Márki-Zay már Manfred Webernek sem kell

Márki-Zay már Manfred Webernek sem kell
  • A lengyel Donal Tusk nyíltan Márki-Zay mögé állt korábban, de ez az Európai Néppártban kicsapta a biztosítékot.
  • Egy CDU-s képviselő azt írta a Twitteren, a Néppártnak nincs nincs egységes álláspontja a magyar ellenzéki jelöltet illetően.

– Nincs álláspontom a magyarországi választásokat illetően. Ahogy tudják, Orbán Viktor már nincs a néppártban (EPP) – így választolt Manfred Weber a Euronews kérdésére kedden Strasbourgban, miszerint van-e támogatottja a közelgő magyarországi voksoláson.

Weber rövid válaszában emlékeztetett rá, hogy 2018-ban valóban Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, és az akkor még EPP-tag kormánypártot támogatta, ám véleménye szerint azóta a magyar miniszterelnök „sok tekintetben alapvetően megváltozott". Kifejezetten sérelmezte, hogy Orbán Viktor a közelmúltban az Európai Parlament európai demokráciában betöltött szerepét bírálta. Szerinte a magyar voksolás – részben épp a Fidesz távozása miatt – most nem a legfontosabb ügy a néppárt számára. 

Weber válasza annak fényében meglepő, hogy tavaly novemberben Brüsszelben maga is fogadta az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, s egyes lapok tudósításai szerint kifejezetten pozitív fényben beszélt a hódmezővásárhelyi polgármesterről a politikai csoportban. 

Márki-Zay Péter a brüsszeli út alkalmával pedig annak lehetőségét is felvetette, hogy amennyiben pártot alapít, az Európai Néppárthoz csatlakozna. Később ezt Varsóban, Donald Tusk EPP-elnök jelenlétében is elmondta.

Tusk akkor nyíltan Márki-Zay mellé állt, ami – már akkori információik szerint – kiverte a biztosítékot a pártcsalád egyes tagpártjainál. Emlékezetes, Markus Pieper néppárti képviselő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Twitteren egy kommentben is megfogalmazta, hogy az EPP-nek nincs egységes álláspontja a magyar ellenzéki jelöltet illetően.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2021-06-08 | 12:21
Kurz az osztrák vagyonkezelő elnökének: "Úgyis mindent megkapsz, amit akarsz" - kedden reggel a vagyonkezelő elnöke lemondott tisztségéről

Kurz az osztrák vagyonkezelő elnökének: "Úgyis mindent megkapsz, amit akarsz" - kedden reggel a vagyonkezelő elnöke lemondott tisztségéről

  • Az Ibiza-gate, és a szerencsejáték-ipari mogul kaszinókoncessziója újfent rámutattak az osztrák politika korrupt működésmódjára.
  • Legújabban az borzolja a kedélyeket, hogy Kurz és bizalmasainak mobilis csevegései kiszivárogtak.
  • A két bizalmas egyike az állami vagyonkezelő holding ma lemondott elnöke, a másikuk az osztrák pénzügyminiszter.
  • Kurzot opportunista hatalomgyakorlása miatt Mini-Metternichnek becézi a német és az osztrák sajtó.
Kül 2021-08-05 | 17:49
Hamburg: 45 késes támadás havonta

Hamburg: 45 késes támadás havonta

  • A hamburgi rendőrség 2021 első felében 270 késes támadásról számolt be - a zárlat és a korona-járvány ellenére.
Kül 2021-07-22 | 13:07
Egy No-Go zónában működő radikális imám eretnek tartja azokat a muszlimokat, akik svéd zászlót lobogtatnak

Egy No-Go zónában működő radikális imám eretnek tartja azokat a muszlimokat, akik svéd zászlót lobogtatnak

  • Mondván, abban van egy kereszt.
  • Korábban a zsidók megölésére buzdította híveit.
Kül 2021-07-21 | 16:16
A luxemburgi külügyminiszter népszavazást akar a magyar EU-tagságról

A luxemburgi külügyminiszter népszavazást akar a magyar EU-tagságról

  • Nagyon szúrja a szemét a nyugat-európai politikusoknak a magyar gyermekvédelmi törvény.
Kül 2021-06-17 | 14:21
WELT: szélsőségesen polarizálódott a német társadalom

WELT: szélsőségesen polarizálódott a német társadalom

  • Egy egyetemi tanulmányra hivatkoznak, mely szerint nagyon megosztottá vált a német közvélemény.
  • Ezt fokozta a korona-válság is.
  • Az egyik tábor az éghajlat-változás, a másik a migráció miatt aggódik.
  • A két blokkban a nemzeti hovatartozáshoz, a demokráciához és a politikába vetett bizalomhoz való viszony teljesen ellentétes.
Kül 2021-06-21 | 12:13
Németországban minden héten több késes gyilkosság is történik

Németországban minden héten több késes gyilkosság is történik

  • A bz-berlin.de, a Bild.de, az epochtimes.de és sok más regionális kis portál is rendszeresen tudósít késes gyilkoságokról.
  • Ez a jellegzetes bűnelkövetési forma tipikusan arab, muszlim elkövetők által használt támadási mód.
Kül 2021-06-09 | 10:36
Svájc: politikusok pózoltak meztelen nőkkel az újranyitott bordélyházakban

Svájc: politikusok pózoltak meztelen nőkkel az újranyitott bordélyházakban

  • "Teltház és boldog férfiak" - ezzel a címmel számol be a Schweizer Illustrierte a bordélyházak lezárás utáni újranyitásáról.
  • A címlapképen Valentin Landmann nemzeti konzervatív kantonális politikus meztelen mellű prostituáltak mellett látható az ország egyik legnagyobb bordélyházában.
Kül 2021-07-23 | 14:39
Ez gyorsan eszkalálódott: naponta 8 000 afgán kéri az útlevelét és tervez Németország felé indulni

Ez gyorsan eszkalálódott: naponta 8 000 afgán kéri az útlevelét és tervez Németország felé indulni

  • A szövetséges erők kivonulása miatt felborult az afgán biztonsági helyzet, és egy új migrációs válság fenyeget.
  • A BILD már most a 2015-ös helyzethez hasonlítja a 2021-es állapotokat.