A Bács-Kiskun megyei járőrök 2022. január 30-án 15 óra 25 perckor Kiskunmajsa külterületén észleltek egy lengyel honosságú gépkocsit, amit intézkedés alá vontak.
Az autóban a 40 éves ukrán sofőrön kívül 2 férfit fedeztek fel. Egyikük afgánnak, másik szír állampolgárnak vallotta magát, azonban sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A hatályos magyar jogszabályok értelmében őket visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, míg a gépkocsivezetővel szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés miatt indított büntetőeljárást.
Ezt Gulyás Gergely jelentette be a Kormányinfón, és hozzátette, feltehetően lesz 4. hullám, és az az oltatlanokat támadja majd, mert a beoltottakat védik a vakcinák.
Azt is hozzátette, minden vakcinatípus esetében vizsgálják a 3. oltás lehetőségét.
Azonnali hatállyal bevezetik, hogy bejelentést követően lehet csak kivinni az országból bizonyos építőanyagi terméket.
Optimista a kormány a második negyedéves növekedést illetően. A legfontosabb, hogy a rendszerváltás óta nem látott bővülés legyen idén – tette hozzá.
A Készenléti Rendőrség járőrei 2022. január 22-én 21 órakor egy migránscsoport Magyarországra történő illegális bejutását akadályozták meg Bácsborsód közigazgatási területén.
Az illegális migránsok fagyott földdarabokat dobáltak át a határkerítés felett, mely során egy rendőrautó megsérült. Ezt követően a migránsok visszaszaladtak a szerb mélységbe. Az esemény során személyi sérülés nem történt. A rendőrség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt feljelentést tesz az illetékes ügyészségen.
A népesség mindössze 10%-a gondolja, hogy baloldali győzelem esetén nem áll be negatív fordulat az adók, a családtámogatások és a rezsiköltségek tekintetében.