Gattyán hiába nyújtott segítő jobbot Márki-Zaynak, utóbbi ellökte azt

Gattyán hiába nyújtott segítő jobbot Márki-Zaynak, utóbbi ellökte azt
  • Most éppen nem árulózott, csak kinyilvánította, hogy csak saját magát és az általa vezetett baloldali ellenzéket tartja alkalmasnak a Fidesz leváltására.
  • Ezt nevezik a túloldalt demokratikus gondolatnak.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt burkoltan lefideszesezte Gattyán Györgyöt.

"Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgálja" – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, amikor a lap Gattyán György hétfői kijelentéseiről kérdezte. Gattyán hétfőn közzétett közleményében azt mondta, kormányváltást akar, ehhez pedig az ellenzék támogatását kérte, egyúttal javaslatokat fogalmazott meg az ellenzéki pártoknak, tárgyalni hívta őket.

Márki-Zay a Magyar Hangnak ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy örömmel veszik, ha bárki jelentkezik az összefogott ellenzék támogatására, sőt, az önkormányzatok és az államigazgatás digitális fejlesztése a céljaikkal is egyezik, jelenleg is zajlik a digitális Magyarország fejlesztésére vonatkozó programjuk kidolgozása.

Márki-Zay szerint azonban a Fidesz érdekében és a Fidesz reklámfelületein fellépő, az ellenzékkel szemben induló pártok az ellenzéki szavazók elbizonytalanítását és megosztását szolgálják. Az ellenzéki jelölt szerint egy dolog a lényeg: "egy kérdés lesz áprilisban, Fidesz, vagy nem Fidesz. Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgája" – tette hozzá.

A lap konkrétan is rákérdezett arra, hogy Márki-Zay Gattyán Györgyöt is a Fidesz érdekében fellépő pártok közé sorolja-e, mire Márki-Zay csak annyit mondott, hogy az általa elmondottakból szerinte egyértelmű, hogy "ki hová tartozik".

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-03 | 13:18
Épül az ország: forgalomba helyezték az M80-as első, 6,6 kilométeres szakaszát

Épül az ország: forgalomba helyezték az M80-as első, 6,6 kilométeres szakaszát

  • Az útépítés során kétsávos autóutat alakítanak Körmend és az osztrák határnál fekvő Rábafüzes között.
  • A 28,85 kilométeres útszakasz 6,6 kilométeres szakaszát adták át csütörötökön.
  • A Körmend és Vasszentmihály közötti 20,6 kilométeres szakasz várhatóan 2021 októberében kerül átadásra a forgalom számára - derül ki a NIF sajtóanyagából.
Bel 2021-11-19 | 14:33
A rendőrök elfogtak egy 24 éves román férfit, aki 24 migránst csempészett

A rendőrök elfogtak egy 24 éves román férfit, aki 24 migránst csempészett

  • A Készenléti Rendőrség NNI Székesfehérvár Osztálya jelzése alapján a rendőrök 2021. november 18-án 23 óra 53 perckor az 1-es számú főúton megállítottak egy tehergépkocsit.
  • A járműben 24 fő, magát afgán állampolgárnak valló személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az egyenruhások a sofőrt és utasait elfogták és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • Az illegális migránsokkal szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
  • A román sofőrrel szemben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást.
Bel 2021-08-03 | 11:41
Egyetlen éjszaka alatt újabb 100 migránst tartóztattak fel a határőrök

Egyetlen éjszaka alatt újabb 100 migránst tartóztattak fel a határőrök

  • Folyamatosan növekszik a migrációs nyomás magyarország déli határszakaszán.
  • A koronavírus-fertőzés miatt az illegális migráció kimagasló veszélyforrás.
Bel 2022-08-17 | 09:05
A fertőzöttek és a betegek száma a múlt héthez viszonyítva tovább csökkent

A fertőzöttek és a betegek száma a múlt héthez viszonyítva tovább csökkent

  • A beoltottak száma 6 415 177 fő, közülük 6 201 472 fő a második, 3 892 097 fő a harmadik, 328 722 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • Az elmúlt héten összesen 16 249 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 021 648 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt héten elhunyt 117 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 924 022 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 50 543 főre nőtt.
  • Jelenleg 570 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Hatósági házi karanténban pedig 2015-en vannak.
Bel 2021-08-13 | 13:42
Egyre több magyarban erősödik meg a természetes gondolat, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi

Egyre több magyarban erősödik meg a természetes gondolat, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi

  • Több mint kétharmados a genderideológia elutasítottsága a magyarok között.
  • Az áprilisi adatokhoz képest tovább nőtt azoknak a száma, akik nem engedélyeznék kiskorú gyermekek esetében nemátalakító műtétek elvégzését.
  • Tízből kilenc ember vélekedik úgy, hogy ezeket a beavatkozásokat nem szabad kiskorúakon végrehajtani, és csak a magyarok 3 százaléka van ezzel ellentétes véleményemen.
Bel 2021-09-29 | 23:45
Már Fekete-Győr is ingatagnak érzi a helyzetét a Momentum élén

Már Fekete-Győr is ingatagnak érzi a helyzetét a Momentum élén

  • Az ATV kérdezte meg, hogy lemond-e, miután utolsó lesz a miniszterelnök-jelöltek között.
  • Fekete-Győr azt válaszolta: "Ezt majd a közösség eldönti. (...) Ami a miniszterelnök-jelölti versenyt illeti, ez az én szempontomból lefutottnak látszik, ki kell értékelni ezeket az eredményeket. Nem sikerült a második fordulóba jutni."
Bel 2021-08-12 | 11:41
Szerb migránstaxit kaptak el Vaskútnál

Szerb migránstaxit kaptak el Vaskútnál

  • A készenléti rendőrök elfogták azt a szerb sofőrt, aki a gyanú szerint hét illegális migránsnak akart segítséget nyújtani abban, hogy Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jussanak.
Bel 2022-03-30 | 10:20
Román embercsempésznőt fogtak el

Román embercsempésznőt fogtak el

  • Bátaszéki Autópálya Alosztály munkatársai 2022. március 28-án 22 óra 20 perckor ellenőriztek egy Toyotát az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán a Fácánkerti pihenőben.
  • A kocsit egy 46 éves ukrán-román állampolgárságú, de szlovák lakhellyel rendelkező nő vezette, aki négy illegális migránst szállított.
  • A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat. 
  • Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték az ideiglenes határzárhoz.
  • A nőt őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására