3.2 millióan vették fel a harmadik oltást, de az omikron vírusvariáns is terjed

3.2 millióan vették fel a harmadik oltást, de az omikron vírusvariáns is terjed
  • A beoltottak száma 6 272 718 fő, közülük 5 996 472 fő már a második, 3 198 951 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 6454 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 276 433 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 80 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 133 345 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 103 409 főre emelkedett.
  • 3101 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 307-en vannak lélegeztetőgépen. 

Az első oltási akció január 6. csütörtök és január 8. szombat között lesz.

Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást.

Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat.

A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon.

Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

 Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:

2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,
2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-06 | 09:50
Migránstaxi: két járműben 31 illegális migráns

Migránstaxi: két járműben 31 illegális migráns

  • Kunfehértónál és Soltvadkertnél fogták el a rendőrök az embercsempészeket.
Bel 2021-11-03 | 14:27
Magyar György: "mi, akik a jogállamért ordítunk rendszerszerűen, nem tiporhatjuk a jogállamot"

Magyar György: "mi, akik a jogállamért ordítunk rendszerszerűen, nem tiporhatjuk a jogállamot"

  • Magyar György "politikai dumának" nevezte a feles alkotmányozás ötletét.
Bel 2021-08-18 | 13:53
Még egy kislánynak is sikerült interjút készíteni Orbán Viktorral - újságíró iskola a Telexnek - 1. lecke

Még egy kislánynak is sikerült interjút készíteni Orbán Viktorral - újságíró iskola a Telexnek - 1. lecke

  • Több mint egy évtizede azt hallgatjuk, hogy amellett, hogy a magyar kormányfő elszigetelődött, a sajtószabadságot is két lábbal tiporja és soha nem ad interjút.
  • A magukat függetlenobjektívnek tartó újságíróknak az sem elég, amikor órákon keresztül faggathatják a miniszterelnököt egy-egy sajtótájékoztatón.
  • Most egy kislány leiskolázta a szakma krémjét: exkluzív interjút készített Orbán Viktorral.
Bel 2021-06-18 | 16:31
Gyurcsányék oltásellenes orvosát 3 baloldali kerületi önkormányzat is fizette

Gyurcsányék oltásellenes orvosát 3 baloldali kerületi önkormányzat is fizette

  • Az oltásellenes propagandát folytató Komáromi Zoltánnak 3 baloldali kerületi önkormányzattal is élő szerződése volt a közelmúltban.
  • Terézváros momentumos, Erzsébetváros DK-s és Újbuda szintén DK-s polgármestere is igényt tartott a szolgálataira, havi több százezer forintért.
  • Ő volt az, aki a Demokratikus Koalíció egészségügyi politikusoként azzal járta a médiát, hogy a keleti vakcinák veszélyesek.
Bel 2021-12-16 | 18:09
Kettős elfogás: dupla MigránsTaxi 33 illegális migránssal

Kettős elfogás: dupla MigránsTaxi 33 illegális migránssal

  • Két autóban összesen harminchárom illegális migránst szállítottak.
Bel 2021-11-17 | 16:41
Márki-Zay a minimálbért sem tartja fontosnak

Márki-Zay a minimálbért sem tartja fontosnak

  • A rezsicsökkentést ostobaságnak tartja és eltörölné, de a benzin árának rögzítése sincsen ínyére.
  • Korábban azt is elmondta, a minimálbért sem tartja fontosnak.
  • Úgy tűnik, Márki-Zay szemben áll mindennel, ami a magyaroknak jó és hasznos.
Bel 2021-09-16 | 11:56
Tóth Csaba: végre lesz lehetősége beszélni Hadházy Ákosnak a körülötte kialakult zűrös ügyekről

Tóth Csaba: végre lesz lehetősége beszélni Hadházy Ákosnak a körülötte kialakult zűrös ügyekről

  • Szeptember 17-én vitázik Tóth Csaba és Hadházy Ákos a Zugló TV-ben.