Karácsony és Dobrev után Donáth Anna is a biztosat választja: nem kíván szerepet vállalni Márki-Zay kormányában

Karácsony és Dobrev után Donáth Anna is a biztosat választja: nem kíván szerepet vállalni Márki-Zay kormányában
  • Karácsony és Dobrev ott lesznek a lista elején, amit Márki-Zay vezet, de bejelentették, maradnak eddigi politikai posztjaikon.
  • Vasárnap este Donáth Anna is azt sem tudta megmondani, a Momentum elnökeként rajta lesz-e a listán.
  • Elmondása szerint sem az Országgyűlésben, sem Márki-Zay kormányában nem kíván szerepet vállalni.
  • Ezzel ő a 3. ellenzéki vezető, aki kikosarazta a Messiást.
  • Az interjúból az is kiderült, az ellenzéknek sorra mondanak nemet a fölkért köztársasági elnök-jelöltek.

Donáth Anna, a Momentum pártelnöke Gulyás Márton vendége volt vasárnap este.

A politikus elmondta, hogy elkészült a közös ellenzék programja, viszont a nyilvánosságra hozatal időpontjában már nem volt kompetens. Azt sem tudja, hogy rajta lesz-e a közös listán, de elmondása szerint nem tervez beülni a parlamentbe. Dobrev Klára is a héten jelentette be, hogy EP-képviselő marad.

"Ha Orbán marad a miniszterelnök, sokkal kevesebb pénz fog érkezni az unióból" – hangoztatta Donáth, miközben kifejtette félelmeit egy esetleges huxittal kapcsolatban. Korábban Márki-Zay Péter azt állította, hogy az ellenzék is állít államfő-jelöltet. Kiderült, hogy Donáth Anna "szívének legkedvesebb" nevek nem vállaljak el az ellenzék jelölését, de még nem adták fel, hogy megtalálják az ideális személyt. A momentumos politikus szerint nem kudarc, ha végül az ellenzék nem állít államfő-jelöltet.

Az interjú végén Donáth Anna leszögezte: nem tervez szerepet vállalni Márki-Zay Péter kormányában egy esetleges kormányváltást követően.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-11 | 13:41
Másfél, két órákat állnak az autósok a budapesti dugókban

Másfél, két órákat állnak az autósok a budapesti dugókban

  • Az az útvonal, amit eddig autóval negyedóra alatt meg lehetett tenni Budapesten, a hétfői lezárások óta akár másfél, kétórásra is megnőtt.
  • A pesti alsó rakpart, a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a 3-as metró felújítása mind egyszerre kezdődött, ezért az autós és a buszos közlekedés ellehetetlenült a városban.  
     
Bel 2021-06-02 | 10:07
Az ellenzék sirámaival szemben sikeres volt a válságkezelés: Magyarország az élmezőnyben, bőven az EU átlaga alatt van a hazai munkanélküliség

Az ellenzék sirámaival szemben sikeres volt a válságkezelés: Magyarország az élmezőnyben, bőven az EU átlaga alatt van a hazai munkanélküliség

  • Magyarországon az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség Európában.
  • "Továbbra is a lista elején vagyunk" – írja a közösségi oldalán Dömötör Csaba.
  • Az államtitkár az Eurostat statisztikájáról osztott meg képet, amelyből kiderült: Magyarországon 4,3 százalékkal az ötödik legalacsonyabb a munkanélküliség Európában, messze felülmúlva a 7,3 százalékos uniós átlagot.
  • Dömötör Csaba szerint a vendéglátó szektor újraindulásával még jobbak lesznek az adatok.
  • Dömötör szerint ezek az adatok valószínűleg javulni fognak, amint újraindul a vendéglátó szektor és "újra pörögnek majd a rendezvények".
Bel 2021-06-22 | 17:34
Mint az M4-es metrónál: egyre csak kúszik fel az M3 felújításának ára

Mint az M4-es metrónál: egyre csak kúszik fel az M3 felújításának ára

  • Az ITM nem járult hozzá az újabb, összességében 9,5 milliárdos költség-emelkedés elszámolásához.
  • A minisztérium csak a költségek kétharmadának elszámolását látja indokoltnak.
  • Ez azt jelenti, hogy a BKV-nak kell előteremtenie 2,6 milliárd forintot és 5%-nyi plusz költségkeretet.
  • A Swietelsky tavaly nyáron is megfogalmazott egy 18 milliád forintos pluszköveteléssel.
  • Végül a cég beérte 9,5 milliárddal is.
Bel 2021-07-12 | 16:10
Karácsony még hazudozni is csak súgógépről tud

Karácsony még hazudozni is csak súgógépről tud

  • Szombati miskolci fórumán készül egy kép, ahol Karácsony súgógépről olvassa a szöveget.
  • Úgy tűnik, még a hazudozás sem megy fejből.
Bel 2022-05-30 | 11:37
Két román 13 illegális migránst csempészett

Két román 13 illegális migránst csempészett

  • A járőrök egy román honosságú járművet állítottak meg a 84-es számú főúton, Pereszteg külterületén.
  • A kisbuszt egy 41 éves sofőr vezette, mellette ült társa, egy 23 éves férfi.
  • A gépkocsiban a román férfiakon kívül 13 – magukat afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A rendőrök az embercsempészeket elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Soproni Rendőrkapitányságra előállítják.
  •  A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel és társával szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-05-04 | 12:27
Megtalálták az erdőben bujkáló 28 illegális migránst

Megtalálták az erdőben bujkáló 28 illegális migránst

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei a polgárőrökkel, valamint az osztrák és cseh rendőrökkel együttműködve 2022. május 4-én 9 óra 55 perckor 28 határsértőt tartóztattak fel Mórahalom és Szeged-Gyálarét külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír és török állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2021-07-12 | 11:20
5 millió 538 ezer a beoltott, 102 az új fertőzött

5 millió 538 ezer a beoltott, 102 az új fertőzött

  • Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. 
  • Több országban terjed a delta vírusmutáns, ezért aki még nem oltatta be magát, tegye meg.