Kósa Ádám siket képviselő szerint Márki-Zay szégyene, hogy a fogyatékosság kifejezést szitokszóként használja

Kósa Ádám siket képviselő szerint Márki-Zay szégyene, hogy a fogyatékosság kifejezést szitokszóként használja

"Az ilyen minősítésnek nincs helye a közéletben. Nem csak a politikában, sehol! Ebben nem ismerek bocsánatot. Ezt nem tartom kimagyarázhatónak" - mondta el videóüzenetében Kósa Ádám, a Fidesz EP-képviselője arra reagálva, hogy vasárnapi élő bejelentkezésében Márki-Zay Péter azt mondta a Fidesz támogatóira, hogy fogyatékosak. Kósa Ádám az üzenetben azt is hozzátette, hogy siketként, fogyatékossággal élő személyként nagyon mélyen érinti ez.

Az EP-képviselő úgy véli, hogy Márki-Zaynak lehetősége lett volna megszólalni azóta, bocsánatot kérni, de ezt nem tette.

Kósa Ádám, a Fidesz EP-képviselője videóüzenetében azt mondta, hogy MÁRKI-ZAY PÉTER A FOGYATÉKOS JELZŐT PEJORATÍV, SÉRTŐ MÓDON HASZNÁLTA.



Kifejtette, hogy nagyon nehéz volt megállnia, hogy első felháborodásában ne írjon vagy nyilatkozzon valami nagyon erős dolgot, de egy politikus nem viselkedhet megfontolatlanul - tette hozzá. Hangsúlyozta: "Azóta sokan kerestek, beszéltem érintettekkel, a siket közösségből is sokakkal. A fogyatékossággal élő emberek maguk is hangot adnak majd, vagy már hangot is adtak véleményüknek."

Kósa Ádám nyomatékosította: "Egy dolog, ami közös az álláspontokban. Az ilyen minősítésnek nincs helye a közéletben. Nem csak a politikában, sehol! Ebben nem ismerek bocsánatot. Ezt nem tartom kimagyarázhatónak. Ezt nem lehet következmények nélkül hagyni. Márki-Zay Péternek lehetősége lett volna megszólalni azóta, bocsánatot kérni. Nem tette, és ez beszédesebb a tegnap elhangzott szavainál is. A csend. A támogatóinak a csendje."

Kósa Ádám azt is elmondta, hogy SIKETKÉNT, FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ SZEMÉLYKÉNT NAGYON MÉLYEN ÉRINTI EZ.

Amióta politikai pályára léptem, nem találkoztam még nála vállalhatatlanabb emberrel. Szégyellem, hogy ilyen politikai ellenféllel kell áprilisban szembenéznünk - szögezte le a Fidesz EP-képviselője.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-12-02 | 12:39
Képmutatás: miközben a rezsicsökkentést szidják, elsőként jelentkeznek a rezsicsökkentés védernyője alá

Képmutatás: miközben a rezsicsökkentést szidják, elsőként jelentkeznek a rezsicsökkentés védernyője alá

  • Márki-Zay Péter számtalanszor kifejetette, ostobaságnak, hülyeségnek, átverésnek tartja a rezsicsökkentést.
  • De ez nem akadályozta meg abban, hogy azonnal behúzódjon a rezsicsökkentés kormányzati védernyője alá.
  • Hódmezővásárhely polgármestere ugyanis amint lehetősége volt, gyorsan jelentekezett az állami rezsicsökkentés egyetemes szolgáltatási árszabályozása alá.
  • Ugyanígy tett Karácsony Gergely, Budapest Főpolgármestere is.
  • Ez a csütörtöki Kormányinfón derült ki, Gulyás Gergely szavaiból.
Botrány 2021-09-24 | 17:49
Csípőből hazudik a székesfehérvári DK-s: dokumentumokkal bizonyítjuk, hogy egy offshore cég képviselője és tulajdonosa

Csípőből hazudik a székesfehérvári DK-s: dokumentumokkal bizonyítjuk, hogy egy offshore cég képviselője és tulajdonosa

  • Ráczné Földi Judit kapásból letagadta, hogy egy offshore hátterű vállalkozás képviselője és tulajdonosa lenne.
  • A BENNFENTES nyilvánosságra hozza azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy a DK-s képviselőjelölt-jelölt egyszerűen hazudik.
  • Úgy tűnik, aki Gyurcsány Ferenc pártjában politizál, az hazudik, mint a vízfolyás.
Botrány 2021-07-20 | 11:10
Momentumos politikus állhat az Anonymous-botrány célkeresztjében

Momentumos politikus állhat az Anonymous-botrány célkeresztjében

  • Két Anonymous-videó érkezett szerkesztőségünkbe vasárnap és hétfőn.
  • Az álarcos alak lebuktatást ígért, de csak annyit árult el, hogy 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyert egy politikus cége és "haveri cégek".
  • A BENNFENTES egész éjjel a palyazat.gov.hu oldalon keresgélt, hogy kiről szólhat vajon az Anonymous videó, kérjük, tegyék meg tétjeiket!
Botrány 2021-05-09 | 18:01
Sztella Kiriakídiszt nem Ómolnár vádolja korrupciós botránnyal, hanem a ciprusi számvevőszék

Sztella Kiriakídiszt nem Ómolnár vádolja korrupciós botránnyal, hanem a ciprusi számvevőszék

  • A napokban a HVG - melyet részben Brüsszelből fizetnek direkt támogatások formájában - kizárólag a Bizottság véleményét ismertetve, védelmébe vette Sztella Kiriakídisz uniós biztost, aki a vakcinabeszerzéseket felelős.
  • Ómolnár Miklós újságíró napok óta azt állítja, a ciprusi származású biztos férjének számláján hirtelen 4 millió euró jelent meg.
  • A HVG és a Bizottság tagadását szemléző 444 a tőlük megszokott módon, kritikátlanul állt a brüsszeli Bizottság mellé.
  • Csakhogy közben a német sajtó is Kiriakídisz férjének nyújtott banki kölcsönügyletről és a biztos korábbi egészségügyi szervezetének nyújtott nagylelkű gyógyszergyártó-adományokról cikkezik.
Botrány 2021-07-11 | 13:03
Csak korrupció ne legyen: az amerikai elnök fiának festményeiért vagyonokat fizetnek "ismeretlenek"

Csak korrupció ne legyen: az amerikai elnök fiának festményeiért vagyonokat fizetnek "ismeretlenek"

  • A Fehér Ház szerint az szolgálja a korrupciómentességet, ha nem hozzák nyilvánosságra, ki az, aki 150 millió forintot fizet Hunter Biden, Joe Biden fia egy-egy naiv festményéért.
  • Obama elnök volt etikai tanácsadója "csalódást keltőnek" nevezte ezt az eljárást.
  • Republikánus körök egyszerűen a történelem legnagyobb pénzmosási kísérletének tartják a névtelen festményvásárolgatást.
  • Hunter Bidennek nem ez az első botránya: tinédzserkora óta alkoholista, később meth-függővé vált, ami kivitte a fogait, és az apjától kért pénzt, hogy rendbereakassa azokat.
  • Privát, és elhagyott laptopja pedig tele volt olyan képekkel, amelyeken olcsó kurvákkal volt lefotózva egyértelmű helyzetekben.
  • Hunter Ukrajnában a legnagyobb gázcég igazgatótanácsában "dolgozott" a Majdan eseményeit követően, ahol a kiszivárgott emailek szerint arra hivatkozott, majd az apja elintézi az ügyeket.
Botrány 2021-07-28 | 14:52
Az ellenzéki propagandamédiában nem hír, hogy Márki-Zay embere a szegedi utcafórumon egyetlen kérdés miatt löködött egy kérdezőt

Az ellenzéki propagandamédiában nem hír, hogy Márki-Zay embere a szegedi utcafórumon egyetlen kérdés miatt löködött egy kérdezőt

  • Néma kuss van Cseh Katka ügyében is, egyedül a HVG írt a botrány kirobbanásakor egyetlen mosdató cikket, majd a Telex mosdatta két cikkben a momentumos Cseh Katkát.
  • Azóta síri csend.
  • Így hallgatja el a valóságot a hazai független-objektív ellenzéki cselédmédia.
Botrány 2021-12-02 | 11:35
Márki-Zay megint ostobának nevezte a Fidesz választóit

Márki-Zay megint ostobának nevezte a Fidesz választóit

  • Nem először.
  • A baloldal miniszterelnök-jelöltje nemrég "sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak" nevezte azokat, akik támogatják a rezsicsökkentést és ellenzik a migrációt.
  • Korában olyanok is elhagyták a száját, hogy ha a Fidesz összeszedi a legjobb embereit egy-egy városban, akkor se tudnak megfejteni egy keresztrejtvényt.
  • Márki-Zay meglepő stratégiája, hogy azokat a választókat hülyézi, akiktől szavazatokat remél.