Orbán és Macron után Németország kancellárja is Putyin hosszú asztalához ült

Orbán és Macron után Németország kancellárja is Putyin hosszú asztalához ült
  • Újabb rossz nap ez az ellenzéki propagandamédiának, amelyik korábban arról cikkezett, Putyin csak azért ültette Orbánt egy hatalmas asztalhoz, hogy megalázza.

Vlagyimir Putyin és Olaf Scholz megbeszéléseik jelentős részét az európai biztonságnak és az Ukrajna körüli helyzetnek szentelik – ezt közölte az orosz elnök, amikor kedden Moszkvában fogadta a német kancellárt.

Putyin emlékeztette vendégét, hogy a múlt héten Emmanuel Macronnnal vitatta meg a Kremlben ugyanezeket a témákat. Kifejezte készségét, hogy érdeklődéssel meghallgassa Scholz álláspontját ebben a kérdésben. Scholz a problémák tárgyalásos rendezésének fontosságát hangsúlyozta.

A két vezető most találkozott személyesen első ízben a német kancellár hivatalba lépése óta. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban a tárgyalás témakörei között említette meg az Északi Áramlat-2 gázvezetéket és a kétoldalú viszony egyéb kérdéseit is. A Bild német napilap szerint Scholz, aki előző nap Kijevben tárgyalt, a találkozóra történő felkészülés keretében a hivatali elődjével, Angela Merkellel is konzultált.

A tárgyalás a járványügyi előírások betartásával, az elmúlt hetekben ismertté vált hosszú, ovális fehér asztalnál kezdődött. A két vezető a tervek szerint közös sajtótájékoztatót tart majd.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2022-03-25 | 13:40
Orbán: Az EU-csúcson végül felülkerekedett a józan ész

Orbán: Az EU-csúcson végül felülkerekedett a józan ész

  • Erről beszélt videójában a minsizterelnök.
  • Ismét fölmerült a totális szankció, hogy Európa egyáltalán ne vásároljon energiahordozókat Oroszországtól.
  • Orbán azt mondta, megfontolták a javaslatot, de elvetették, mert a földgáz 85%-a Oroszországból érkezik Magyarországra, a felhasznált olajnak pedig több, mint 60%-a.
Kül 2021-06-02 | 15:21
Romániában 450%-kal több pénzzel lopták meg az államot a saját adóellenőrei, mint egy évvel korábban :D

Romániában 450%-kal több pénzzel lopták meg az államot a saját adóellenőrei, mint egy évvel korábban :D

  • Az ANAF egyes munkatársai 28,1 millió lejjel károsították meg 2020-ban az államkasszát - tudósít a Maszol.ro portál.
  • Ez mai árfolyamon számolva 1,973,639,458 forint.
  • A 2020-as lopásokhoz mérten 450%-kal nőtt az adóellenőrök által az állam kárára elkövetett törvénysértések összértéke.
Kül 2022-03-05 | 12:24
Már csak ez hiányzott: 25 millió dollárt "fektet be" Soros az ukrán demokráciába

Már csak ez hiányzott: 25 millió dollárt "fektet be" Soros az ukrán demokráciába

  • Úgy kellett ez, mint üveges tótnak a hanyattesés.
Kül 2021-07-21 | 14:28
A würzburgi késes gyilkos "pszichiátriai gondok" miatt ölt, nem azért, mert iszlamista

A würzburgi késes gyilkos "pszichiátriai gondok" miatt ölt, nem azért, mert iszlamista

  • Továbbra is homokba dugja a fejét a német bűnüldözés és a politika: a szomáliai késes gyilkos, aki 3 nőt ölt meg nemrégiben Würzburgban, "pszichiátriai nehézségekkel, üldöztetéssel" küzdött.
  • Vagyis az érvelésük alapján nem iszlamista indíték áll a bűncselekmény mögött, így kárpótlás sem jár az áldozatok családtagjainak.
  • Igaz, azt elismerik a hatóságok, hogy sorozatos mulasztások történtek.
  • Az elkövető 5 alkalommal járt pszichiátriai kezelésen, és állítólag kemény drogokat, köztük heroint és kristályos metamfetamint is fogyasztott. Rendszeresen fogyasztott kannabiszt is.
Kül 2021-07-29 | 11:10
Szép új világ: Biden betiltotta "bevándorló” és az "illegális bevándorló" kifejezéseket

Szép új világ: Biden betiltotta "bevándorló” és az "illegális bevándorló" kifejezéseket

  • Utasították a bevándorlási bírákat és ítélkezőket, hogy hagyják abba az "bevándoló" és "illegális migráns" jelzők használatát.
  • Ehelyett King azt írja, hogy a bírák és az ítélkezők a "nem állampolgár", "migráns", "okmányokkal nem rendelkező állampolgár" vagy "iratok nélküli személy" kifejezéseket használják.