A baloldal nem tudja, melyik országban él: úgy követelnek ÁFA-csökkentést, hogy évek óta 5% az alapvető élelmiszerek ÁFA-tartalma

A baloldal nem tudja, melyik országban él: úgy követelnek ÁFA-csökkentést, hogy évek óta 5% az alapvető élelmiszerek ÁFA-tartalma
  • A milliós fizetésekből tengődő baloldali ellenzéki politikusok valószínűleg átaludták az elmúlt éveket.
  • A kormány élelmiszerár-stop javaslatára hangos ÁFA-csökkentést kezdtek követelni az alapvető élelmiszereknél.
  • Holott évek óta 5% az ÁFA a tejen, a tojáson, és a hal-, a baromfi- és a sertéshúson.
  • Ezt a könnyítést természetesen a baloldal pár éve nem szavazta meg.
  • Ráadásul most úgy követelnek ÁFA-csökkentést, hogy amikor kormányon voltak, rendre megemelték a forgalmi adót.

Az utóbbi időszak legálságosabb ígéretével rukkolt elő tegnap a baloldal. Gyurcsányék azt közölték: 5 százalékos forgalmi adót vezetnek be az alapvető élelmiszereknél, ha nyernek tavasszal. A gond ezzel csak az, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját még korábban éppen Gyurcsányék emelték az egekbe. Arra pedig nemmel szavaztak, amikor az elmúlt években a Fidesz–KDNP-kormány öt százalékra csökkentette a tej, a tojás, a hal-, a baromfi- és a sertéshús adóját - írja a Mediaworks Hírcentrum.

Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a közösségi médiában jelentette be, hogy a drágulás megakadályozásáért a kormány hat élelmiszernél árstopot vezet be. A baloldal azonnal reagált a kormányzat bátor, az utóbbi időben példa nélküli döntésére, s közölte: ha megnyerik az áprilisi választásokat, 5 százalékban maximálják az alapvető élelmiszerek áfáját. Mielőtt Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, 12 százalék áfa terhelte az élelmiszereket.

A mérték 2004-ben 15 százalékra kúszott fel, ám nem sokáig maradt annyi. A balliberális koalíció 2006 tavaszán választ nyert, a módszerekről a baloldal akkori – és mostani – vezére, Gyurcsány Ferenc vallott Balatonőszödön.

"HAZUDTUNK REGGEL, ÉJJEL, MEG ESTE." EZ PEDIG ODA VEZETETT, HOGY A GYURCSÁNY-KORMÁNY 2006 SZEPTEMBERÉBEN MEGSZORÍTÓCSOMAGOT FOGADTATOTT LE A TÖRVÉNYHOZÁSSAL, AMELY 20 SZÁZALÉKRA EMELTE AZ ÉLELMISZEREK FORGALMI ADÓJÁT

A 2009-es újabb, minden korábbinál kegyetlenebb lakossági megszorítás idején Gyurcsány és utódja, Bajnai Gordon tovább emeltette, 25 százalékra srófolta fel a forgalmi adót.

Kivételt a kenyér- és a tejféleségek jelentettek, azoknál "kedvezményes", 18 százalékos áfát szabtak meg a balliberálisok.

Már most 5 százalék a forgalmi adó

Most tehát az a baloldal ígér áfacsökkentést, amelyik korábban, kormányon, folytonos áfaemeléseket hajtott végre. Az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját végül nem Gyurcsányék, hanem a Fidesz–KDNP-kormány csökkentette, ráadásul egy többéves program keretei között.

2014 ÉS 2018 KÖZÖTT 5 SZÁZALÉKOS BESOROLÁST KAPOTT AZ ALAPVETŐ ÉLELMISZEREK KÖZÜL A SERTÉS- ÉS A BAROMFIÚS, A TOJÁS, A TEJ ÉS A HALHÚS.

Az áfacsökkentési programban a kormányzat folyamatos piaci elemzéseket hajtott végre, az adócsökkentés egyik legfőbb érve pedig az volt, hogy megszűnjön az alapvető élelmiszerek piacán addigra hatalmas növő feketekereskedelem. Ez pedig éppen azért alakult ki, mert a balliberális kormányok korábban magasra emelték az élelmiszerek forgalmi adóját.

A most 5 százalékos élelmiszeráfát ígérő Gyurcsányék így nem szavazták meg az elmúlt években az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését sem.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-19 | 09:33
Karácsonyt megállította a Fidesz, most Márki-Zayon a sor

Karácsonyt megállította a Fidesz, most Márki-Zayon a sor

  • Folytatódik a Fidesz petíciója, amit már több, mint 1,3 millió ember írt alá.
Bel 2021-10-25 | 12:33
Nézőpont: több mint kétszer annyian akarják Orbánt kormányfőnek, mint Márki-Zayt

Nézőpont: több mint kétszer annyian akarják Orbánt kormányfőnek, mint Márki-Zayt

  • Ennél az eredménynél még Karácsony is jobbat ért el korábban a kormányfővel szemben.
Bel 2022-09-09 | 10:38
Kettős elfogás: Osztrák és szerb kocsival próbálkoztak az embercsempészek

Kettős elfogás: Osztrák és szerb kocsival próbálkoztak az embercsempészek

  • 2022. szeptember 9-én a reggeli órákban, a 8717-es számú úton, Bucsu és Bozsok között állítottak meg egy osztrák, valamint egy szerb forgalmi rendszámú személygépkocsit, amelyeket szerb állampolgárságú férfiak vezetett.
  • Az osztrák rendszámú gépkocsiban a sofőrön kívül hét, magát az ellenőrzés során indiai állampolgárnak mondó személy utazott.
  • A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • Ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-12-18 | 11:00
A Századvég szerint is mélyrepülésben van Márki-Zay

A Századvég szerint is mélyrepülésben van Márki-Zay

  • A baloldal saját mérése, a Medián HVG által megrendelt kutatása, és most a Századvég kutatói is azt mérték, Márki-Zay lefelé tartó spirálban van.
Bel 2021-06-23 | 12:29
"Szégyen" - mondta a pedofil-ellenes törvényről Ursula von der Leyen

"Szégyen" - mondta a pedofil-ellenes törvényről Ursula von der Leyen

  • Újabb nyugat-európai vezető, aki nem olvasta el a magyar törvényt.
Bel 2022-03-07 | 09:07
Szabadság: mától nem kell maszkot viselni

Szabadság: mától nem kell maszkot viselni

  • A beoltottak száma 6 397 455 fő, közülük 6 175 674 fő a második, 3 821 429 fő a harmadik, 225 507 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • Az elmúlt három napban 5852 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 805 898 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 150 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 632 325 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 129 137 főre csökkent.
  • 2745 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 117-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-07-07 | 12:49
Mivel egy mukkot nem beszél angolul, Karácsony bármit aláír, amit csak elétolnak

Mivel egy mukkot nem beszél angolul, Karácsony bármit aláír, amit csak elétolnak

  • Sérelmezte a Főpolgármester a PestiSrácok egyik megállapítását, ezért helyreigazítási kérelmet küldött a szerkesztőségnek.
  • Karácsony szerint valótlanul állította a PS, hogy Karácsony Gergely – Varsó, Prága és Pozsony főpolgármestereivel együttesen – olyan nyilatkozatot írt alá, amely szerint "Nem ragaszkodunk a szuverenitás és az önazonosság idejétmúlt fogalmaihoz".
  • De az eredeti angol szövegben - amit Karácsony személyesen aláírt - szó szerint ez szerepel.
  • Csak aki egy mukkot sem beszél angolul, az bármit aláír, amit elétolnak a tanácsadói.