Árpád rámutatott: a baloldal által bemutatott, kidobott szavazólapok azonosító nyilatkozat nélkül eleve érvénytelennek minősülnek.