A beoltottak száma 6 278 355 fő, közülük 6 006 178 fő már a második, 3 217 724 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
6524 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 282 957 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 101 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 137 648 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 105 529 főre emelkedett.
3070 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 291-en vannak lélegeztetőgépen.
A DK-s Rónai Sándor az ATV-ben sajnálkozott, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnába.
Közben a magyar kormány minden erővel el akarja kerülni a háborút, ezért sem szállít fegyvereket Ukrajnába, és ezért nem engedi, hogy az ország területén fegyverszállítmányok haladjanak át.
A baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje azt mondta a szombati nagygyűlés résztvevőiről, hogy a Békemenetre busszal érkezők "jó része azt se tudta, hogy hova jött".
Biztosan a szőlő savanyú, őt ugyanis egy-kétezren hallgatták az Andrássy út legvégén.
Miután belerúgott a Békemenet résztvevőibe, az egekig magasztalta Dobrev Klárát és Gyurcsány Ferenc pártját.
Május 31. volt a határideje, hogy a vállalkozások benyújtsák éves beszámolójukat az Igazságügyi Minisztériumnak.
A BENNFENTES arra volt kíváncsi, a fővárosi maszk-beszerzésen kaszáló Rotatech Holding Kft. benyújtotta-e beszámolóját, és azokban milyen számok szerepelnek.
2021. június 10-ig nem.
Ez azért érdekes, mert a korábban teljesen üres cég - se bevétel, se alkalmazott éveken át - mindig leadta a beszámolóját.