A beoltottak száma 6 269 955 fő, közülük 5 990 568 fő már a második, 3 191 997 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
5270 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 269 979 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 82 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 128 923 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 101 457 főre emelkedett.
3090 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 307-en vannak lélegeztetőgépen.
Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. július 4-én 0 óra 5 perc és 5 óra 45 perc között Gara, Tompa, Katymár, Bácsborsód és Kiskunfélegyháza térségében hat esetben összesen 81 külföldit tartóztattak fel.
Magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Kezdetben amerikai és izraeli befektetőknek kínálták a Városháza épületegyüttesét ezen az áron, de a potenciális vásárlóknak elfogadhatatlanok voltak a feltételek.
A rendőrök 2022. június 15-én 9 óra 10 perckor a 81-es számú főúton, Székesfehérvár külterületén ellenőriztek egy moldáv honosságú gépjárművet és annak 42 éves grúz állampolgárságú sofőrjét, valamint a mellett ülő 42 éves moldáv segítőjét.
Járműben rajtuk kívül további 13 férfi utazott, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
A rendőrök a két embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a rendőrségre előállították.
A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a migránsokat – meghallgatásukat követően – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A sofőrrel és társával szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Továbbra is a liberális sajtó játssza el az ellenzék szerepét, a hivatalos ellenzék csak fut a liberális propagandamédia után.
Ez rajzolódik ki abból a botrányocskából is, amely szerint prominens ellenzéki újságírókat figyeltek meg egy szupermodern titkosszolgálati eszközzel, csak azért, mert kritikusak a kormánnyal.
A cikkek szerint idehaza 300 érintett van, de ebből csak 10 főt hoztak nyilvánosságra, mindenféle bizonyítékok nélkül.
Roppant látványos a Soros-hálózat tevékenysége ebben az ügyben is: a botrányt Soros-közeli médiumok dagasztják, és arra hivatkoznak, a megfigyeltek telefonjait az Amnesty ellenőrizte le.
Ez a szervezet Soros György finanszírozásából működik, és nagy kérdés, "civil szervezetként" honnan van pénze és technológiája ahhoz, hogy csúcsszoftvereket szűrjön ki.
A kormányzat, és a szoftverfejlesztő tagadja a vádakat, az ellenzéki propagandamédia viszont bármilyen bizonyíték felmutatása nélkül szajkózza: őket bizony megfigyelte a magyar kormány.
Az érintett újságírók egyébként kritikus nemzetbiztonsági ügyek, bűnügyek, és nagy port kavart migrációs problémák környékén szaglásztak és dolgoztak évek óta.
Szinte természetes - ha igazak a bizonyítékokat nélkülöző vádak -, hogy szembetalálkoztak a magyar nemzetbiztonsággal.
Ez a világon mindenhol így történt volna, mert a nemzetbiztonságnak bárhol a világon tudnia kell, az újságíró milyen célból kutakodik: netán egy adott esetben szövetséges, vagy ellenséges állam megbízásából?
Sőt, Németországban nemrégiben döntöttek arról, a titkosított Telegram alkalmazásra is ki akarják terjeszteni a "szűrést". Azaz minden üzenetet át akarnak vizsgálni.
Az Európai Parlament pedig a napokban fogadott el egy gyermekvédelmi ajánlást, mely szerint hamarosan a kontinens összes üzenetét átszűrik pedofiltartalmak után kutatva.
A Pest megyei rendőrök 2022. június 28-án 1 óra 49 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében szándékoztak kivezetni egy tehergépkocsit, azonban sofőrje a rendőri jelzésre nem állt meg, pár kilométerrel arrébb szalagkorlátnak ütközött.
A járművet egy 24 éves férfi vezette, abban 21 külföldi tartózkodott.
A magukat szír állampolgárnak valló migránsokat a sofőrrel együtt kórházba vitték, jelenlegi adataink szerint, mindannyian könnyű sérülést szenvedtek a balesetben.
Ellátásukat, meghallgatásukat követően az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A sofőr ellen a embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást.