Kész átverés: Cseh Katalinék tíz esetben ugyanazzal pályáztak

Kész átverés: Cseh Katalinék tíz esetben ugyanazzal pályáztak
  • Pályáztak, és nyertek.
  • A gyanú szerint megtévesztették az EU-s döntéshozókat, körbeszámlázásokat követtek el a céghálóban és fölmerül a költségvetési csalás gyanúja is.

Tíz uniós pályázaton teljes egészben vagy részben ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló különféle szereplői – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ezt derítette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A Hírcentrum megtudta, a hatóság nyomozói szerint a féltucat vállalkozásból álló hálózat egyebek mellett körbeszámlázással, valamint fiktív bizonylatok segítségével jutott jogosulatlanul milliárdos uniós támogatásokhoz.

Alaposan feltérképezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Cseh Katalinhoz, illetve családjához köthető céghálót. A Mediaworks Hírcentrumának információi szerint a NAV szakemberei áttekintették a nagyjából féltucat vállalkozásból álló hálózat utóbbi években benyújtott uniós pályázatait.

A nyomozók – a Hírcentrum értesülései alapján – megállapították, hogy a szóban forgó vállalkozások – köztük az a Pannónia Nyomda Kft., amelyet korábban maga Cseh Katalin irányított – összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre.

Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nem egyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek.

Az utóbbi elem meglehetősen lényeges.

Az adóhatóság nyomozói ugyanis azt valószínűsítik, hogy a cégháló tagjai tíz pályázaton teljesen, vagy legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. Ez azt jelentheti, hogy egy gépre, egy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek az uniótól. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az adóhatóságnál úgy vélik: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s több pályázat esetében is azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

A NAV-osok mindezek mellett körbeszámlázás nyomaira is bukkantak.

Ennek kapcsán érdemes felidézni azt az esetet, amelyről a napokban számolt be a Mediaworks Hírcentruma. Ezek szerint a cégháló bizonyos szereplői két hologramos technológia működtetésére alkalmas eszközt vettek egy cseh cégtől. Ám a magyar vevő által kifizetett, összességében több mint egymilliárd forintos vételár maradéktalanul visszavándorolt a vevőhöz, a céghálóba tartozó Holotech Hungary Kft.-hez.

A NAV cseh kapcsolat miatt kezdeményezte, hogy az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh vádhatósághoz. Cseh banki adatok, adóbevallások és különféle szerződések segíthetnek tisztázni az ügy még homályos részleteit.

A feltárt esetek alapján a pénzügyi nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a Cseh Katalinékhoz is köthető céghálózat bizonyos szereplői jogosulatlanul jutottak uniós, illetve hazai pályázati pénzhez, emiatt pedig kár érte a magyar költségvetést. Vagyis felmerül a költségvetési csalás gyanúja.
A Cseh Katalinék körüli botrány tavaly nyáron pattant ki, a sajtó kiderítette: a baloldali politikushoz, illetve a családjához köthető Pannónia Nyomda Kft. is tagja annak a cégcsoportnak, amely szisztematikusan összejátszva, gyanús körülmények között mintegy 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázatot nyert el.

A korrupció ellen kíméletlen harcot hirdető Cseh Katalin akkor többször is perrel fenyegette meg az ügy állásáról hírt adó újságírókat. A helyreigazítási kérelmek, a bírósági eljárások azonban elmaradtak, a kétes ügy részleteinek hatósági feltárása azonban nem.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást azt követően, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő és egy magánszemély feljelentést tett a sajtóban megjelent információk miatt. A NAV tavaly már házkutatást is tartott, a Gazdasági Versenyhivatal pedig idén indított helyszíni kutatással egybekötött versenyfelügyeleti eljárást. A Cseh Katalinékhoz köthető cégháló ügyei miatt vizsgálódik az OLAF, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatal is.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-09-13 | 10:09
A Cseh Katalin körüli cégháló oda költözik, ahol EU-s forrásokat nyerhet el

A Cseh Katalin körüli cégháló oda költözik, ahol EU-s forrásokat nyerhet el

  • A Mondat kft.-nek Vanyarcon lett fióktelepe.
  • Ez is hátrányos helyzetű térség, ahol magasabb intenzitású támogatás nyerhető el.
Botrány 2021-09-14 | 18:01
Videó: Jakab letagadta a testőreit, de legalább 5 kísérgeti a bátor pártvezetőt

Videó: Jakab letagadta a testőreit, de legalább 5 kísérgeti a bátor pártvezetőt

  • Súlyos hazugságspirálban vergődik a Jobbik elnöke azt követően, hogy emberei fojtófogással vittek földre egy járókelőt.
  • Először letagadta őket, majd azt mondta, csak szimpatizánsai a pribékek, nem pedig testőrök.
  • Majd azt állította, semmiféle fizetséget nem kapnak.
  • Csakhogy kiderült, 4 év alatt 40 milliót fizetett a Jobbik-frakció a leteperős testőr cégének.
  • Aki Gyurcsány társául szegődik, az kapásból kóros hazudozóvá válik?
Botrány 2021-05-10 | 11:29
Érdekes elméletet feszegetnek Ausztráliában: a kínai hadsereg vezetői megvitatták a koronavírust, mint lehetséges biológiai fegyvert

Érdekes elméletet feszegetnek Ausztráliában: a kínai hadsereg vezetői megvitatták a koronavírust, mint lehetséges biológiai fegyvert

  • Jó ideje spekulál azon a világ, hogy a koronavírus természetes képződmény-e, netán egy egyszerű laborszökevény, vagy amolyan modern biológiai fegyver.
  • Most a The Australian c. ausztrál újság hozott nyilvánosságra dokumentumokat, amelyek szerint a kínai hadsereg vezetői évekkel ezelőtt megvitatták a koronavírus biológiai fegyverként történő hasznosítását.
  • Korábban a Wall Street Journal, a Politico, és a Neue Zürcher Zeitung is cikkezett arról, a Vuhanban működő víruslaborok nem biztonságosak, a biztonsági protokollokat nem mindig tartják be megfelelően.
  • A kölcsönös információs hadviselésben nehéz rendet vágni, ennek megfelelően a legvadabb összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra.
  • A tisztánlátást nehezíti, hogy a nyugati és a keleti nagyhatalmak is kiterjedt inormációs háborút folytatnak egymás ellen.
Botrány 2021-11-28 | 13:14
Az ellenzéki cselédmédia óriásit hazudott Kövér beszédéről

Az ellenzéki cselédmédia óriásit hazudott Kövér beszédéről

  • Olyan gondolatokat adtak a szájába, amiket nem mondott el.
Botrány 2022-03-31 | 12:02
Súlyos választási csalást követtek el Márki-Zayék a tömeges SMS-kiküldéssel

Súlyos választási csalást követtek el Márki-Zayék a tömeges SMS-kiküldéssel

  • Már a látszatra és a törvényességre sem ad a baloldal.
  • Érdemes nagyon figyelni április 3-án, mert a BENNFENTES információi szerint a baloldali aktivisták érvényteleníteni akarják majd a Fidesz szavazatait.
  • Ismert: hangfelvétel bizonyítja, hogy a saját, 2021 őszi előválasztásán is csalt a baloldal.
  • Az előválasztáson 5-10-15-20, de előfordult, hogy akár 30% is volt az érvénytelen voksok aránya.
Botrány 2021-11-10 | 14:57
Azonnali vizsgálatot követel Láng Zsolt a Városháza tervezett eladása miatt

Azonnali vizsgálatot követel Láng Zsolt a Városháza tervezett eladása miatt

  • Az elmúlt két évben már megszokhatták Karácsony Gergely rögtönzéseit, de ez az ügy minden képzeletet felülmúl, a főpolgármester pedig hol tagad, hol ellentmondásos nyilatkozatokat tesz - mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Botrány 2022-03-24 | 12:57
Ingatlanbizniszért cserébe nagyon olcsó lakások a polgármesternek - így megy a korrupció a DK-s kerületben

Ingatlanbizniszért cserébe nagyon olcsó lakások a polgármesternek - így megy a korrupció a DK-s kerületben

  • A DK-s Szaniszló Sándor és helyettese Pestszentlőrincen érzi az üzletet.
  • Ha gördülékenyen engedélyeznek egy ingatlanberuházást, akkor cserébe kérik a jussukat, és a közvetítőknek is jut a felépült lakásokból.
  • Patek Gábor, a kispesti szocialista polgármester korábbi jobbkeze azzal henceg egy hangfelvételen, hogyan szereznek meg lakásokat építőipari projektekből.
Botrány 2021-11-11 | 12:23
Hónapokig hazudozott az ellenzék az orosz vakcináról, erre kiderült, hogy az az egyik legjobb

Hónapokig hazudozott az ellenzék az orosz vakcináról, erre kiderült, hogy az az egyik legjobb

  • Az ellenzék 2020-ban és 2021 elején azt állította, a Szputnyik-V vakcina "emberkísérlet", és ha azt valaki beadatja, akkor lebénul a karja.
  • Azzal a természetességgel hazudoztak, ahogyan mindenről szoktak. De ez a hazudozás azért volt végtelenül aljas, mert emberéleteket veszélyeztetett.
  • Vagyis az ellenzék akkor is inkább a hazudozó hergelés eszközéhez nyúlt, ha életveszélyben voltak a magyarok.
  • Az orosz egészségügyi miniszter most elárulta, hogy a magyar fél kiemelkedő hatékonyságról árulkodó adatokat küldött Oroszországba a Szputnyik-V vakcináról.
  • A miniszter elmondta, hogy a több mint egymillió orosz vakcinával oltott magyar között most sem haladja meg a 3-4 százalékot a fertőzöttek aránya, és mindössze 0,4 százalékuk lett súlyosabban beteg.
  • És a halálesetek is extrémen ritkák, mondta az orosz tárcavezető.