Márki-Zay az ellenzékről: Nincs főnök, nincs beosztott sem

Márki-Zay az ellenzékről: Nincs főnök, nincs beosztott sem
  • Merész dolog ezt kijelenteni annak ismeretében, hogy a Demokratikus Koalíciónak, azaz Gyurcsány Ferencnek lesz a legnagyobb frakciója a Paralemntben.
  • Márpedig egy esetleges baloldali koalíciós kormányban a legnagyobb frakciót adó párt elnöke lesz a főnök, neki lesz a legnagyobb súlya, a legtöbb embere.
  • Ez pedig jelen állás szerint a DK és Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök-jelölt továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy roma képviselők is kapjanak befutó helyet a közös listán.
 
Márki-Zay Péter volt a kedd esti Egyenes Beszéd vendége. Az előző két hét beszélgetését mindig a miniszterelnök-jelölt aktuális vasárnap esti botrányos kijelentése – két hete az újévi köszöntő, múlt héten az emlékezetes sajtótörténeti jelentőségű antiszemitizmus-vita – uralta, most Simon András legutóbbi gyámkodása miatt nem egy újabb értelmezésre szoruló mondattal kezdődött a műsor, hanem azzal, hogy Márki-Zay vitára hívta Orbán Viktort.

Szöllősi Györgyi idézte Hollik István válaszát, miszerint a miniszterelnök "nem vitatkozik beosztottal".

"Nyilvánvalóan hogy ha hat párt és a civilek összefogtak, nyilván látszik, hogy csomó kérdésben nincs egyetértés, tehát nincs főnök, így nincs beosztott sem" – reagált minderre Márki-Zay, aki szerint tehát nincs főnök a kormányellenes térfélen.

"Ne hazugságokról szóljon a kampány, ezért ki kell állnia Orbán Viktornak, és legyen a köztévében egy nyílt vita" – erősítette meg álláspontját Márki-Zay, aki szerint a "lebeosztottazás" után is van remény, hogy Orbán kiáll vele vitázni, mert ez a miniszterelnök érdeke is lesz, hiszen "a fideszesek sem akarnak egy olyan emberre szavazni, aki nem mer kiállni egy nyílt vitára".

"Péntekig meglesz a kétszázezer, le fogjuk adni" – mondta a népszavazási kezdeményezésről Márki-Zay.

Szóba került a közös lista és a roma képviselők ügye is. Márki-Zay cáfolta, hogy nemet mondtak volna a pártok arra, hogy három roma képviselő is kapjon befutó helyet a listán. Mint elmondta, továbbra is kitart amellett, "hogy egy egymilliós roma közösséget nem szabad megalázni azzal, hogy teszünk számukra egy ígéretet, aztán nem teljesítjük".

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-07 | 10:51
5 millió 519 ezer a beoltott, 44 az új fertőzött, elhunyt egy beteg

5 millió 519 ezer a beoltott, 44 az új fertőzött, elhunyt egy beteg

  • 5 102 847 fő már a második oltását is megkapta.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 740 535 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 37 804 főre csökkent.
  • 80 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 17-en vannak lélegeztetőgépen.
  • A regisztráltak száma 5 millió 466 ezer fő, és 93%-uk már fel is vette az oltást.
Bel 2021-06-25 | 12:04
Újabb repedések az ellenzéki szivárványkoalícióban: most Baján szavazták le a momentumos polgármestert a sajátjai

Újabb repedések az ellenzéki szivárványkoalícióban: most Baján szavazták le a momentumos polgármestert a sajátjai

  • Csütörtökön ülést tartott a bajai közgyűlés, és a városvezetés több előterjesztését leszavazták a képviselők.
  • Ingatlan-eladásokra és a polgármesteri tanácsadó testület beszámolójára mondott nemet a grémium.
  • De arra is, hogy az önkormányzat média cégcsoportja 28 millió forintos plusztámogatást kapjon, ami pedig éves a költségvetésének 40 százalékát jelentené.
  • A Népszava szerint mindez azt jelenti, a bajai baloldal elveszítette többségét a testületben, és azzel a városirányítás lehetőségét is.
  • A konfliktus nagyon hasonlít az egri szivárványkoalíció széteséséhez.
Bel 2022-04-12 | 07:25
Két migránsbanda sunnyogott az éj leple alatt

Két migránsbanda sunnyogott az éj leple alatt

  • A Bács-Kiskun megyei egyenruhások Kunbaja térségében 2022. április 12-én 0 óra 30 perckor 11, 1 óra 55 perckor Kelebiánál további 10 külföldit tartóztattak fel.
  • A magukat afgán és szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-08-12 | 18:54
Kiszorítósdi: Márki-Zay "mocskos hazudozással" vádolja az ellenzéki pártokat

Kiszorítósdi: Márki-Zay "mocskos hazudozással" vádolja az ellenzéki pártokat

  • Hódmezővásárhely polgármestere amiatt fakadt ki, mert az ellenzéki pártok nem adnak befogadó nyilatkozatot jelöltjeinek, így azok nem tudnak indulni az előválasztáson.
Bel 2021-06-22 | 17:23
A 9 évre elítélt győri pedofil hatvanezret fizetett volna a tízéves fiúért három óránként

A 9 évre elítélt győri pedofil hatvanezret fizetett volna a tízéves fiúért három óránként

  • Kilenc év börtönre ítélte a Győri Járásbíróság gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és gyermekpornográfia miatt a 42 éves gyömörei férfit.
  • Snapchaten keresztül akart egy tízéves kisfiút bérelni magának, hogy fajtalankodhasson vele.
  • A férfit végleg eltiltották minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amely során 18 év alatti gyerek felügyeletével, illetve gondozásával foglalkozhatna.
Bel 2021-10-21 | 11:40
Egy kalandor, hűtlen politikus portréja: Karácsony "unta" a vitákat

Egy kalandor, hűtlen politikus portréja: Karácsony "unta" a vitákat

  • Bukását követően intenzív gyászmunkában van a Főpolgármester.
  • Azt próbálja magyarázni, hogy miért adta fel a küzdelmet, és miért hagyta magukra azokat, akik hittek benne.
  • Karácsony egy friss interjúban megüzente, "unta" a vitákat, és nem volt 100%-ig benne a kampányában.
Bel 2022-03-31 | 07:57
Hármas elfogás: 3 embercsempészt és több tucat illegális migránst fogtak el

Hármas elfogás: 3 embercsempészt és több tucat illegális migránst fogtak el

  • A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az NNI munkatársainak jelzése alapján állították meg az embercsempészek által vezetett gépkocsikat.