Orbán: Mi nem a brüsszeliek számára akarunk főnyereményt megütni, hanem a magyar embereknek akarunk kedvezni

Orbán: Mi nem a brüsszeliek számára akarunk főnyereményt megütni, hanem a magyar embereknek akarunk kedvezni

Tizenkétszer tárgyaltam eddig az orosz elnökkel, de ilyen különleges kérdések miatt még sohasem – összegezte az orosz elnökkel való találkozóját Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, megjegyezve: a találkozó különlegességét nem az orosz–magyar kapcsolatok, hanem a fokozódó nemzetközi helyzet okozta.

A kormányfő szerint a kormány céljai teljesültek, hiszen az orosz–magyar ügyekben jó megállapodásokat sikerült kötni, de a találkozó fókuszában mégis az Ukrajna és Oroszország közötti katonai feszültség állt. Mivel pedig hazánk is NATO- és EU-tagállam, ezért részei vagyunk ennek a konfliktusmezőnek – fogalmazott.

"Van még egy-két ország, amely próbálkozik ezzel, például Németország és Oroszország jó gazdasági kapcsolatot ápol egymással" – magyarázta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a franciák is saját modell alapján építik a kapcsolataikat az oroszokkal. 

"Amikor jegesedik a helyzet, akkor szükség van olyan országokra, mint Magyarország, mert mi alkalmasak vagyunk jégtörőnek. Sokat és hosszan fogunk tárgyalni az orosz elnökkel" – magyarázta a miniszterelnök. 

Orbán Viktor elmondta, az orosz elnökre nagyon vigyáznak hazájában, ennek a része volt a hosszú asztal is, amelynél tárgyaltak. A tárgyalás öt órán át tartott, nehéz ennyi ideig észnél lenni – árulta el a miniszterelnök. A kormányfő tisztázta: a Szovjetunióval nagyon rossz viszonyt ápoltunk, de most az oroszokkal kiépíthetünk egy jobb együttműködést.

Szerinte a baloldali kormányok alatt mindig azért jönnek külföldiek az országba, hogy vigyenek, míg most hozni akarnak ide, tőkét, beruházásokat. Orbán Viktor elmondta azt is, hogy Magyarország szuverén ország, súlya van a nemzetközi politikában. A miniszterelnök azért dolgozik, hogy megteremtse Magyarország energiafüggetlenségét, ehhez pedig szükség van Paks 2 megépítésére és egy jelentős napelem-beruházásra, amit már előkészített a kormány.

Az amerikai gáz mindig drágább, mint az orosz – árulta el Orbán. Ősszel Szijjártó Péter már megállapodott 4,5 milliárd  köbméter gáz szállításáról, ezt javasolta most a miniszterelnök még egymilliárd köbméterrel megnövelni. – A megállapodás közel van, még a külügyminiszternek kell egy-két kört futnia – fogalmazott a kormányfő. Felidézte, hogy másfél éve a szakértők nagy része még azt mondta, hogy nem érdemes megkötni egy újabb 15 éves szerződést, mert a piacon lesz elég gáz, és lehet majd olcsóbban is vásárolni. 

Nyugat-Európában épp kifogy a gáz a tározókból, és nem tudnak eleget vásárolni, mert nincs hosszú távú megállapodásuk – mutatott rá a miniszterelnök. A rezsicsökkentést Magyarország az oroszokkal kötött szerződés révén tudja megvédeni – hívta fel a figyelmet.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon lehet-e majd Szputnyik vakcinát gyártani, Orbán Viktor elmondta: közel vagyunk hozzá, mindkét félben megvan a szándék, de ez jogilag nem egy egyszerű dolog. Ennek az előfeltétele az, hogy az év végére a debreceni oltóanyaggyárunk első telephelye működni kezdjen.

– Egy olyan gyárat építünk Debrecenben, amely képes arra, hogy a Magyarországon használt valamennyi vakcinát előállítsa, és miután legószerűen rakjuk össze, hozzá tudunk majd építeni olyan elemeket, amelyek különböző piaci igényeknek tesznek eleget – hangsúlyozta a miniszterelnök. 

Szavai szerint Szputnyikból és a Szputnyik Lightból a világban nagy kereslet lesz, ma is nagyobb az igény, mint amennyit az oroszok képesek előállítani. Éppen ezért ők gyártóhelyeket keresnek, vagyis ha a járványhelyzet így marad és segítség kell, akkor tudunk velük közösen Szputnyik vakcinát gyártani.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy az EU szeretné látni azokat az európai gyártókapacitásokat, amelyek lehetővé teszik a kontinensen belüli gyártással az összes igény kielégítését. Ezért most keresik azokat a gyárakat, amelyeket be lehet vonni egy összeurópai gyártóhálózatba. 

– Mi jelentkeztünk, és azt ajánlottuk, hogy Debrecent is vegyék bele ebbe a gyártóhálózatba – jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor az interjúban arról is beszélt, hogy ameddig a tagállamok eltűrik, addig terjeszti ki Brüsszel a saját hatásköreit. Szerinte sok bürokrata fejében az a kép él, hogy az EU-nak egy Német-római Birodalomhoz hasonló államszervezetté kellene válnia. A miniszterelnök azt mondta, a magyaroknak mindig az volt az érdeke, hogy ne birodalom épüljön a kontinensen. 

– Nekünk a nemzetek Európája fenntartása az érdekünk – mondta a kormányfő. 

A helyzetet azzal példázta, hogy Brüsszel most zsarolja Magyarországot, visszatartják a helyreállítási pénzeket, és azt akarják elérni, hogy változtassunk meg egyes törvényeket, például a gyermekvédelmi törvényt. 

Az uniós bírák előre nyilatkoznak folyamatban lévő ügyekben várható döntésekről – hívta fel a figyelmet Orbán, szerinte ha ilyen Magyarországon történne, akkor "jogállami dzsihád" várna ránk. 

– Mi nem a brüsszeliek számára akarunk főnyereményt megütni, hanem a magyar embereknek akarunk kedvezni – jelentette ki a miniszterelnök. 

– Kikotyognak időnként ezt-azt, és az élelmes ember fél szavakból is megérti a helyzetet, de ennek nincs nagy jelentősége – fogalmazott a lapunk által nyilvánosságra hozott anyagokkal kapcsolatosan a miniszterelnök. Ismert, a Nyílt Társadalom Alapítvány volt vezetője mellett egy honi baloldali újságíró is arról beszélt, hogy a hazánkról véleményeket közlő külföldi riporterek nem ismerik az országot, és igaztalan vádakat is felhoznak Magyarország és a kormány ellen. 

Szerinte a dolgozó embereket inkább az érdekli, hogy mennyivel tudnak többet keresni és milyen lehetőségeik vannak az életben. – Most összességében mindenki léphet egyet előre Magyarországon, ez eredmény, és közben jönnek a külföldi újságírók, akik a magyar haverjaikra hivatkozva blődségeket írnak – fejtegette a kormányfő. Mint mondta, a tárgyalóasztalnál nem ez számít, hanem hogy kiállunk-e magunkért és a tényekért. 

– Mindenki látja, hogy épül az ország, a nemzeti vagyon nő, olyan dolgokat tudunk megtenni, amiket korábban sosem – véli Orbán Viktor. Szerinte ha az ellenzék vádjai igazak lennének, nem tudnák például visszaadni a családosok által tavaly befizetett szja-t. – Most Magyarország előre megy, de nem volt ez így a baloldali kormányok ideje alatt – idézte fel a kormányfő. 

Antall Józsefet idézve a politikai kultúráról azt mondta: ha Magyarországon az egyik oldal azt mondja a másikra, hogy gazember, akkor az annyit jelent, hogy nem értek vele egyet. 

Végül a járványhelyzetet értékelve a kormányfő úgy fogalmazott: úgy látom, hogy a szorongás és a nagy félelem kezd elpárologni, ugyanakkor észnél kell lenni, "nem javaslom, hogy pezsgőt bontsunk", hiszen az omikron még jelen van. 

Igaz, nem okoz annyi bajt, mint a korábbi variánsok, de nem szabad félvállról venni, tehát a védőoltások felvétele továbbra is fontos. Az oltás a kezünkben van, a vírus pedig egyre gyengébb, ami a jelenlegi helyzetet elviselhetőbbé teszi az emberek számára. Ezeket a szempontokat mérlegelve tudtuk megtenni azt, hogy az oltási igazolvány határidejét május elsejéig meghosszabbítsuk – zárta szavait Orbán Viktor. 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-03-04 | 09:11
A kormány kivezeti a koronavírus-járvány miatti korlátozások döntő többségét

A kormány kivezeti a koronavírus-járvány miatti korlátozások döntő többségét

  • A beoltottak száma 6 396 404 fő, közülük 6 173 237 fő a második, 3 816 971 fő már harmadik oltását is felvette.
  • 3064 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 800 046 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 75 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 618 574 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 137 186 főre csökkent.
  • 2961 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 127-en vannak lélegeztetőgépen
Bel 2021-05-24 | 12:23
Ezért kellett az orosz és a kínai vakcina: Magyarország messze előzi átoltottságban a környező államokat, de Ausztriát is

Ezért kellett az orosz és a kínai vakcina: Magyarország messze előzi átoltottságban a környező államokat, de Ausztriát is

  • Az ellenzéknek ebben sem lett igaza.
  • A magyar oltási program utcahosszal előzi a környező államok átoltottsági szintjét.
  • Mindez nem sikerülhetett volna a kínai és az orosz vakcinák nélkül.
  • Ha a magyar kormány nem kapcsolt volna időben, és nem vásárol keletről vakcinákat, akkor a jelenlegi 52%-os oltottsági arány helyett mi is 35% körül teljesítenénk.
  • Vagyis a nyitás és az élet újraindulása sem kezdődhetett volna el.
  • Ha az oltásellenes ellenzéken múlt volna, akik tiltakoztak a keleti vakcinák ellen, akkor ma is ezrek lennének kórházban és naponta százakat vinne el a járvány.
Bel 2021-06-29 | 14:00
A budapesti Vársoháza környezete úgy fest mint a disznóól, de Karácsony az egész ország vezetését ambícionálja

A budapesti Vársoháza környezete úgy fest mint a disznóól, de Karácsony az egész ország vezetését ambícionálja

  • Sokat akar a szarka, nem bírja a farka.
  • Hajléktalanok, mocsok, összehugyozott közterek, lom, szemét, eldobált maszkok - így fest a Városháza közvetlen környezete.
Bel 2021-10-01 | 13:31
A mindenkit eláruló Karácsony kézzel-lábbal ígérget Márki-Zaynak

A mindenkit eláruló Karácsony kézzel-lábbal ígérget Márki-Zaynak

  • Csütörtökön este Karácsony azt ígérte Hódmezővásárhely polgármesterének, ő lehet a jobbkeze, vagy bármit kérhet.
  • Azt is megígérte, Márki-Zay lehet az elszámoltatás atyaúristene.
  • Ez eléggé elkeseredett lépéseknek tűnik, Karácsony nagyon szeretné maga mellé állítani a meglepetésre 3. helyre beszavazott Márki-Zayt.
  • A BENNFENTES nem lepődne meg azon, ha Karácsony ajánlatát Márki-Zay visszautasítaná.
  • A politikai életben nincs ember, aki ne tudná: Karácsony Gergely eddig minden egyezséget felrúgott, és mindenkit elárult.
  • Így járt Gyurcsány, így járt később Schiffer András, így járt később Bajnai háttérembere, az akkor EGYÜTT-pártelnök Szigetvári Viktor.
  • És így járt legutóbb Tóth Csaba is, akit a főpolgármester pártja, a Párbeszéd és az MSZP jelölt Zuglóban.
  • Majd ugyanígy Karácsony ejtette a zuglói szocialistát.
Bel 2021-12-20 | 09:19
Kettős elfogás: Cseh embercsempész és 25 illegális migráns

Kettős elfogás: Cseh embercsempész és 25 illegális migráns

  • A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy cseh MigránsTaxit vettek őrizetbe és 18 illegális migránst tartóztattak fel.
Bel 2021-06-08 | 14:06
Márki-Zay: a DK és a Jobbik együttműködése elsősorban Karácsony Gergely ellen irányul

Márki-Zay: a DK és a Jobbik együttműködése elsősorban Karácsony Gergely ellen irányul

  • Továbbra is elégedetlenségének ad hangot Hódmezővásárhely polgármestere, és önjelölt miniszterelnök-jelölt az ellenzék előválasztásával kapcsolatban.
  • Mint ismert, számtalan helyen pártalkuk sora előzi meg a nyílt és demokratikus versenyt.
  • Márki-Zay hétfői népszavás interjújában is ostorozta, hogy "le van zsírozva" az előválasztás.