Soros Orbán vereségéért drukkol

Soros Orbán vereségéért drukkol

Kritikusnak tartja az idei évet Soros György: miután áprilisban Franciaországban lesz elnökválasztás, "Magyarországon pedig talán kiszavazhatnak a hatalomból egy autokrata vezetőt" – derül ki a Népszava cikkéből.

A baloldali napilap beszámolója szerint Soros György egy hétfő esti előadásában fejezte ki reményeit a tavaszi eseményekkel kapcsolatban, amelynek szövegét előre a lap rendelkezésére bocsátották. Mint írták, a magyar származású amerikai milliárdos alapvetően derűlátó, "kedvezően ítéli meg az általa kívánatosnak tartott nyílt társadalmak esélyeit az autoriter egypártrendszerekkel szemben."

A spekuláns előadásában egyébként alapvetően a kínai politikai helyzetet elemezte, csak néhány gondolat erejéig tért ki az európai folyamatokra. Soros György nem tartja kizártnak ugyanis, hogy a Kínai Kommunista Párton belül leváltják Hszi Csin-Ping-et, a Kínai Népköztársaság elnökét. A magyar származású milliárdos szerint akár az omikron vírusvariáns is okozhatja a kínai vezető bukását.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-03-01 | 09:56
12-17 éves korosztályban 276 ezren vették fel az oltást

12-17 éves korosztályban 276 ezren vették fel az oltást

  • A beoltottak száma 6 394 782 fő, közülük 6 169 995 fő a második, 3 810 898 fő már harmadik oltását is felvette.
  • 2037 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 789 581 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 102 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 595 008 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 150 522 főre csökkent.
  • 3610 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 136-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-03-11 | 11:44
A NATO Katonai Bizottságának vezetője a Magyar Honvédséget méltatta

A NATO Katonai Bizottságának vezetője a Magyar Honvédséget méltatta

  • A Magyar Honvédség felkészült Magyarország határainak és szuverenitásának védelmére. Magyarország katonai felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha – mondta.
  • Közben a baloldal amiatt háborog, Magyarország miért fejleszti a hadseregét.
  • Márki-Zay pedig azzal gyalázta a magyar katonákat, nem képesek megvédeni Magyarországot, csak a NATO védhet meg bennünket.
  • Ezzel szemben Orbán azt képviseli, vagy megvédjük magunkat, vagy bennünket senki sem véd meg.
Bel 2021-09-21 | 13:34
Világszínvonalú új vásárvárost és konferenciaközpontot épített a kormány Budapesten

Világszínvonalú új vásárvárost és konferenciaközpontot épített a kormány Budapesten

  • A beruházás a gazdaság újraindítását is segíti.
  • A kormányzati beruházáshoz Karácsony Gergely semmit sem tett hozzá.
  • A kormány építi Budapestet, Karácsonyék pedig elhanyagolják és leépítik.
Bel 2021-11-26 | 07:29
11 illegális migránst csempészett a szerb sofőr

11 illegális migránst csempészett a szerb sofőr

  • A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának járőrei 2021. november 25-én 17 óra 10 perckor Öttömös közigazgatási területén ellenőriztek egy szerb honosságú Hyundai Tucson típusú személygépkocsit.
  • A járművet egy szerb állampolgárságú férfi vezette. Rajta kívül a járműben 11 utas volt, akik szír állampolgárnak vallották magukat.
  • Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
  • A 22 éves szerb állampolgárt az egyenruhások előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Bel 2021-09-08 | 11:17
Óriási kudarc az előválasztás: csak 2,5 százalékos lett a részvétel

Óriási kudarc az előválasztás: csak 2,5 százalékos lett a részvétel

  • Besült a csodafegyver: még a saját választóit sem mozgatta meg az ellenzék.
  • Ez nem véletlen, hiszen a pártok lemutyizták, jó előre lezsírozták egymás között a körzeteket, így valódi versenyről nem lehet beszélni.
  • Korábban az ellenzéki szereplők azt remélték, 10 százalék lehet a részvétel, majd ezt csökkentették le 5 százalékra.
  • A bőven 5% alatti részvétel az előválasztás értelmét kezdi ki, hiszen ehhez az eredménytelenséghez képest nagyon sokba kerül.
  • Karácsony 2019-ben csak Budapesten 33 ezer aláírást szerzett, most pedig országosan 41 ezret, vagyis alig 8 ezerrel többet.
  • Ennek ellenére elköltenek a pártok az előválasztásra több, mint egymilliárd forintot.
  • Ám közben azt hazudják, "csak" 130 millióba kerül az egésznek a lebonyolítása.
  • Az érdektelenség azért is különös, mert az ellenzéket feltétlenül kiszolgáló propagandamédia folyamatosan napirenden tartja az előválasztást.
  • A kudarc személyesen Karácsony Gergelyé is, mert ő volt a leghangosabb híve az előválasztásnak.
Bel 2021-06-16 | 17:32
Brüsszel legfontosabb elfoglaltsága: vizsgálatot indított az Európai Bizottság a pedofiltörvény miatt

Brüsszel legfontosabb elfoglaltsága: vizsgálatot indított az Európai Bizottság a pedofiltörvény miatt

  • Mi mással is foglalkozhatna a brüsszeli testület egy világjárvány és egy gazdasági krízis közepén?
Bel 2021-12-22 | 11:22
A legfőbb amerikai külpolitikai lapnak bizonygatja Márki-Zay, hogy sok mindenben hasonlít Orbánhoz

A legfőbb amerikai külpolitikai lapnak bizonygatja Márki-Zay, hogy sok mindenben hasonlít Orbánhoz

  • A tekintélyes amerikai külpolitikai lap, a Foreign Policy arról ír, "küszködik" a magyar ellenzék.
  • A lap szerint Márki-Zay Péter számára az a legnagyobb feladat, hogy a hatalom megszerzéséhez elég sokáig egyben tudja tartani ezt az egymással perlekedő és igencsak eltérő tagokból álló szövetséget.
  • A Foreign Policy mindig kitüntetten jó kapcsolatot ápol az amerikai diplomáciával, és a világ legbefolyásosabb külpolitikai lapja.
  • Ennek megfelelően ez a friss írás egy üzenet lehet az amerikaiaktól: nem úgy mennek a dolgok MZP-vel, mint ahogyan arra számítottak.