Strómanbiznisz: a milliárdos Mártha Imre vagyona stróman nevén dekkol

Strómanbiznisz: a milliárdos Mártha Imre vagyona stróman nevén dekkol
  • A 42 évesen milliárdos Mártha Imre vagyona strómanszerződés mögé van elrejtve.
  • Ezt bizonyítja az a szerződés, amely a Metropol birtokába jutottak.

Milliárdok 1 millió 690 ezerért? A Metropol megszerezte a stróman-szerződést!

Prisztás-villa, Bentley, floridai luxuslakás, óceánparti sziget, amelyen úgy tudni, egy reneszánsz villa épül. De a legfrissebb információk szerint ez még nem minden. Klasszikus stróman-szerződést juttattak el a Metropol szerkesztőségébe.

A dokumentum arra bizonyíték, hogy milyen módszerekkel rejtik el a vagyonukat a baloldali közszereplők, köztük a Gyurcsány-fiókának gúnyolt Mártha Imre, aki a DK-elnök miniszterelnöksége alatt jutott először magas vezető pozíciókhoz, például a Magyar Villamos Műveknél.

"Gazdag ember. Nagyon." – írta róla a botrány kirobbanása után baráti hangú támogató Faceboook-posztjában Gyurcsány Ferenc. Aki még azt is hozzátette: "Én több Mártha Imrét szeretnék".

Nem tudni, hogy Gyurcsány csak a fővárosi közművezér sok milliárdot érő, mindeddig rejtegetett vagyonára gondolt, vagy már régóta ismeri például azt a stróman-szerződést is, amit most juttattak el a Metropolhoz.

Ez a szerződés kétség kívül kortörténeti dokumentum, amit rövidesen a jogi egyetemeken is bemutatnak majd.


A budapesti közművezért most leleplező szerződést egyértelműen azért kötötték, hogy Mártha Imre elrejthesse a vagyonát, méghozzá abban a cégben, amelynek többi tulajdonosa a közeli hozzátartozója, vagyis jó eséllyel ők is csupán strómanok.

A szerződés szerint a Lázár Houses-ban 26 százalék részesedést tulajdonoló dr. SZ.SZ.L. nevű ügyvéd öt évre, egy meghatározott – valójában nevetségesen alacsony – összegért opciós vételi jogot biztosít erre a tulajdonrészre Mártha Imrének, aki potom 1 690 000 forintért bármikor megvásárolhatja azt. Pontosabban visszavásárolhatja, hiszen a cégtörténet alapján éppen Mártha Imrétől, illetve közvetlen családtagjától "vásárolta", azaz íratta a nevére az üzletrészt az ügyvéd stróman, így segítve eltüntetni egy hatalmas, milliárdokat érő vagyonrészt.

Piszkos játék a milliárdokkal

A piszkos szerepet elvállaló ügyvéd felbukkanása a családi cégben már önmagában árulkodó, hiszen rajta kívül csak Mártha Imre testvére és édesanyja a tulajdonosai a sok milliárdot érő Lázár Housesnak. Amelynek "honlapja" nem jelez valódi ingatlanforgalmi tevékenységet, inkább jó eséllyel csak a hatalmas ingatlanvagyon eltüntetésére szolgál.

A szerződés több olyan részletet is tartalmaz, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a budapesti közműholding csúcsvezetője a vagyon elrejtésére szolgáló klasszikus stróman-szerződést kötött. Például kikötötték, hogy a stróman ügyvéd az 1 millió 690 ezres vételárnál nem követelhet többet a milliárdos ingatlanvagyonért "még akkor sem, ha a társaság eredményes gazdálkodása folytán az üzletrész értéke gyarapodott".


A kamuszerződés emellett arra is kitér, hogy a stróman-ügyvéd házastársa aláírásával elismeri, hogy semmiféle igényt sem támaszthat a kiszervezett tulajdoni hányadra, Mártha Imre tehát még a stróman esetleges válása esetére is bebiztosította magát.

Beszédes az is, hogy a botrányos strómanszerződést, amelynek eredeti példányával rendelkezik a Metropol – minden a családban marad alapon – tanúként Mártha Imre leánytestvére, illetve annak férje írta alá. Ezeket az aláírásokat személyiségi jogaik miatt a pal nem mutatja meg a nyilvánosság előtt.
A Metropol informátorai szerint nem ez az egyetlen stróman-szerződés amely Mártha Imre vagyonát elrejtették a nyilvánosság elől. Egyúttal jelezték, hogy érdemes alaposabban utánajárni azoknak a gyanús változásoknak is amelyek Mártha Imre fővárosi kinevezése előtti napokban történtek a cégbirodalomban.

Amikor kinevezték, eltüntette a nyomokat?

Napra pontosan akkor, amikor Karácsony Gergely kinevezte Mártha Imrét a legfontosabb budapesti közműcégek élére, a családi ingatlanbirodalom váratlanul, egyik napról a másikra 8 telephelyet számolt fel és tüntetett el a cégnyilvántartásból. Mintha valamiféle nyomokat akartak volna gyorsan nehezen felderíthetővé tenni. Elgondolkodtató, hogy a telephelyek közül több is az ukrán határ közelében volt található, Dámóctól Lácacsékén át Pácinig.

Mit rejtettek el a strómannal?

A 2 milliárdos Prisztás-villa legfőbb tulajdonosa is ez a cég, amelynek tényleges ingatlanvagyonát legfeljebb megbecsülni lehet. A cég honlapja, a lazarhouses.hu a Metropol által megkérdezett szakértők szerint kamucéget sejtet, azon mindössze egy festményszerű kép látható. A felületen semmi sem kattintható, csupán a cég központjának címe és egy telefonszám látható, amit történetesen Mártha Imre édesanyja vesz fel, annak ellenére, hogy a cégiratok szerint ma már nincs köze a céghez (korábban őt is feltüntették az egyik tulajdonosként).

Az állítólag ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégnek nincs semmilyen elérhető referenciája, az interneten böngészve pedig semmilyen tényleges tevékenységüknek nem látszik semmiféle nyoma. Ezért gondolják úgy a megkérdezett szakértők, hogy egy, a sokmilliárdos ingatlanvagyon elrejtésére szolgáló díszletcégről van szó. Ennek, amint ez most bebizonyosodott egy részét ráadásul egy strómanszerződés mögé rejtették el.

Legalább 30 drága ingatlan van Mártha Imre családi cége tulajdonában

Az elérhető cégiratok szerint legalább 30 nagy értékű ingatlan van a stróman mögé rejtett cég tulajdonában, több budapesti, nagyon értékes helyen fekvő lakás (ezekben a kerületekben a négyzetméterárak már messze 1 millió forint fölött járnak), egy ugyancsak értékes veszprémi ingatlan, több tucat vidéki ingatlan, köztük nagy számban vidéki italboltok(!) is szerepelnek a cég nevén.

A cég legutóbbi mérlegadatai szerint csak a forgóeszközök összértéke közel 800 millió forint, de az ingatlanbirodalom valódi értéke ennek az összegnek nyilvánvalóan a sokszorosa.

És ettől kezdve kérdés az is, hogy hány további stróman-szerződés rejti még a fővárosi közművezér hatalmas vagyonát - utal a Metropol az átláthatatlan tulajdoni viszonyokra.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-02-10 | 08:53
Karácsony nem tartotta be a szociális dolgozóknak tett 15%-os béremelési ígéretet

Karácsony nem tartotta be a szociális dolgozóknak tett 15%-os béremelési ígéretet

  • Karácsonynak addig fontosak a szociális dolgozók, amíg kampányolás közben a képükbe hazudhat.
Botrány 2022-03-12 | 18:28
Z. Kárpát is szeret "integetni"

Z. Kárpát is szeret "integetni"

  • Benácult, karlendített, röhögött, de már megváltozott.
Botrány 2022-02-21 | 11:41
Már megváltoztak: a jobbikos Tóth Viktor azon élcelődött, hogy egy 93 éves zsidó hölgyet Horthy lova traumatizálta

Már megváltoztak: a jobbikos Tóth Viktor azon élcelődött, hogy egy 93 éves zsidó hölgyet Horthy lova traumatizálta

  • De azon is poénkodott régebben a már alakváltáson átesett jobbikos, hogy átadta a hatszázhuszonharmadik holokauszt-múzeumot.
  • Igaza van Márki-Zaynak, ők a szövetségben külön-külön a kommunistákat és a fasisztákat is képviselik.
  • A kisvárdai Tóth Viktor a példa rá.
Botrány 2021-07-22 | 13:24
Egymást segítve zsebeltek be többszáz milliót közbeszerzéseken a Cseh-cégbirodalom tagjai

Egymást segítve zsebeltek be többszáz milliót közbeszerzéseken a Cseh-cégbirodalom tagjai

  • Megdöbbentő leleplezést ígért egy kétszínű politikusról Anonymous a bennfentes.net-nek eljuttatott videóiban.
  • A BENNFENTES kiderítette, a momentumos Cseh Katalin cége és a céghálójának tagjai nyerhettek az utóbbi években csaknem 4,8 milliárd forint EU-s támogatást.
  • Bár a politikus azzal védekezett, hogy a közös telephelyre bejegyzett cégeknek semmi köze egymáshoz, a Pesti Srácok feltárta: nem véletlen egybeesés, hogy a vállalatok hálózatszerűen együtt mozognak és nyernek uniós forrásokat.
  • Az origo.hu csütörtökön bemutatta a bizonyítékokat: a cégháló tagjai egymást segítették a közbeszerzéseken, többszáz millió forintot nyertek fideszes önkormányzatoktól is.
Botrány 2021-09-21 | 17:41
Kussoljatok! - ezt üzeni Márki-Zay a hódmezővásárhelyi képviselőknek

Kussoljatok! - ezt üzeni Márki-Zay a hódmezővásárhelyi képviselőknek

  • Úgynevezett "széksértési" önkormányzati rendeletet alkotott a hódmezővásárhelyi közgyűlés.
  • Ennek lényege, hgy bármely képviselő bemószerolhatja a másikat, ha az szerinte sértőt mondott a Polgármester Úrra, vagy más képviselőre.
  • Nesze neked szólásszabadság és demokrácia.
Botrány 2021-12-02 | 11:27
Még októberben is egyeztetettek a Városháza tervezett eladásáról potenciális befektetőkkel

Még októberben is egyeztetettek a Városháza tervezett eladásáról potenciális befektetőkkel

  • Nem csupán orosz, hanem olasz befektetőknek is megvásárlásra ajánlották a Városházát, még idén októberben is.
  • Az olasz befektetőket képviselő Riccardo Salvatore november 18-án egy email szerint a botrány miatt arra kérte az emailezésben részt vevőket, hogy töröljenek ki mindent.
  • Az emaileket és az eladni tervezett ingatlanok listáját Berki Zsolt előzetesen egy, a BFVK Zrt-ben dolgozó hölgytől kapta meg emailben, tulajdoni lap másolatokkal, pontos paraméterekkel.
  • Ezeket Berki József, Berki Zsolt testvére küldözgette tovább olyan ismerőseinek, akikről azt gondolta, érdekelhetik őket nagyértékű budapesti ingatlanok.