Simor András keményen kiosztotta Róna Pétert: "teljesen erkölcstelen figura"

Simor András keményen kiosztotta Róna Pétert: "teljesen erkölcstelen figura"
  • Azt is írta Rónáról a volt Jegybankelnök, hogy aki megkérdezi a budapesti üzleti élet tagjait, az sok jót nem hall róla.
  • Békesi László korábbi pénzügyminiszter egyetértett Simor jellemzésével, kijelentve, hogy "Róna egy ellentmondásos, gátlástalanul törtető figura."

Simor András közgazdász, aki Matolcsy György előtt (és Járai Zsigmond után), 2007. március 3. és 2013. március 3. között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke volt, Róna Péter jelölésének hírére a szakemberre nézve meglehetősen visszás történetet elevenített fel a Facebook-oldalán.

"A könyvvizsgáló cégeket sokszor megvádolják azzal, hogy szinte bármilyen mérleget aláírnak és szemet hunynak ügyfeleik kisebb-nagyobb disznóságai felett" – kezdte Simor András a Róna, mint köztársasági elnökjelölt című bejegyzését.

"A kétezres években volt szerencsém egy könyvvizsgálással is foglalkozó nagy nemzetközi tanácsadó céget vezetni. Azalatt a hét év alatt, amíg ott voltam, egy esetben mondtuk azt, hogy egy ügyfél mérlegét nem írjuk alá, és inkább lemondunk a megbízatásunkról. Az ok az volt, hogy olyan összegeket számoltak el bevételként, amelyek nem voltak valósak, így a pénzügyi beszámolójuk nem a valóságot tükrözte" – folytatta a volt jegybankelnök.

Meg is nevezte a vállalkozást: ez a NABI volt, amelynek igazgatósági elnöki posztját Róna Péter töltötte be.
"Egyébként, ha valaki üzletembereket megkérdez Budapesten, akiknek volt kapcsolata Rónával, sok jót nem hall róla. Véleményem szerint egy teljesen erkölcstelen figura" – tette hozzá Simor. Megjegyezte azt is, hogy ő már egy ideje nem háborodik fel és nem lepődik meg semmin, de Göncz Árpád századik születésnapját követően ez a hír sokkolta. "El sem tudom képzelni, mit jelent ez a hír az ellenzéki összefogás egészére nézve" – zárta sorait Simor.

Hozzászólásban reagálva Békesi László korábbi pénzügyminiszter is egyetértett, kijelentve, hogy: Róna egy ellentmondásos, gátlástalanul törtető figura. 

Mint ismert, Békesi előbb 1989. május 10. és 1990. május 23. között volt Magyarország (ekkor még Magyar Népköztársaság) pénzügyminisztere, majd ezt a pozíciót a rendszerváltás után, 1994. július 15. és 1995. február 28. között ismét betöltötte.

Simor András szavaira reagálva mások mellett Jankovics László közgazdász is megosztotta gondolatait Róna Péter jelölése kapcsán.

"Körülbelül 10-12 éve ír (általában az én véleményem szerint félreértésektől hemzsegő) publicisztikákat a magyar eurózónás csatlakozás ellen, amiről nemrégen közölték, hogy az egyesült ellenzék gazdaságpolitikai programjának a sarokköve" – hívta fel a figyelmet Jankovics. Nem túlzás állítani, hogy szakmai körökben máris heves indulatokat váltott ki Róna Péter jelölése.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-19 | 12:17
Közös akció: Nemzetközi vonaton bújkáltak az illegális migránsok

Közös akció: Nemzetközi vonaton bújkáltak az illegális migránsok

  • A szlovák és a magyar rendőrök 2022. január 18-án ellenőriztek egy nemzetközi szerelvényt, amelyen nyolc külföldit igazoltattak.
  • A magukat tunéziai és palesztin állampolgárnak valló utasok jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért előállították őket.
  • Meghallgatásukat követően, a hatályos magyar jogszabályok szerint mindannyiukat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A Váci Rendőrkapitányság munkatársai a jövőben is folytatják a szlovák rendőrökkel közös járőrszolgálatot.
Bel 2022-01-19 | 09:15
Átalakul a védettségi igazolvány

Átalakul a védettségi igazolvány

  • Február 15-től a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, csak azoknak lesz érvényes, akik oltottak, illetve harmadik oltásukat is 6 hónapon belül felvették.
  • A beoltottak száma 6 322 905 fő, közülük 6 066 056 fő már a második, 3 430 445 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 14 890 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 369 974 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 85 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 181 715 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 147 573 fő.
  • 2645 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 208-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-11-23 | 20:03
A Jobbik esze, Potocskáné is trükközhet a közpénzből bérelt képviselői ingatlanával

A Jobbik esze, Potocskáné is trükközhet a közpénzből bérelt képviselői ingatlanával

  • Úgy tűnik, hogy jobbikos szokás lett az Országgyűlés által finanszírozott lakásokkal való trükközés.
  • Az elmúlt időszak azt is bebizonyította, hogy hiába "tolvajoznak" a mára baloldalivá lett párt képviselői, mert hát időről időre lebuknak, hogy nem vetik meg sem közpénzt, sem a jó autókat sofőrrel, sem a jó helyen lévő lakásokat.
  • És még ügyeskednek is velük.
Bel 2021-09-20 | 13:00
Karácsony azt hazudja, a Fidesz Kínából akarta meghekkelni az előválasztást

Karácsony azt hazudja, a Fidesz Kínából akarta meghekkelni az előválasztást

  • Ez már a harmadik hazugság, amit szombat óta előadnak.
  • Elsőként Magyar György azt mondta, nem történt szabotázs, csak sok volt az érdeklődő, de bővítik a rendszert.
  • Utána az ellenzék szombaton délután már a Karmelita kolostort okolta a támadásokért.
  • Hétfőn délelőtt 9.38-kor pedig Karácsony jelentekezett egy videóban a szokott álmoskás arccal, és elkezdett fideszeni és Kínázni.
Bel 2021-05-17 | 19:00
A május 16-i adatok szerint Magyarország a sokáig éllovas USA-t is megelőzte első körös átoltottságban

A május 16-i adatok szerint Magyarország a sokáig éllovas USA-t is megelőzte első körös átoltottságban

  • Málta és az Egyesült Királyság előzi Magyarországot csak Európában.
  • Máltán 420 ezren élnek, az Egyesült Királyság pedig nem része az EU-nak, önálló vakcinaszerződésekkel vásárolt vakcinákat.
Bel 2021-10-07 | 09:54
A legtöbben felvették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen

A legtöbben felvették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen

  • Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza
  • Legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak,
Bel 2021-08-25 | 16:48
Cseh Katalin a tálibok után most az Európai Bizottságot fenyegeti

Cseh Katalin a tálibok után most az Európai Bizottságot fenyegeti

  • Ursula von der Leyen egyelőre nemet mondott az Európai Parlamentnek, hogy azonnal élesítsék a forrásmegvonást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben.
  • A saját botrányával el nem számoló Cseh Katalin ezért bírósággal fenyegette meg a Bizottságot.
Bel 2021-05-28 | 16:40
Karácsony másfél éves mérlege Budapesten: a többség szerint rossz irányba mennek a dolgok

Karácsony másfél éves mérlege Budapesten: a többség szerint rossz irányba mennek a dolgok

  • 53% szerint rossz, 37% szerint jó irányba mennek a dolgok Budapesten, áll a Századvég 1000 fős, reprezentatív budapesti felmérése.
  • Karácsony személye már nem ennyire megosztó a városban: 47% kedvező, 48% kedvezőtlen véleménnyel van a Főpolgármesterről.
  • Az ellenzékre 49%, a Fideszre 41% voksolna most vasárnap a válaszadók közül.
  • 50% új embert szeretne a Főváros élén látni, és 38% szerint Karácsonynak kellene a Főpolgármesternek maradnia.
  • A budapestiek háromnegyede szerint azonban Karácsonynak nem kellene indulnia a minsizterelnök-jelöltségért.
  • Másfél évvel megválasztása után Tarlós Istvánról a budapestiek 50%-a azt gondolja, vezetése alatt jobban mentek a város dolgai.
  • Karácsonyról csak a válaszadók 37%-a gondolja ezt.