A monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre - mondta Matolcsy György Jegybankelnök.
A beoltottak száma 5 986 727 fő, közülük 5 764 573 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
8394 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 931 414 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 815 845 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 83 818 főre emelkedett.
4990 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen.
A tekintélyes amerikai külpolitikai lap, a Foreign Policy arról ír, "küszködik" a magyar ellenzék.
A lap szerint Márki-Zay Péter számára az a legnagyobb feladat, hogy a hatalom megszerzéséhez elég sokáig egyben tudja tartani ezt az egymással perlekedő és igencsak eltérő tagokból álló szövetséget.
A Foreign Policy mindig kitüntetten jó kapcsolatot ápol az amerikai diplomáciával, és a világ legbefolyásosabb külpolitikai lapja.
Ennek megfelelően ez a friss írás egy üzenet lehet az amerikaiaktól: nem úgy mennek a dolgok MZP-vel, mint ahogyan arra számítottak.
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei az osztrák rendőrökkel és a honvédekkel együttműködve 2022. január 24-én 9 órakor újabb 18 határsértőt tartóztattak fel Szeged-Gyálarét külterületén.
Ellenőrzésük során a csoport tagjai szíriai és tunéziai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.