Soha nem volt még akkora gazdasági növekedés idehaza, mint 2021-ben

Soha nem volt még akkora gazdasági növekedés idehaza, mint 2021-ben
  • 7,1%-on áltt meg a mutató.
  • Ennyivel bővült a magyar gazdaság 2021-ben.
  • Ez a magyar gazdaságtörténet legmagasabb növekedése valaha.
  • Az ellenzék szerint közben Magyarországon minden tönkrement.

Tavaly a magyar gazdaság 7,1 százalékkal nőtt, ezzel a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése lett a 2021-es – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A tárcavezető a reggel megjelent statisztikát kommentálva kiemelte: "az adatok két dolgot mindenképpen mutatnak, egyrészt bebizonyosodott, hogy eredményes az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika. Ezek gyors visszaépülést tesznek lehetővé egy válság után is" – mondta. Rámutatott: uniós összevetésben kiemelkedő teljesítményt tett a magyar gazdaság 2021-ben. Idén a tárca szerint 5,9 százalék lehet a növekedés – jelezte.

Azzal, hogy a kormány nem a megszorítások politikáját választotta, elkerülte a visszaesést.

A támogató gazdaságpolitikával, a beruházások ösztönzésével lehetőséget teremtettek arra, hogy újraindítsák a gazdaságot, és „egyfajta lépéselőnnyel jöjjünk ki a válságból” – fogalmazott. A GDP tavalyi növekedése meghaladja a várakozásokat, erre a növekedésre kevesen számtottak – mondta.

A negyedéves összevetés is kedvező számokat mutat: mivel tavaly a 3. és 4. negyedév között is 2,1 százalékos volt a bővülés, az adatok alapján ez már a 6. negyedév, ami növekedést mutat. Több mint másfél éve tart a magyar gazdaság növekedési fázisa, azaz tartós ismertetése szerint. Már a járvány előtti időszak gazdasági teljesítményét is meg tudta haladni a magyar gazdaság, 3,4 százalékkal – húzta alá.

Minden ágazat jól teljesített, egyedül a mezőgazdaság nem, a kedvezőtlen időjárás miatt – mondta.

Rendkívüli év volt a tavalyi, amikor mintegy 15 ezer milliárd forintnyi beruházás valósult meg a magyar gazdaságban. Kedvezőnek nevezte, hogy a magyar az egyik legmagasabb beruházási ráta az unóban. Az alkatrészhiány ellenére jól teljesített az ipar, 9,6 százalékkal nőtt, ahogy a hozzá kapcsolódó építőipar is, 13 százalékkal bővült.

Kitért arra, hogy az infokommunikáció és a turizmus egyaránt közel 20 százalékkal nőttek tavaly, ez is jó jel a belföldi fogyasztás alakulására.

A foglalkoztatási adatok kedvezőek, egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben. A bruttó keresetek megduplázódtak az elmúlt 10 évben, ez szintén a sikeres újraindítást jelzi.

A kiskereskedelmi forgalomra a bérek növekedése és a rekordszintű foglalkoztatás kedvezően hatott, tavaly 3,5 százalékkal bővült az ágazat. Így azt a klasszikus kérdést megválaszolva, hogy mit éreznek ebből az emberek, azt lehet mondani, hogy többet tudnak vásárolni, fogyasztani és költeni az üzletekben – mondta, hozzátéve: a támogatások pedig az adóhatóságnak és a kincstárnak köszönhetően megérkeztek az emberekhez, így a 13. havi nyugdíj és a családi adóvisszatérítés is, a 25 év alattiak pedig adómentességet élveznek.

Az idei évről kijelentette: van ok az óvatos optimizmusra. Ha ez a kormány kap lehetőséget áprilisban a folytatásra, akkor folytatódhat Magyarországon az eddigi gazdaságpolitika, azaz az adócsökkentéseket, a beruházásokat és a családokat támogató politika.
Közlése szerint optimizmusra ad okot 2022-ben az, hogy a globális alkatrészhiány csillapodni látszik, arra számítanak, hogy a járműgyártás területén működő vállalkozások is egyre nagyobb teljesítményt nyújtanak majd. Az elmúlt 1,5-2 évben megvalósult kapacitásbővítő beruházások pedig termőre fordulnak, az oltakozások miatt a járvány eközben mérséklődhet, ez pedig kedvező a nemzetközi turizmusra is.

Mint mondta, az újraindítás gyorsaságához kellett az előző évtized, a gazdasági kockázatokat jelentősen csökkentették, közben erősítve a növekedési faktorokat – húzta alá, hozzátéve: a válságkezelés módja most más volt, mint a 2008-2009-es válság éveiben. Most nem a megszorítások politikáját alkalmazta a kormány, mint az előző baloldali kormányok az adóemelésekkel, elbocsátásokkal. Most saját erőből küzdötték le ezt a 1,5-2 éves időszakot – mondta. Miközben most világszinten kétszer akkora volt a visszaesés, mégis több mint 7 százalékos növekedéssel jött ki a válságból az ország.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-11-07 | 12:02
Nagyon kell a pénz lóvéra: milliárdos ingatlanvagyont árul Budapest

Nagyon kell a pénz lóvéra: milliárdos ingatlanvagyont árul Budapest

  • Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha Karácsonyék nem a város vezetői lennének, hanem a felszámolóbiztosai.
  • A PestiSrácok szúrta ki, hogy tízmilliárdos értéken árul fővárosi tulajdonú ingatlanokat a Karácsony Gergely vezette hivatal.
  • A hírek alapján a Városháza épületét is eladnák 40 milliárdért.
  • Karácsony korábbi mentora, Horn Gábor meg is üzente, hogy ő pártolja az eladást, majd egyértelműen Karácsonyra utalva kijelentette, nem kell folyton beszarni.
Biznisz 2023-01-08 | 16:16
Újabb rekordfizetés von der Leyennek

Újabb rekordfizetés von der Leyennek

  • 6 hónap alatt másodszor emelték a Bizottság vezetőinek, az uniós alkalmazottaknak és az EP képviselőinek fizetését.
  • Von der Leyen fizetése épphogy 36000 euró alatt van.
  • Ez nagyságrendileg 14 millió forint.
  • Az európai Parlamenti képviselők alapfizetése az emelést követően most először lépi át a 10000 eurót, azaz a közel 4 millió forintot.
  • Erre azért még jönnek pótlékok, egyebek.
Biznisz 2021-07-04 | 13:59
Rég várt fordulat: Magyarország nettó hitelezővé válhat a következő években

Rég várt fordulat: Magyarország nettó hitelezővé válhat a következő években

  • A magyar gazdaságirányítás tudatosan törekedett arra, hogy leépítse az ország devizában (főként dollárban, euróban és japán jenben) fennálló adósságát.
  • Ugyanis annál sérülékenyebb egy ország, minél több devizaadóssága van.
  • És fordítva: annál inkább a saját lábán áll és válságálló, amikor az államadóság nagyobb aránya nemzeti fizetőeszközben (magyarul: forintban) áll.
Biznisz 2021-08-11 | 12:10
Ez a beszéd: az ÁSZ elnöke lenullázná a személyi jövedelemadót

Ez a beszéd: az ÁSZ elnöke lenullázná a személyi jövedelemadót

  • Meggyőződésem, hogy az ember annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni, azaz büntetni azért, mert dolgozik - mondta Domokos László.
  • Karácsony Gergely más véleményen van, ő büntetné a munkajövedelemből élőket a magasabb adókulcsokkal.
Biznisz 2021-09-05 | 19:34
Milliárdos költsége lesz az előválasztásnak, derítette ki a sajtó, erre az ellenzék azt hazudja, csak 130 millióba kerül

Milliárdos költsége lesz az előválasztásnak, derítette ki a sajtó, erre az ellenzék azt hazudja, csak 130 millióba kerül

  • A BENNFENTES is megírta a héten, hogy sajtóinformációk szerint fölötte lehet az 1 milliárd forintos költségnek az előválasztás megszervezése az ellenzéknek.
  • Erre hétvégén az ellenzéki pártok közös közleményben azt hazudják, csak a tizedébe kerül az előválasztás.
  • De ki hiszi ezt el?
  • Csak Karácsony jelölőszervezete, a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület hetente 6-8 milliót költ a Facebookon, és még ugyanennyit a Google hirdetési rendszerében.
  • Azt nem árulják el, hogy honnan van ennyi pénzük hirdetésekre.
  • A propagandaoldalaik, mint az ezalenyeg.hu és az erosito.hu pedig 2-2 milliót költenek hetente a Facebookon.
Biznisz 2021-09-17 | 19:34
Bajnai, a globális nagytőke és a megszorítások embere a kommunista Jámbor Andrást támogatja

Bajnai, a globális nagytőke és a megszorítások embere a kommunista Jámbor Andrást támogatja

  • Ilyen nincs.
  • Bajnai Gordon, a nagytőke embere Jámbor Andrást, a kriptokommunista Mérce.hu egykori főszerkesztőjét, jelenleg városházi alkalmazottat támogatja az előválasztáson.
  • Köszönöm Bajnai Gordon támogatását az előválasztáson! - írta Jámbor a közösségi oldalán.
Biznisz 2021-05-20 | 21:00
Ismét shortolással kaszálhat Soros György

Ismét shortolással kaszálhat Soros György

  • Most más alapkezelők mellett egy brit cég ellenében épített ki short-pozíciókat.
Biznisz 2021-11-23 | 08:32
Bigéék nem fizették be a büntetést, de Márki-Zay abban bízik, kampányának ötödét is fizetheti a baloldali oligarcha

Bigéék nem fizették be a büntetést, de Márki-Zay abban bízik, kampányának ötödét is fizetheti a baloldali oligarcha

  • Bige Lászlóék vállalkozásaira a GVH bírságot szabott ki műtrágyapiaci kartellezés miatt.
  • A baloldali vörösbáró nem ismeri el a büntetés jogosságát, helyette azt hangoztatja, őt "ki akarják csinálni".
  • Miközben az áldozatiságát kommunikálja, többször is megüzente, hogy bárki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, annak támogatást nyújt a kampányához.
  • Majd miután Márki-Zay lett a befutó, újból üzent a baloldali oligarcha: bármennyit kérhet tőle a hódmezővásárhelyi polgármester, és egy "kis aprót" már adott is neki.
  • Közben pedig a magyar gazdáknak is üzent Bige: nem érdekli, ha a gazdák nem jutnak műtrágyához, mert ő a nagy kereslet miatt exportálni fog, sokkal magasabb áron.
  • Embert barátjáról: miután a büntetését nem fizette be, aznap Márki-Zay egy videóban visszaüzent: nagyon reméli, kampányának tizedét, vagy akár az ötödét is kifizeti Bige László.