Márki-Zay belső ellenségeket keres és saját pecsenyéjüket sütögető árulókról ír

Márki-Zay belső ellenségeket keres és saját pecsenyéjüket sütögető árulókról ír
  • Elindult az ellenzék népszavazási aláírásgyűjtése, amit azzal illusztráltak, hogy Márki-Zay aláír.
  • Teljes érdektelenségben vergődik a baloldal, a kapitány pedig egy paranoid alak, akinek a jelek szerint elmentek otthonról.

"Mi együtt a győzelemért felelünk – miniszterelnök-jelöltként és az ország 106 körzetének jelöltjeként erre kaptunk felhatalmazást az előválasztáson. Az ellenzéknek volt tizenkét éve a belső vitákra, a marakodásra, ezzel hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb kormányának hatalomban tartására. Ezt zártuk most le az összefogással és az előválasztással, a most induló közös kampánnyal. Erre a kampányra és az ezt követő négyéves kormányzásra félre kell tennünk a rivalizálást. A jövőben is határozottan fogok fellépni a belső árulók és a saját pecsenyéjüket sütögető ellenzékiekkel szemben, ugyanis nem hagyhatom, hogy a széthúzás és a kishítűség verje szét a harci szellemet. Nem hagyhatom, hogy a régi beidegződések újabb négy évre dobják oda az országot egy a gonosz és embertelen hatalomnak. Elvárom, hogy mindenki ott legyen velünk a barikádokon, mindenki nyújtson 120%-ot, mindenki rakja bele a kampányba a rá eső részt és még többet is" - írja a mentális állapotában megkérdőjelezhető Márki-Zay Péter.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Sztori 2021-09-05 | 19:23
Karácsony a fiát a kiváltságos 1% magániskolájába járatja, de azzal kampányol, a 99%-ot akarja képviselni

Karácsony a fiát a kiváltságos 1% magániskolájába járatja, de azzal kampányol, a 99%-ot akarja képviselni

  • Megint lelepleződött a képmutató és elitista baloldal.
  • Karácsony az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba íratta fiát.
  • Az éves tandíj 1,32 millió forint.
Sztori 2021-05-14 | 16:17
Vadászat egy jegygyűrűben élő sügérre - a januárban, úszás közben elhagyott jegygyűrűt egy sügéren keresi Norfolk-sziget népe

Vadászat egy jegygyűrűben élő sügérre - a januárban, úszás közben elhagyott jegygyűrűt egy sügéren keresi Norfolk-sziget népe

  • Suzie Quintal férje, Nathan januárban veszítette el jegygyűrűjét a Norfolk-szigeten.
  • Egy helyi búvár, Susan Prior megtalálta a jegygyűrűt egy hal teste köré ragadva.
  • A helyiek a szigeten most megpróbálják megtalálni a halat, hogy eltávolíthassák a halról jegygyűrűt.
  • Quintal asszony szerint a gyűrű akkor került le a férjének ujjáról, amikor egy nap úszni ment.
Sztori 2021-11-05 | 19:42
Parancsra védelmezi és mosdatja az ellenzéki propagandamédia Cseh Katkát és lagziját

Parancsra védelmezi és mosdatja az ellenzéki propagandamédia Cseh Katkát és lagziját

  • Szinte azonos időpontban jelentek meg pénteken írások a 444-en és a Telexen, azaz a liberális propagandamédia zászlóshajó-médiumaiban Cseh Katka lagzijáról.
  • Az írások közös nevezője, hogy roppant alázatosan védelmezik Cseh Katka esküvőjét, és gyalázatos dolognak állítják be azt, hogy a Bors és a BENNFENTES nyilvánosságra hozta a lagziról készült képeket.
  • Mintha csak parancsszóra tették volna, az ellenzéki propagandamédia úgy védi Cseh Katka és Berg Dániel esküvőjét.
  • Azért különös ez az igyekezetük, mert azt, hogy a közszereplőknek nincsen magánelete idehaza, azt az ellenzéki propagandamédia honosította meg Magyarországon.
  • Ha egy jobboldali politikus lánya, vagy egy nagyvállalkozó tart lagzit, akkor ugyanez a propagandamédia lesifotósokat fizet meg, majd hetekig csámcsog az esküvőn.
  • Kettős mérce a gyakorlatban: amit szabad az ellenzéki propagandamédiának, nem szabad azt senki másnak.
Sztori 2023-01-08 | 13:30
Merkel egykori főelhárítója: miért tesszük ki magunkat egy nukleáris konfliktus veszélyének?

Merkel egykori főelhárítója: miért tesszük ki magunkat egy nukleáris konfliktus veszélyének?

  • Hans-Gerog Maassen, Merkel kancellár egykori legfőbb elhárítótisztje arra figyelmeztet, Németország célponttá válhat a páncélosok szállítása miatt.
  • "Ukrajna nem a szabadság, a béke és az emberi jogok védőbástyája" – mondta, "még akkor sem, ha ekként propagálják".
  • "Miért tesszük ki magunkat egy nukleáris konfliktus veszélyének?" - tette fel a kérdést.
Sztori 2023-06-22 | 13:29
EXKLUZÍV - Sorosék kiadták az ukázt a baloldalnak: még több médiát és influenszereket kell finanszírozni

EXKLUZÍV - Sorosék kiadták az ukázt a baloldalnak: még több médiát és influenszereket kell finanszírozni

  • A 92 éves Soros György átadta királyságát Alex Sorosnak, aki saját magát úgy jellemezte, hogy politikusabb alkat, mint az apja.
  • Az öröklés jól megszervezett és sima volt a dinasztiában, és Alex kinevezése óta felpörögtek az események: Brüsszel újra migránskvótát akar, és a Soros-birodalom megparancsolta a demokrata donoroknak, hogy vegyenek még több médiát, tévét, portálokat, cikkeket, beszélgetős rádióállomásokat.
  • A Birodalom 25 milliárd dolláros vagyon fölött diszponál, Alex az egyetlen a családtagok közül, aki vezető posztot tölt be a család befektetési alapjánál és a "filantróp tevékenységet" folytató Open Society Foundation-nál is.
  • Alex a WSJ-nek azt is kifejtette, hogy évente 1,5 milliárd dollárt, 500 milliárd forintnál is többet fektetnek be a Nyílt Társadalom ideológiájának terjesztésébe és "a demokrácia fejlesztésébe".
  • A Nyílt Társadalom ideológiája a migráció ösztönzésére, a multikulturalizmus erőltetésére, a szélsőséges woke-ideológia, a BLM, az Antifa és az abortusz, mint abszolút női jog propagálására, az LMBTQ+ propagandára, a nemzetállami struktúrák meggyengítésére és lebontására, és egy globális szuperstruktúra kiépítésére irányul.
  • Az ideológia terjesztéséhez azonban médiafelületek is kellenek, ezért egy friss tanulmányában, ami egyfajta parancsként is értelmezhető, Sorosék kiadták az ukázt a demokrata párt támogatóinak: ahogyan ők is teszik, médiát kell venni, és támogatni kell a közösségi média influenszereit.
  • A BENNFENTES megszerezte a törekvést alátámasztó stratégiai tanulmányt, amely egy titkos, demokrata megadonoroknak szervezett washingtoni háttértalálkozó összefoglalója.
  • Május közepén írt arról a BENNFENTES: az Action for Democracyt igazgató Korányi Dávid a guruló dollárokból magyar influenszereket akar összevásárolni, és ez zavarokat okoz a magyarországi dollármédiában.
  • Korányiék törekvése nem lehet független az új Soros-direktívától: a Birodalomnak további médiára és influenszerekre van szüksége, hogy terjeszthesse üzeneteit.
Sztori 2023-01-30 | 15:06
Trump a tanárokról: "ha rózsaszín hajú kommunisták tanítják a gyerekeinket, akkor nagy bajban vagyunk"

Trump a tanárokról: "ha rózsaszín hajú kommunisták tanítják a gyerekeinket, akkor nagy bajban vagyunk"

  • Mintha Trump szoros figyelemmel követné a magyar tanártüntetéseket.
Sztori 2023-01-18 | 21:15
Példátlan nyomásgyakorlás az EP részéről: az európai zöldek indítványára felszálították Scholzot, adja át Ukrajnának a Leopardokat

Példátlan nyomásgyakorlás az EP részéről: az európai zöldek indítványára felszálították Scholzot, adja át Ukrajnának a Leopardokat

  • Napok óta éles vita folyik Berlinben arról, Németország adjon-e át Leopard tankokat az ukrán seregnek.
  • Az SPD-s Scholz kancellár óvatos, nem akarja magára haragítani Oroszország elnökét, Vlagyimir Putyint.
  • Az öreg SPD-sek között ugyanis még tartja magát a mondás, hogy abból nagy baj lesz, ha megint német tankok néznek farkasszemet az oroszokkal.
  • Karácsony Gergely hozzá hasonlóan sötétzöld német barátai - miközben évtizedeken át voltak békegalambok - mindenképpen a tankok átadását, azaz a háború további eszkalációját és elnyújtását akarják.
  • Ennek hangot is adnak, és ma elfogadtattak a szélsőbaloldali Európai Parlamenttel egy határozatot, amely felszólítja Scholzot, haladéktalanul adjon át Ukrajnának Leopardokat.
  • Továbbá járuljon hozzá, hogy ezt a lengyelek és a finnek is megtehessék.
  • Németország engedélyétől függ ugyanis, hogy ez a két állam átadhassa a saját német tankjait az ukrán hadseregnek.