Hivatalos: február 12-én, az évértékelővel rúgja be a kampányt Orbán Viktor

Hivatalos: február 12-én, az évértékelővel rúgja be a kampányt Orbán Viktor

Hivatalos, hogy február 12-én fogja megtartani évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, ami egybeesik az országgyűlési választási kampány hivatalos kezdetével is - értesült a Magyar Nemzet.

A kormányfő egy év kihagyás után összegzi ismét Magyarország helyzetét, mivel tavaly a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetőség arra, hogy megtartsák a rendezvényt. Orbán Viktor hagyományosan fontos témákat érint ilyenkor, mint a távlati célok kijelölése, valamint az országra leselkedő veszélyek, de a miniszterelnök jelentős kormányzati intézkedéseket is többször ismertetett már az évértékelőjében.

Egy év kihagyás után, február 12-én tartja Orbán Viktor miniszterelnök a következői évértékelő beszédét – erősítette meg a lapnak Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Mint ismert, Áder János köztársasági elnök január 11-én tűzte ki a 2022-es választások időpontját, eszerint a választójoggal rendelkező polgárok április 3-án adhatják le voksaikat. A kampány hivatalosan az azt megelőző ötvenedik napon, azaz pontosan február 12-én indul, így a miniszterelnök, pártelnök beszéde a hivatalos országgyűlési kampány kezdetét is jelenti.

Tavaly a járványhelyzet miatt nem tartott hagyományos évértékelőt a kormányfő, a járványügyi szabályok szerint ugyanis arra csak online formában lett volna lehetőség.

Ezért a miniszterelnök tavaly az „országértékelés" helyett a parlamentben, a tavaszi ülésszak nyitányaként adott politikai helyzetértékelést. Most a választások évében a kampány utolsó hónapjaiban külön jelentősége van a miniszterelnöki éves helyzetértékelésnek, azért is, mert Orbán Viktor általában nem a szűkebb éves keret közt szokott értékelni, a beszéde tágabb kitekintést bír, a stratégiai ívvel.

A miniszterelnöki évértékelőt hagyományosan a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezi, ők kérik fel Orbán Viktort minden évben. Az idei lesz egyébként a 23. évértékelő azóta, hogy a miniszterelnök 1999-ben meghonosította a „műfajt". Egészen 2004-ig a Pesti Vigadóban tartotta országértékelő beszédét Orbán Viktor, majd az épület felújítása miatt az ELTE lágymányosi épületében, később a Körcsarnokban, ezután a SYMA-csarnokban, a Millenárison, végül mind a mai napig a Várkert Bazárban várta a közönségét a kormányfő, az idei évértékelő helyszínéről azonban még nem született döntés.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-11-05 | 09:28
 A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg

 A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg

  • A beoltottak száma 5 967 747 fő, közülük 5 748 682 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 315 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 
  • 6804 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 892 164 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 83 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 804 720 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 56 260 főre emelkedett.
  • 3629 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 366-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-10-25 | 10:12
Amerika visszainteget: újabb amerikai kapcsolat Márki-Zay környezetében

Amerika visszainteget: újabb amerikai kapcsolat Márki-Zay környezetében

  • Márki-Zay Péter, a momentumos Fekete-Győr András, Berg Dániel, a párbeszédes Szabó Tímea, akit Kabul rózsájaként is emlegetnek, és Márki-Zay marketingese, Gurzó Ákos is külföldről, vagy egyenesen az Egyesült Államokból tért haza, hogy a magyarországi baloldalt hatalomra segítse.
  • Gurzó Ákos azt is elismeri, Márki-Zay kampányában nincsen semmi spontán - korábban ezt állították -, mert az teljesen, végig adatalapon megtervezett.
Bel 2021-05-13 | 12:42
Személyesen fejezte ki nagyrabecsülését Karikó Katalinnak a miniszterelnök

Személyesen fejezte ki nagyrabecsülését Karikó Katalinnak a miniszterelnök

  • Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Karikó Katalint, a szintetikus mRNS-alapú vakcina-technológia szabadalmaztatóját.
Bel 2022-01-28 | 12:52
Mennyire lehet beteg az, aki Jézushoz hasonlítja magát?

Mennyire lehet beteg az, aki Jézushoz hasonlítja magát?

  • Márki-Zay ezt tette Londonban, mikor azt mondta, munkatársai akár csak az apostolok, eldobtak mindent, hogy csatlakozzanak a Mesterhez.
Bel 2021-10-01 | 15:16
Czeglédy Csaba: Karácsony úgy akarja csűrni-csavarni, hogy a végén ő nyerjen, mert azt hiszi, hogy ez jár neki

Czeglédy Csaba: Karácsony úgy akarja csűrni-csavarni, hogy a végén ő nyerjen, mert azt hiszi, hogy ez jár neki

  • Gyurcsány bizalmi ügyvédje, a budapesti kerületi önkormányzatoktól milliós megbízásokat bezsebelő Czeglédy Csaba korábban "ármánykodással" is megvádolta Karácsony Gergelyt.
  • Szerinte sofőr nélkül Karácsony Szombathelyre se találna el.
Bel 2021-11-04 | 16:17
Rossz hír Márki-Zaynak: a magyarok jóval több, mint kétharmada elutasítja az energiapolitikáját

Rossz hír Márki-Zaynak: a magyarok jóval több, mint kétharmada elutasítja az energiapolitikáját

  • A magyarok 91 százalékát aggodalommal tölti el valamilyen mértékben az Európai Unióban tapasztalható energiaár-emelkedés.
  • A magyar lakosság jelentős többsége, több mint háromnegyede (77 százalék) egy választási szituációban is olyan jelöltet, politikát támogat, aki kiáll az energiaárak állami szabályozása és a rezsicsökkentés mellett.
  • Ezzel szemben 18 százalék azok aránya, akik olyan jelöltet támogatnának, aki a piaci energiaárak híve, ellenzi a hatósági árazást és megszüntetné a rezsicsökkentést.
Bel 2021-11-24 | 11:06
Tömegközlekedés: Karácsony sírdogál, de kiderült, csak egy szerződést kellene aláírnia

Tömegközlekedés: Karácsony sírdogál, de kiderült, csak egy szerződést kellene aláírnia

  • A Főpolgármester és hivatala a tömegközelekdés leállításával zsarolja a kormányt.
  • Az Innovációs és Technológiai Minisztérium visszaüzent: a támogatás utalásának feltétele, hogy Karácsony aláírja a szerződést.
  • Vagyis megint nem a kormánynál pattog a labda.
  • Ez a sokadik eset, hogy Karácsony nem tudja, hol van, és az általa "vezetett" Fővárosnak milyen aktuális feladatai vannak.
Bel 2022-03-16 | 14:26
Márki-Zay bement a köztévébe és megerősítette, kiképzett magyar katonákat küldene Ukrajnába

Márki-Zay bement a köztévébe és megerősítette, kiképzett magyar katonákat küldene Ukrajnába

  • Emellett többször cáfolt álhírekkel is kampányolt a Kapitány a közmédiában.