Márki-Zay, a bába: a szüléshez nem kell orvos

Márki-Zay, a bába: a szüléshez nem kell orvos
  • Ő csak tudja, érvelt, hiszen 7 gyermek születésénél is jelen volt.
  • Korábban azt mondta, el kell fogadnia a vidéki lakosságnak, hogy nem lesz a közelükben szülészet és traumatológia.

Nem kell orvos a szüléshez Márki-Zay Péter szerint, aki nemrég egy fórumon mondta azt, hogy egy szülésznő jelenléte is elegendő a csecsemők világrajövetelekor.

A baloldali jelölt – a fűszoknyás mojitót keverő lányok, az indiai szemműtétek és az afrikai fizetős egészségüggyel való példálózás után – megint elképesztő gondolatokat osztott meg egészségügyi terveiből. Míg korábban azt mondta, vidéken szülészeti és sürgősségi osztályokat szüntetne meg, most már azt mondta, orvos sem kell ezekbe.

Életveszélyes gyakorlatra buzdított Márki-Zay Péter a kampányában néhány hete. A baloldal jelöltje a Kiszomborban tartott tavaly decemberi fórumán azt hangoztatta, hogy a szüléshez nem kell orvos, mivel az "nem betegség". 



"A szüléshez például, mint nagyon sok más beavatkozáshoz, éppenséggel orvos sem kell. Hogy egy normál szülésznő, ha megfelelően fel van készítve egy holisztikus szülésznő, az tökéletesen biztonságosan le tud vezetni egy szülést – mondta.

A marketinges múltú jelöltnek semmilyen egészségügyi végzettsége nincs, a feleségére hivatkozva próbálta a témában való jártassága látszatát kelteni.

"A szülészet az egy speciális ágazat, a feleségem sokáig foglalkozott vele, úgyhogy nagy rálátásom van, és hét gyermek szülésénél magam is ott voltam" – mondta a hódmezővásárhelyi polgármester.

Szakértők szerint az orvos nélkül lefolytatott szülés nagyon kockázatos, számos előre nem látható komplikáció adódhat, amelyeket egy bába vagy dúla nem képes kezelni, kiváltképpen azért, mert a megfelelő szaktudás mellett a szükséges kórházi műszerek sem állnak rendelkezésére.

Márki-Zay itt tehát arról beszél, hogy a kórházi szülészetekre nem kell orvos. Gyurcsányék jelöltje már korábban is azt mondta, hogy megszüntetné egyebek mellett a szülészeti és sürgősségi ellátást a vidéki városokban – írja az Origó.hu.

Most viszont kifejezetten orvos nélküli osztályok létrehozásáról beszélt, ezeket nevezte kívánatosnak.

Márki-Zay nehezen követhető gondolatmenetében többek között ezt is mondta: "És hogy milyen oka van annak, hogy ne legyen a makói kórházban szülészet? Én nem látom ezt. Tehát én azt szeretném mondani, hogy vannak bizonyos olyan egyszerű dolgok, járóbeteg-ellátás föltétlenül. De még a sürgősségi dolgok is, és őszintén szólva a szülészet is egyfajta sürgősségi dolog, mert amikor szülni kell, akkor szülni kell, és a traumatológia is ilyen" – vázolta az elképzelését Márki-Zay. 

Nehezen értelmezhető volt az a tanácsa is, hogy a szemműtétekre váró magyar betegek menjenek Indiába, mert szerinte az ottani orvosok ügyesebben bánnak a szikével a látószerv egyes hályogos elváltozásainak operálásakor. Még korábban pedig azt mondta, afrikai példák bizonyítják, hogy a fizetős egészségügy jobb, mint az ingyenes.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-29 | 10:09
Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak

  • A beoltottak száma 5 950 259 fő, közülük 5 731 651 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 191 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 4041 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 863 419 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 37 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 797 910 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 34 780 főre emelkedett.
  • 2130 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 230-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2022-01-21 | 15:02
Újabb 20 fős MigránsTaxit állítottak meg

Újabb 20 fős MigránsTaxit állítottak meg

  • A férfi 20 illegális migránst akart Ausztriába fuvarozni.
Bel 2022-08-23 | 07:58
Két budapesti fiatal egy bérelt autóban csempészte a migránsokat

Két budapesti fiatal egy bérelt autóban csempészte a migránsokat

  • A BRFK Bűnügyi Főosztálya embercsempészés miatt indított nyomozást egy 23 éves budapesti férfi és párja, egy 22 éves budapesti nő ellen.
Bel 2021-09-02 | 16:37
Karácsony helyettese ismerte el, hogy az Atlétikai VB vétója csak egy blöff

Karácsony helyettese ismerte el, hogy az Atlétikai VB vétója csak egy blöff

  • Ismét kiderült, hogy akinek nincs ereje erőt mutatni, az jobban teszi, ha nem erősködik.
Bel 2022-01-02 | 11:57
Migrációban nincs Újév, továbbra is özönlenek

Migrációban nincs Újév, továbbra is özönlenek

  • Állampolgári bejelentés alapján a sárvári egyenruhások 2022. január 2-án, 10 óra körüli időben a 84-es számú főúton, Sárvár külterületén állítottak meg egy magyar autót, amelyet egy szerb állampolgár vezetett.
  • A gépkocsiban kilenc, magát szír állampolgárnak mondó személy utazott.
  • A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A szerb férfival szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.  
Bel 2022-02-15 | 18:20
Illegális migránsbanda Bács-Kiskun megyében

Illegális migránsbanda Bács-Kiskun megyében

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. február 15-én 1 óra 35 perckor 18 külföldit tartóztattak fel Katymár térségében.
  • Magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.