Márki-Zay megfenyegette az ellenzéket: ha valaki vezércserét akar, az a Fidesz beépített embere

Márki-Zay megfenyegette az ellenzéket: ha valaki vezércserét akar, az a Fidesz beépített embere
  • A hódmezővásárhelyi Napóleon ezek szerint vezérként tekint magára.
  • Az új jelszó a demokraták között tehát az, hogy kuss legyen, elvtársak, tartani kell az irányt.
  • Az interjú nagy része árulózással telt, Márki-Zay azokat árulózta, akik vele szövetségben indultak.
  • De azt is elárulta, hogy a nagyobb pártok nem rajonganak a 7. frakció ötletéért.

Töretlen az ellenzéki pártok bizalma ön felé? – tette fel a kérdést az ATV-n, a szerda esti Egyenes beszédben Szöllősi Györgyi műsorvezető Márki-Zay Péternek - tudósít a kormánypárti elfogultsággal legkevésbé sem vádolható Telex.

Ekkor már túl voltak azon, hogy a parlamenti ellenzéki pártok adhatnának több pénzt is az ellenzék kampányára, mint tették ("ha a Jobbik négy év alatt 10 milliárdot kap, akkor ahhoz képest ha beletesz 60 millió forintot egy kampányba, azt gondolnám, hogy akár több is lehetne", mondja, de hozzáteszi rögtön, hogy nem csak a Jobbikról van szó, "én mindenkitől sokkal többet szerettem volna"), de még előtte vannak egy másik kényes kérdésnek, Márki-Zay pártalapítási szándékának.

Viszont már ezzel a kérdéssel eljutunk oda, hogy kijelentse:

"Ha bárki vezércserét szeretne az ellenzék élén, az a Fidesz beépített árulója. Vannak ilyenek, mindenki tudja" – mondja az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, hozzátéve, hogy "Gyurcsány Ferenctől kezdve az összes ellenzéki politikus egyöntetűen kijelentette, hogy aki itt arról beszél, hogy vezércserére, hogy miniszterelnök-jelöltet cseréljenek, és ne engem válasszanak meg, az a Fidesz győzelmén dolgozik". Innen így folytatódik az interjú:

– Most azt mondja, vannak árulók az ellenzékben.
– Vannak.
– Sőt, azt mondja, hogy rengeteg áruló van az ellenzékben. Megvárja, amíg aktívak lesznek? Miért nem áll elő a nevekkel?
– Nem fogunk most kollektív öngyilkosságot elkövetni (...) Hozzáteszem, nem én fogok előjönni nevekkel, ők fognak előjönni akkor, amikor a Fidesz megnyomja a gombot, és aktiválja őket. (...) Bárki, aki ezt a hajót lékeli, süllyeszti, amiben mi mind ülünk, az a Fidesz érdekében teszi ezt.
– Vannak nevei?
– Persze, én látok ilyen jeleket természetesen. És azt szeretném, ha ezek az emberek nagyon átgondolnák, hogy mit csinálnak. Mert ennek az országnak nincs még négy éve arra, hogy ellenzéki padsorokat feltöltsünk képviselőkkel, akik nagyon jól érzik magukat az ellenzéki padsorokban... Az a világ vége, hogy ha most a Fidesz négy évet kap.

– Beszélt velük? – tér vissza a kérdésre, a Márki-Záy által vélt árulókra nem sokkal később Szöllősi.
– Valakivel beszéltem, valakinek üzenek a sajtón keresztül, valakivel nem is törődök. Nekem nem az a feladatom, hogy minden egyes árulóval személyesen törődjek, hanem hogy megpróbáljuk ezt a csapatot egyben tartani, és eljuttatni a győzelemig.

A múlt heti, "teljesen kamu" közvélemény-kutatási adatokat nevezi meg később az egyik olyan lépésnek, ami szerinte csak a Fidesz érdekében történhetett. Azt is elmondja, hogy tudja, ki szivárogtatta ki azt a felmérést, de nem fogja elmondani.
Az interjúban elmondja viszont azt, hogy eldőlt: az ellenzék az Egységben Magyarországért néven indul a választáson, ez a név lesz majd a szavazólapon.

"A kulcsszó az egység, mi azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez már több mint összefogás" – mondja erről.

Ha közös név és közös stratégia van is, közös program még nincs. Annak 90 százalékában megállapodtak, de például arról vita van, amit ő nagyon szeretne, hogy maximum 2 cikluson keresztül lehessen valaki miniszterelnök. Az euró bevezetését említette hasonló problémának, arról, hogy kell a magyar euró, megállapodtak, de a dátumról még vannak viták.

– Kik nem fogadták el a maradék 10%-ot?
– Nem szeretnék neveket mondani. (…) Nagyon sok ember van, akin látom, hogy azon dolgozik, hogy a Fidesz győzzön, de én a legnagyobb nyitottsággal fogok erről beszélni, ha ők elsüllyesztik a közös küzdelmünket. Nincs olyan párt és nincs olyan ember, aki ezt elviheti szárazon.
– Meddig vár?
– Addig, amíg azt látom, hogy ezt a választást meg fogjuk nyerni.

A műsorvezető kérdezi Márki-Zayt a saját pártalapítási ambícióiról is, amiről lapunk itt írt hosszabban. Erről azt mondja: nagyon fontos üzenete van annak, hogy "még a jobbközép szavazók is az ellenzékre kell, hogy szavazzanak", és persze szerinte az is Orbán Viktort tartja hatalmon, aki ezt a projektet akarja fúrni.

– Ki kérdőjelezi meg ezt a pártot? – kérdezi erre a műsorvezető.
– Jó páran.
– A DK megkérdőjelezi?
– Én azt hiszem, hogy ők is.
– A Jobbik?
Szerintem ők is, ők egyébként érthető módon, mert ugye attól félhetnek, hogy nagyon sok ember, az aktivisták vagy a szavazóik választhatják helyettük ezt az új jobbközép formációt.

Az interjúban szó volt arról is, hogy az ellenzék közvetlen elnökválasztást szeretne, és nem egyeztettek arról, hogy lesz-e saját államfőjelöltjük az Orbán Viktor által kedden bejelentett Novák Katalinnal szemben.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-31 | 09:18
GKI: negyedével nőtt az otthonfelújítási kedv, 883 ezer lakás újulhat meg az év végéig

GKI: negyedével nőtt az otthonfelújítási kedv, 883 ezer lakás újulhat meg az év végéig

  • Működik a kormányzati otthonfelújítási támogatás.
Bel 2021-09-21 | 16:46
A Budapest PRIDE elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki szexuális erőszakkal viccelődjön

A Budapest PRIDE elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki szexuális erőszakkal viccelődjön

  • Jakab Péternek küldtek figyelmeztetést a hétfői gusztustalankodása után, mikor is azzal fenyegetőzött, hogy a börtönben Orbán Viktorból is lehet még Viktória.
Bel 2021-06-01 | 06:19

Ma végre odacsaphat az Országgyűlés a pedofiloknak - a törvénytervezetről tárgyal az Országgyűlés

  • A mai ülésnapon tárgyalja a Fidesz-KDNP javaslatát az Országgyűlés a pedofil bűncselekményeket elkövetők szigorúbb büntetéséről.
  • Hétfőn a törvényt tárgyaló bizottságban a DK-s képviselő nem szavazta meg az indítványt.
Bel 2021-09-30 | 14:40
Jakab a borsodiaknak se kell

Jakab a borsodiaknak se kell

  • A Jobbik vezetője mindig is hátországaként hivatkozott Miskolcra és Borsod megyére.
  • Csakhogy olyan helyeken is tönkreverte Dobrev, ahol egyébként jobbikos egyéni jelölt nyert az előválasztáson.
  • Borsod 1-es körzetben Jakab 2018-ban egyéniben indult, a győztes a fideszes Csöbör Katalin lett.
  • Most Jakab egyéniben nem indult az előválasztáson, a szintén jobbikos Szilágyi Szabolcs nyert 4258 szavazattal.
  • Jakab Péter azonban csak párttársa szavazatainak nagyjából a felét, 2104 voksot kapott, míg Dobrev Klára 2866-ot. Jakabra ebben a körzetben 2018-ban egyébként több mint 20 ezren szavaztak.
  • Borsod 2-ben (Miskolc másik körzete) Jakab csak a harmadik lett: első Dobrev 2756, második Karácsony 1940 szavazattal. Jakab csak 1769 szavazatot szerzett itt.
  • Borsod 3-at Karácsony Gergely nyerte, Jakab csak a második lett, feleannyi szavazattal, mint Karácsony.
  • Borsod 4-es választókerületében (2018-ban ebben a körzetben magasan a Jobbik volt a legerősebb ellenzéki párt) a jobbikos Üveges Gábor nyert 2980 szavazattal. A miniszterelnök-jelölti versenyt itt is Dobrev Klára nyerte 1820 szavazattal, Jakab Péter csak 1203-at kapott.
  • Borsod 5-ös számú körzetében indult a jobbikos Erdei Sándor Zsolt és simán, közel 70 százalékos eredménnyel, 2094 szavazattal nyert is.
  • Jakab Péter ehhez képest 943 szavazatot szerzett ebből a körzetből (tehát a jobbikos egyéni jelöltre leadott szavazatok felére sem volt jó), míg Dobrev Klára itt is nyerni tudott a miniszterelnök-jelölti versenyben, igaz szorosan, 1062 szavazattal.
  • Borsod 6-ban az MSZP-s Jézsó Gábor nyert, 3052-en szavazattal. A miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klára pedig itt is győzött.
  • Borsod 7-ben nem volt a Jobbik által támogatott jelölt, Dobrev Klára itt is utcahosszal nyert Jakab Péter előtt. 
Bel 2022-04-11 | 07:29
354 gyermek érkezett Budapestre vonattal

354 gyermek érkezett Budapestre vonattal

  • Az ukrajnai háború elől 2022. április 10-én 960 ember, köztük 354 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
  • A különvonatokkal Kőbánya-felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 33 ember, köztük 18 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.
  • A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
  • A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Bel 2022-01-25 | 16:52
Alapjogokért Központ: stabil előny a kormányoldalon

Alapjogokért Központ: stabil előny a kormányoldalon

  • 5 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP listája a Márki-Zay vezette baloldali ellenzék előtt.
  • 3%-on a Kutyapárt, és 4%-on a Mi Hazánk mozgalom.
Bel 2021-06-23 | 10:11
Piros-fehér zöldbe öltözött a székesfehérvári Városháza kedd estétől csütörtök reggelig

Piros-fehér zöldbe öltözött a székesfehérvári Városháza kedd estétől csütörtök reggelig

  • A magyar válogatottat biztatja így Székesfehérvár.
  • Ezt Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester jelentette be a Facebookon.
  • Az Operaház, a Groupama, az MTK és a Debreceni Nagyerdei Stadion is csatlakozott a kezdeményezéshez. 
Bel 2021-07-13 | 14:26
Kásler Miklós: a szerdai kormányülésen döntés születhet a 3. dózis vakcináról

Kásler Miklós: a szerdai kormányülésen döntés születhet a 3. dózis vakcináról

  • Megszólalt a tervekről az egészségügyi miniszter.
  • Ezzel kitekerte az ellenzéki cselédmédia önkéntes virológusainak kezéből annak értelmezését, szükséges-e 3. oltás vagy sem.
  • Kásler nagyon pontos oltási rendet javasol 60 év felett és az alatt is.
  • Azt kéri, ezt majd mindenki tartsa be.