A nőkről is lenézően beszél Márki-Zay

A nőkről is lenézően beszél Márki-Zay
  • Dobrevről azt mondta, "női mivolta ellenére" egy tehetséges politikus.
  • Máskor egy vidéki fideszes hölgyről mondta azt, nem tudni, mennyire a saját kútfejéből fejtette meg a keresztrejtvényt.

Egészen sajátos módon méltatta Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát a baloldali előválasztás két fordulója között adott interjúkban Márki-Zay Péter. A baloldal jelöltje azt fejtegette, hogy Dobrev "női mivolta létére" rendkívül tehetséges politikus.

Külön büszke vagyok arra, hogy nő létére ilyen kiváló, a legjobb eredményt érte el az első fordulóban - dicsérte Gyurcsány feleségét az ATV Egyenes beszéd című műsorában Márki-Zay.



Ugyanebben a műsorban egy másik alkalommal úgy fogalmazott:női mivolta létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus.

Ekkor a műsorvezető látható megrökönyödéssel visszakérdezett: az fontos szempont, hogy Dobrev Klára nő? A baloldal jelöltje erre úgy válaszolt: "Azt látom, hogy a magyar társadalom sokkal felvilágosultabb és jobb gondolkodású ebben a kérdésben, mint ahogy azt sokan feltételezték."

Márki-Zay Péter szavaiból az derül ki, hogy lebecsüli a nőket, illetve meglepődött azon, hogy a magyar társadalom annyira "felvilágosult", hogy egy női politikus is sikereket érhet el. A BALOLDALI JELÖLT TEHÁT EGYSZERRE SÉRTETTE MEG A NŐKET ÉS AZ EGÉSZ TÁRSADALMAT, AMELYRŐL ELŐZETESEN ROSSZABB GONDOLKODÁST FELTÉTELEZETT.

Nem ez volt az első olyan nyilatkozata, amelyben a nőkről általánosító és sértő megjegyzéseket tett. Amint arról beszámoltunk, Márki-Zay Péter korábban egy állítása szerint Fidesz-szimpatizáns levele és egy kitöltött keresztrejtvény alapján vont le messzemenő következtetéseket. Akkor így fogalmazott:...ez a vidéki Fidesz-szavazó küldött nekem egy teljesen megfejtett keresztrejtvény-újságot. Tehát fantasztikus, ez a szegény asszony, lehet, hogy egyébként asszony, nem tudom, a helyesírása alapján gondolom csak.

Márki-Zay a szerinte rossz helyesírásból arra következtetett, hogy a levél írója csak nő lehetett. Aztán így folytatta a sértegetést: "Hát szépséghibája csak, hogy ez az asszony egy olyan újságot küldött, amiben az egyik keresztrejtvény ugyan nem volt megfejtve, a többi ugyan meg volt fejtve, de ebben benne van a megoldás is mindenhol. Tehát nem tudjuk, hogy ő mennyire saját kútfőből tudta megfejteni.A baloldal jelöltje ezzel a kijelentésével kétségbe vonta az - általa feltételezetten - női levélíró szellemi képességeit, szerinte ugyanis nem biztos, hogy képes lett volna megfejteni a keresztrejtvényt.

Amint arról már több alkalommal beszámoltunk, Gyurcsány jelöltje rendszeresen becsmérli a vidéki embereket, tudatlannak, bunkónak, ostobának nevezve őket. A fent idézett példa előzménye az volt, hogy egy másik videójában Márki-Zay úgy fogalmazott:hogyha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni.

Márki-Zay folyamatosan támadja a különböző társadalmi csoportokat, így rendszeresen tesz gyűlölködő megjegyzéseket a falusi emberekre is, ostobának, bunkónak, tudatlannak nevezve őket. – Az, hogy vannak vidéken bunkók, az nem azt jelenti, hogy minden vidéki bunkó – mondta egy korábbi videóban, egyfajta bocsánatkérésnek szánva. Aztán kiderült, hogy VALÓJÁBAN CSAK ÖNMAGÁRA ÉS NÉHÁNY MÁS VIDÉKI POLGÁRMESTERRE GONDOLT, MINT AKIK NEM "BUNKÓK."

Arról is beszélt máskor, hogy "a szegény, tudatlan vidékieket fel kell világosítani", méghozzá úgy, hogy budapesti aktivistáknak kell eljuttatni a baloldali propagandát a vidékiekhez, ehhez pedig gyakorlatilag meg kell szállni a településeket.
 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-25 | 17:32
A magyarok 92 százaléka egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével

A magyarok 92 százaléka egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével

  • 60 százalék azok aránya, akik szerint a kiskorúakat meg kell óvni a médiában megjelenő gender- és homoszexuális-propagandától.
Bel 2021-07-08 | 11:18
Azt állítják, nem a gyerekeket célozzák az LMBTQ+ tartalmakkal, erre nekik szóló honlapot indítanak

Azt állítják, nem a gyerekeket célozzák az LMBTQ+ tartalmakkal, erre nekik szóló honlapot indítanak

  • Minden LMBTQ+ szervezet azzal érvel, dehogy akarják ők a gyerekeket elérni és manipulálni.
  • Erre a hazai LMBTQI-társaság indított egy honlapot szivarvanyszakkor.hu címen, ahol szándékosan a fiatal korosztályt célozzák ezekkel a tartalmakkal.
  • Miért fontosak nekik ennyire a gyerekeink?
  • Miért akarják a kiskamaszok szexualizálását?
Bel 2022-02-21 | 13:12
Karácsony megint hazudott: körülötte mindenki angolul beszélt, ő magyarul makogott

Karácsony megint hazudott: körülötte mindenki angolul beszélt, ő magyarul makogott

  • Megint hazudott a Főpolgármester a Facebook-oldalán.
  • Azt állította, a varsói és az isztambuli polgármesterekkel "beszélgetett" a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.
  • Ebből annyi igaz, hogy személyesen ott volt, a tolmácsnak használt külpolitikai tanácsadójának jelenlétében, aki egy hivatalos videó szerint végig szinkrontolmácsolt neki a panelbeszélgetés során.
  • Vagyis Karácsony azzal játszotta a nagyfiút, hogy ő egy rangos nemzetközi értekezleten vett részt, csak elfelejtette hozzátenni, hogy miközben minden jelenlévő angolul beszélt körülötte, addig ő magyarul makogott egy nemzetközi rendezvényen.
  • Azért is kínos ez a szereplése, mert szemben vele, az összes résztvevő képes volt elmondani a gondolatait angolul, az isztambuli, a varsói polgármester is, csak éppen ő nem.
  • A kínos eset arra is rávilágít, hogy Karácsony hazudott fél éve, amikor azt állította, jól halad az angoltanulással.
  • A mostani hazugsága magával rántja a teljes ellenzéki propagandamédiát is, amelyik hónapokkal ezelőtt azt harsogta címeiben, "Karácsony angolul tartott beszédet."
  • Angolul biztosan nem tart ő sehogy, hiszen továbbra sem beszél egy mukkot se, és erről friss videó is elérhető.
Bel 2021-07-04 | 13:52
Újabb szállítási útvonal garantálja Magyarország gázfüggetlenségét

Újabb szállítási útvonal garantálja Magyarország gázfüggetlenségét

  • Az osztrák, a szlovák, a román, a horvát és az ukrán irányok mellett októbertől szerbia felől is érkezhet földgáz a földközi-tenger délkeleti térségéből.
  • Ez Magyarország energiapozíciói és az energiabeszerzés diverzifikációja miatt fontos fejlemény.
  • Vagyis egyre kevésbé lesz az ország arra rászorulva, hogy csak egyetlen irányból és forrásból vásároljon földgázt.
Bel 2021-10-06 | 10:30
Pénz beszél: egy politikai tanácsadó szerint aki Karácsony kampányába beletette a százmilliókat, az nem arra adta, hogy visszalépjen

Pénz beszél: egy politikai tanácsadó szerint aki Karácsony kampányába beletette a százmilliókat, az nem arra adta, hogy visszalépjen

  • Ilyen leplezetlenül még senki nem beszélt pénz és hatalom viszonyáról idehaza.
  • Így azt is megkérdezhetnénk, hogy aki a százmilliókat adta Karácsony kampányára, az megvásárolta magának a jelöltet?
  • Vagyis Karácsony nem a maga ura, hanem azok diktálnak neki, akik százmilliókat adtak a kampányára?
  • Persze ez érthetővé válik az alábbiak ismeretében.
  • A Szabad Európának a neve elhallgatását kérő politikai tanácsadó lesújtó véleményt mondott Karácsonyról és a kampányáról.
  • "Karácsonyt a hetente a Facebookra költött tízmilliók szőnyegbombázása tartja életben" - mondta a politikai tanácsadó.
  • További abszurd ötletek is születnek az egyezkedés során, ami végképp bohóckodásba fojtja a baloldali előválasztást.
  • Márki-Zaynak állítólag az az ötlete, hogy 2 év után majd váltják egymást Karácsonnyal a kormányfői székben.
  • Csakhogy ahogyan a Szabad Európa is írja, "az egyszerre összefogó és egymással is vetélkedő Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter nem veszi figyelembe, hogy a DK-é és a Jobbiké lesz várhatóan a két legnagyobb frakció – akár ellenzéki, akár kormánypárti lesz."
Bel 2022-02-01 | 05:33
Gyurcsány lakásvásárlási előlegként 123 milliót költött

Gyurcsány lakásvásárlási előlegként 123 milliót költött

  • És ez csak az előleg 2021-es részlete.
  • Eddig 348 milliót fizetett ki.
  • Értékpapírszámlája 100 millióval nőtt egyetlen év alatt.
Bel 2022-08-19 | 14:01
Magyarországon csempészett 24 illegális migránst a svéd sofőr

Magyarországon csempészett 24 illegális migránst a svéd sofőr

  • 2022. augusztus 19-én a délelőtti órákban, a 8-as számú főúton, Alsóújlak térségében állítottak meg egy svéd forgalmi rendszámú személygépkocsit, amelyet egy svéd állampolgárságú férfi vezetett.
  • Gépkocsiban a sofőrön kívül huszonnégy, magát az ellenőrzés során iraki, egyiptomi és szír állampolgárnak valló személy utazott.
  • A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • Ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-01-10 | 13:08
Visszarendelték Márki-Zay korábbi kampányfőnökét az USA-ból

Visszarendelték Márki-Zay korábbi kampányfőnökét az USA-ból

  • Gurzó Ákos volt az, aki 2021 májusa óta segítette Márki-Zay kampányát.
  • Az előválasztás után Gurzó adott pár interjút, csillogott a szakmai sikerekben, megfürösztötte magát az elért győzelemben.
  • Egyszer Márki-Zay is tett egy utalást arra, Gurzó túl nagy szerepet tulajdonít saját magának a sikeres előválasztási szereplésben.
  • Majd visszautazott az Egyesült Államokba, ahol rejtélyes marketingtanácsadóként él egy ideje.
  • Senki sem tudja, mit csinál pontosan, de ha helyzet van, mindig feltűnik Márki-Zay mellett.
  • Facebook-bejegyzése szerint vasárnap visszaérkezett Magyarországra, és a kiírás szerint újra csatlakozik Márki-Zay kampányához.
  • Nagy kérdés, hogyan fogadják a többiek, mert Zaránd Péter, a Momentum egykori kampányfőnöke, az ATV-től igazolt Simon András és a korábbi újságíró, Péterfi Judit is Márki-Zayt segíti azóta, hogy Gurzó elhagyta Márki-Zayt.
  • Egyelőre a sok kommunikációs guru hatása nem látszik a baloldali ellenzék kampányán, mert a jelölt hibát-hibára halmoz, és a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint lejtmenetben van a baloldal.