Hajnal Miklósnak érettségije sem volt, de közgazdászként hivatkozott magára

Hajnal Miklósnak érettségije sem volt, de közgazdászként hivatkozott magára
  • Olyan gigászok elitklubjában hazudozik tehát a momentumos Hajnal, mint Bangóné Borbély Ildikó és Karácsony Gergely.

Még magyar középiskolában tett érettségije sem volt Hajnalnak, amikor már közgazdászként hivatkozott magára - derítette ki a Mandiner.

Újabb információk láttak napvilágot a baloldal hegyvidéki jelöltjének végzettségéről. 

Mint ahogyan azt korábban a sajtó kiderítette, Bangó Borbély Ildikó ügyéhez hasonlóan Hajnal Miklós is diploma nélkül nevezte magát közgazdásznak. És bár alighogy megírta a Mandiner, hogy hallgat a baloldal, majd gyorsan kizárták a diplomabotrányba keveredő Bangónét az MSZP-ből, a Momentum azóta sem mondja meg, Bangóné sorsára küldi-e Hajnalt. Sőt, Hajnal Miklós utóbb azt nyilatkozta, kvázi magyarázatként befejezetlen tanulmányaira, hogy "mondhatnám, hogy fontosabb volt nekem Magyarország jövője a saját tanulmányaimnál".

Egészen friss hírmorzsa a momentumos politikus kapcsán, hogy legutóbb azt nem találta el, pontosan milyen státuszban van jelöltsége, valamint kiderült az is, hogy bár korábbi nyilatkozata szerint "már sajnálja", hogy közgazdászként hivatkozott magára, azért továbbra is diplomásnak állítja be magát.

Érdekesség, hogy a Momentum akkori elnöke, Fekete-Győr András a hír kapcsán azt nyilatkozta, szerinte nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát. A villamosmérnököt sem a diploma teszi – fogalmazott a volt pártelnök.

Közben kiderült: még magyar középiskolában tett érettségije sem volt Hajnalnak, amikor már közgazdászként hivatkozott magára

A Mandiner birtokába jutott információk szerint azonban amikor Hajnal Miklós közgazdásznak vallotta magát, még magyar középiskolában tett érettségivel sem rendelkezett.

A lap információi szerint a baloldal hegyvidéki jelöltje évekig járt a Radnóti gimnáziumba, azonban az intézményben nem tett magyar nyelven középiskolai érettségit, semmilyen tárgyból. Ezt követően egy magániskola, az Intenational Brittish School diákja lett, ahonnan egy nemzetközi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, 2014-ből.

A dokumentumot az Intenational Brittish School Budapest állította ki (lenti kép).

A The British International School Budapest honlapján elérhető információk szerint, ha valaki cikkünk írásakor szeretné az intézményben taníttatni gyermekét, a gyermek életkorától függően 100 ezer forintos jelentkezési díjat, 350 ezer forint regisztrációs díjat, valamint 300 ezer forintnyi letétet kell fizetnie (utóbbi összeget az intézmény optimális esetben visszatéríti, amikor a gyermek befejezi tanulmányait az intézményben).

Az intézményben a tandíjak 2021/22-es tanévre vonatkozóan 3 682 000 forint, valamint 7 001 000 forint között mozognak, a gyermek életkorától függően (kedvezmények nélkül). Az intézmény weboldalán található információk szerint a tandíj összege egy összegben, vagy három részletben fizethető be.

Később azért letette a magyar érettségit

A Mandiner információi szerint ezt követően 2021-ben, Hajnal történelem érettségit is tett, de diplomával a cikk írásakor sem rendelkezik. A politikus jelenleg az ELTE jogi karának hallgatója.

Hajnal Miklós felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, pedig saját bevallása szerint csak érettségije van

Az ellenzék hegyvidéki jelöltje mindössze egy nemzetközi érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió (502 200) forintért.

Visszatérő elem a diplomabotrány a baloldalon

A baloldalon egyébként nem Bangóné Borbély Ildikó botránya és Hajnal Miklós ügye ez az első eset, hogy egy politikus valótlanul végzettséget, diplomát vagy nyelvvizsgát tulajdonít magának.

Karácsony Gergelyről 2021 tavaszán derült ki, hogy nyelvvizsga hiányában nem szerezhetett volna jogszerűen doktori fokozatot és a Corvinuson sem oktathatott volna. Karácsony egyébként Bangónéhoz hasonlóan több életrajzában is szerepeltette a doktori címét. Valótlanul volt feltüntetve a Párbeszéd Magyarországért (PM) honlapján, hogy Karácsonynak PhD-ja van.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-04-19 | 18:21
MigránsTaxi: A rendőrök elfogtak egy román állampolgárt, aki öt határsértőt próbált átcsempészni Magyarországon

MigránsTaxi: A rendőrök elfogtak egy román állampolgárt, aki öt határsértőt próbált átcsempészni Magyarországon

  • A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei 2022. április 19-én 15 óra 30 perckor Ruzsa külterületén ellenőriztek egy román honosságú Volkswagen Golf Karavan típusú személygépkocsit.
  • Az ellenőrzés során az egyenruhások az autó utasterében öt határsértőt találtak, akik pakisztáni és indiai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Sofőrt a rendőrök a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre előállították, ahol elszámoltatása folyamatban van.
  • A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2021-07-13 | 10:44
Pécsi ellenzéki összefogás: mindenki, mindenki ellen

Pécsi ellenzéki összefogás: mindenki, mindenki ellen

  • Mindegy, csak dolgozni ne kelljen.
  • Egymásnak feszül az MSZP és a DK, Péterffy Attila és Mellár Tamás parlamenti képviselő.
  • A momentumosok is zúgolódnak, akik helyi elnökükkel, Nemes Balázzsal elégedetlenek.
Bel 2021-08-04 | 12:41
Karácsony nem tudja, hol él: a tranzitzónákban lévőkkel szembeni gonoszság megszüntetésével kampányol, holott a tranzitzónákat egy éve bezárták

Karácsony nem tudja, hol él: a tranzitzónákban lévőkkel szembeni gonoszság megszüntetésével kampányol, holott a tranzitzónákat egy éve bezárták

  • Nem ez az első alkalom, hogy Karácsony eltéved Magyarországon.
  • Emlékezetes alakításai közé tartozik, amikor Zuglóban mutogatott egy irányba, hogy arra van az iskola, csak az éppen a háta mögött volt.
  • Csepelt sem tudta elhelyezni a térképen.
  • Most is kínos magyarázkodásba keveredett, a Zeit c. német lapnak ugyanis elmondta - feltehetően tolmács segítségével -, hogy a baloldalnak fontosak a migránsok jogai, de ezt nem teszik plakátra, mert ezzel nem lehet nyerni.
  • Majd idehaza már azzal védekezik, a tranzitzónák felszámolására gondolt.
  • Csakhogy a tranzitzónákat egy éve bezárták.
Bel 2021-08-18 | 12:52
Karácsony titkolózik az új egyesülete pénzeiről, pedig a youtubeon is elvertek két hét alatt 8 milliót

Karácsony titkolózik az új egyesülete pénzeiről, pedig a youtubeon is elvertek két hét alatt 8 milliót

  • Ahogyan a BENNFENTES korábban megírta, Karácsony intenzív Google Ads és kültéri plakátolásba kezdett.
  • A hirdetéseket a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület fizeti, ezt Karácsony bizalmasa, Perjés Gábor jegyezte be június végén.
  • A Google szerint Karácsonyék július utolsó két hetében közel 8 milliót költöttek el a a Google videós platformján, a youtubeon.
  • Korábban a sajtó meg szerette volna tudni, hogy egy frissen alapított egyesületben honnan van ennyi pénz, de Karácsonyék nem válaszoltak.
  • Marad a titkolózás.
Bel 2022-04-29 | 09:09
1384 az új fertőzött, elhunyt 12 beteg

1384 az új fertőzött, elhunyt 12 beteg

  • A beoltottak száma 6 406 501 fő, közülük 6 192 643 fő a második, 3 863 124 fő a harmadik, 287 080 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 1384 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 901 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 12 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 804 295 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 50 521 főre csökkent.
  • 1427 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 41-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-04-01 | 10:08
A gyógyultak száma folyamatosan nő

A gyógyultak száma folyamatosan nő

  • A beoltottak száma 6 402 762 fő, közülük 6 187 600 fő a második, 3 845 314 fő a harmadik, 261 879 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2327 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 854 198 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 709 370 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 99 318 főre csökkent.
  • 1858 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen.