Gér Mihály nem hajlandó lemondani az önkormányzati mandátumáról

Gér Mihály nem hajlandó lemondani az önkormányzati mandátumáról
  • A Karácsony-párt, a Párbeszéd súlyos botrányba keveredett egykori országgyűlési képviselő-jelöltje az albertirsai önkormányzati mandátumáról nem hajlandó lemondani.
  • Pedig már petíció is indult az elmozdításáért.

Nem tetszik az albertirsaiaknak, hogy Gér Mihály megtartotta önkormányzati mandátumát. A város polgármestere meglehetősen szűkszavú, a Párbeszéd pedig nem nyilatkozik arról, napirenden van-e a kegyeletsértő kommentekről hírhedtté vált politikus párttagságának felfüggesztése, írja a Mandiner.

"Na, ki ölt ma embert? Részegen ne rohanjatok piroson elém, légyszi. (…) Ráadásul a kocsim is csupa velő meg haj. (…) Azt hitték, erősebbek a Quattrónál. (…) A csajt is megnyomorítottam" – írta korábban egy zárt Facebook-csoportban Gér Mihály egy szörnyű, halálos kimenetelű balesetet követően. A baloldali politikus hat évvel ezelőtt az Andrássy úton – önhibáján kívül – elgázolt egy fiatal párt. A balesetben a fiú elhunyt, a lány súlyosan megsérült.

Bár a Párbeszéd által indított, ám a teljes szivárványkoalíciót, így Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet is maga mögött tudó, Pest megye 10-es számú egyéni választókerületében indulni szándékozó Gér visszalépett országgyűlési képviselőjelöltségétől – helyette Karácsony Gergelyék állatvédelmi témákban illetékes megbízottjukat, Zugló alpolgármesterét, Szabó Rebekát indítják –, Albertirsa képviselő-testületében még mindig helyet foglal, mandátumát helyi értesülések szerint nem kívánja visszaadni.

Gér kegyeletsértő kommentjeinek napvilágra kerülése után közleményt adott ki. Ebben jelezte: mondatait közvetlenül a balesetet követően, "sokkhatás" alatt írta, és ugyan szavaiért már bocsánatot kért, be kell látnia, kampánya folytatása súlyos terhet róna rá, pártjára és az ellenzéki összefogásra. Az albertirsai önkormányzati képviselő azt kérte a sajtó képviselőit, ne keressék e témában. Hasonlóképp a Párbeszéd, amely kommünikéjében azt is hozzátette, hogy Gér "aktivitása, szociális érzékenysége révén megbecsülésnek örvendett körzetében, önkéntesként számos balesetnél, tűzesetnél nyújtott segítséget, több ember életét is megmentette".

A Mandiner felkereste Gért, valamint jelölő szervezetét, a Párbeszédet is, hogy megtudja: tervezi-e önkormányzati mandátumának visszaadását, s hogy a kegyeletsértő kommentek megismerése után napirenden van-e a képviselő párttagságának felfüggesztése, Gér kizárása. Cikkük megjelenéséig azonban nem érkezett válasz.

Elhatárolódnának az albertirsaiak, a polgármester meglehetősen szűkszavú

Az albertirsaiaknak nemigen tetszik, hogy Gér Mihály megtartotta önkormányzati mandátumát. Ennek, valamint a történtek ellenére a város első embere, Fazekas László nem határolódott el a baloldali képviselőtársától. Közleményében jelezte: Gér visszalépése kizárólag a képviselőn múlik.

Fazekas bejegyzése alatt az Albertirsa Konzervatív Hangja Facebook-csoport létrehozója a következőket írta:

"Ez egy nesze semmi, fogd meg jól közlemény, ami pusztán arra jó, hogy elmondhassa: mégis írtam valamit. Eddigi évek azt mutatták, hogy Önnek van véleménye, műszaki tekintetben, empatikus és emberi értelemben is, a mindennapok kérdéseiben is. Pont ebben, a várost és a lakók mindennapjait alapjában érintő kérdésben ne lenne? Saját álláspontja? Nem ezt vártuk."

A moderátor felhívta a városvezető figyelmét, Gér védekezése – amely szerint a balesetet követően, sokkos állapotban írta kommentjeit – nem állja meg a helyét, mert a politikus a "képek tanulsága szerint két órán át posztolt, mindezt szinte kifogástalan nyelvtani pontossággal. (…) Ezt egy PTSD-s, sokkos ember nem tudja megtenni, ha valóban megérintette az, ami történt!"

Majd feltette az alábbi kérdéseket: "Polgármester úr, valóban helyesnek gondolja mindezek fényében, hogy Ön csak ennyit reagált? Arról esetlegesen van véleménye, ha valaki nem alkalmas a támogató pártjai szerint képviselő-jelöltségre, akkor vajon alkalmas-e a képviselőségre? Mennyiben tartja Ön méltónak Albertirsa városházához és képviselőtestületéhez Gér Mihályt?"

Albertirsán február utolsó hetében ül össze a döntéshozó grémium.

Albertirsán meglehetősen nagy indulatokat kavart Gér ügye, ez a Pesti TV riportjából is kiderült.

A petíciót itt lehet aláírni.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-02-14 | 00:54
"A kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi" - így kommentálta Karácsony jelöltje a halálos balesetét

"A kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi" - így kommentálta Karácsony jelöltje a halálos balesetét

  • Gér Mihály, a Karácsony-párt Párbeszéd, Pest megye 10-es jelöltje 2016-ban az Andrássy egyik zebráján elütött egy fiatal párt.
  • Az elütött fiú a helyszínen meghalt, a lány "csak" nyomorék lett.
  • Gér Mihály az esetet követően szinte dicsekedve számolt be tettéről a Facebook egyik zárt csoportjában, és erről képernyőmentések jutottak el a BENNFENTES-hez.
  • Kommentje szerint a fiatal párból a fiú a helyszínen meghalt, de "a csajt csak megnyomorítottam."
  • "Azt hitték, erősebbek a quattrónál" - írta érzéketlenül egy másik kommentben.
  • Köztudott, Karácsony korábban azzal indokolta, hogy nincsen jogosítványa, hogy az apukája egyszer nem érkezett haza.
  • Karácsony párttársa, a gázoló Gér Mihály az ellenzéki összefogás jelöltje Pest megye 10-es, monori központú választókerületében.
  • Egy facebookos csoportban azt írta a baleset után, hogy "a kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi."
  • Gér Mihály beágyazott embere a Párbeszédnek, rendszeresen közös fotón szelfizik Karácsonnyal, Tordai Bencével, Szabó Tímeával, Jakab Péterrel, és Márki-Zay Péterrel is.
  • Karácsony embere egy kommentben azt írta, "lett volna jobb programja."
Botrány 2021-11-16 | 11:25
Anonymus videóján a fővárosi korrupciós szisztéma

Anonymus videóján a fővárosi korrupciós szisztéma

  • Anonymus új videójában ismerteti Gansperger Gyula a fővárosi korrupciós láncolat szereplőit és az ingatlanüzletek köré szőtt "jutalékos" mechanizmust.
  • Elmondja, kik frontolnak vezető városházi politikusokat, beszél a jutalékos (visszaosztásos) rendszerről, Karácsony helyetteséről, Kiss Ambrusról és Bajnai Gordonról is.
  • A volt kormányfő a Gansperger által megnevezett Kiss Ambrust és Tordai Csabát kérte Karácsony stábjába, de Gansperger elmondása szerint Tordai felé nem kell elszámolni anyagi értelemben, csak jogi dolgokkal van elfoglalva.
  • A friss, október 6-i felvételeken felsejlik az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós ügye.
Botrány 2023-01-15 | 17:03
Kisgyerekeket szexualizál egy kijevi cég a "glamour" fotói készítésekor

Kisgyerekeket szexualizál egy kijevi cég a "glamour" fotói készítésekor

  • A kijevi "művészeti projekt", a Gorsad beszállítója olyan nagy nevű nyugati magazinoknak, mint a Vogue, L'officel, a Numero, a Liberation, a Dazed magazin.
  • Twitteren a felhasználók azt kérdezgetik, hogy lehet ez legális a divatiparban?
Botrány 2022-01-27 | 13:42
Felháborodás: a hiperpasszív Karácsony belepisált a szenteltvízbe

Felháborodás: a hiperpasszív Karácsony belepisált a szenteltvízbe

  • Karácsony azt mondta a Magyar Zene Házáról, hogy parkban építkezni olyan, mint belepisálni a szenteltvízbe.
  • Bunkó megjegyzése miatt bocsánatkérésre szólítják fel a hiperérzéketlen Karácsonyt a keresztény értelmiségiek.
Botrány 2021-08-10 | 20:20
A 24.hu május 21-én osztotta meg februári cikkét egy perről, amelyben Márki-Zay Péterék is érintettek - az írás szerint a felelősségre vont szülők Márki-Zay feleségét hibáztatták gyermekük elvesztése miatt

A 24.hu május 21-én osztotta meg februári cikkét egy perről, amelyben Márki-Zay Péterék is érintettek - az írás szerint a felelősségre vont szülők Márki-Zay feleségét hibáztatták gyermekük elvesztése miatt

  • A szövevényes és bonyolult történet messzire nyúlik vissza: az otthonszüléssel foglalkozó Te Szülésed kft. ügyvezetője és tulajdonosa 2011-től Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester volt, a felesége pedig szülésznőként dolgozott a családi vállalkozásban.
  • 2015-ben 8 hetesen elhunyt egy baba, mert agyvérzést kapott annak következtében, hogy születését követően nem kapta meg az ilyenkor előírt K-vitamint. A K-vitamin első adagját közvetlenül a születéskor, a másodikat az első vizsgálat alkalmával kell beadni.
Botrány 2021-05-09 | 18:57
Porosenko volt ukrán elnök titokban offshore cégeket irányított, ezek mind az osztrák Raiffeisennél bankoltak

Porosenko volt ukrán elnök titokban offshore cégeket irányított, ezek mind az osztrák Raiffeisennél bankoltak

  • A Petro Porosenko által ellenőrzött offshore cégek vagyontárgyai között drága műalkotások, köztük Ilja Repin festménye és Salvador Dalí szobra is szerepel.
  • Az osztrák Raiffeisen Bank lehetővé tette a megtévesztést, mivel Porosenko egyik munkatársát tüntette fel a cégek valódi tulajdonosaként.
  • Porosenko legalább hat offshore fedőcéget irányított, amelyek több tízmillió dollár értékű tranzakciókat bonyolítottak le, többek között luxusbútorokat és drága műkincseket vásároltak számára.
  • A cégek az osztrák Raiffeisen Bank International banknál vezették számláikat, a banknál Porosenko régi munkatársát tüntették fel tulajdonosként és végső kedvezményezettként.
  • További 11, a Raiffeisennél bankoló offshore cég szintén kapcsolatban állt Porosenko üzleti birodalmával.