Kataklizma a baloldali bukásspirálban: Donáth Annát emlegetik Márki-Zay helyett

Kataklizma a baloldali bukásspirálban: Donáth Annát emlegetik Márki-Zay helyett
  • Olyannyira nagy a baj a baloldalon, hogy a BENNFENTES információi szerint Donáth Annát akarja előhúzni a baloldali elit a kalapból.
  • Azt a Donáthot, aki nagyon jó barátnője Gyurcsánynénak, az édesapja pedig Gyurcsány személyes családi jó barátja.
  • Donáth kifogástalan kommunista pedigrével rendelkezik, nagyapja Rákosi titkárságvezetője volt, majd Nagy Imre mellett dolgozott a padlássöprések idején; apja pedig MSZP-s képviselő volt korábban.
  • Brüsszelben pedig minden, Magyarország ellen hozott hazug határozat mögé beállt.
  • A BENNFENTES írta meg korábban: azzal, hogy Donáth lett a Momentum új elnöke, Gyurcsány "körön belül" tartja a Momentumot.
  • Fennállt ugyanis annak veszélye, hogy az előválasztást követően Márki-Zay teszi rá a kezét a Momentumra, ugyanis ők álltak a leghamarabb mellé.
  • Donáth amint elnök lett, azonnal páros lábbal szállt bele Márki-Zayba, a migránsozásába, és hogy az ellenzék elvesztegetett egy hónapot.
  • Ha lecserélik Márki-Zayt, ahogyan arról a pletykák szólnak, akkor az előválasztásnak semmi értelme sem volt.
  • Személyi válságról-válságra bukdácsol a baloldal.

Megkérdezték Márki-Zayt: januárban megbuktathatják és Donáth Anna lehet a miniszterelnök-jelölt? - írja az ATV portálja.

Az ellenzék miniszterelnökjelöltje szerint Molnár Zsolt erős fideszes kapcsolatokkal rendelkezik, a Jobbik nem száll be megfelelő mértékben a kampányba. Minderről Márki-Zay Péter a szabadeuropa.hu-nak beszélt.

Az interjúban Márki-Zay kijelentette, hogy "rengeteg áruló van" az ellenzékben, ezért aztán a Fidesz nagy mértékben tudja befolyásolni az ellenzék politizálását. Az "árulók" közül szerinte vannak aktívak és kevésbé aktívak. "Sokszor úgy néz ki, mintha csak az ostobaság vagy az önzés, de az esetek jelentős részében szerintem valójában a Fidesz van a háttérben. Amikor valaki feltűnően az ellenzék ellen és a Fidesz érdekében politizál az ellenzéken belül, akkor mindig ott a gyanú, hogy a Fidesz mozgatja" – fejtette ki bővebben Márki-Zay Péter a szabadeuropa.hu-nak.

Márki-Zay kifejtette véleményét néhány, az ellenzékben és környékén szereplő politikusokról és pártközeli személyekről.

- Bajnai Gordonról: nem tartja táskás embernek, és feltette neki a kérdést, hogy miért tárgyalt a budapesti Városházáról orosz oligarchákkal, de számára megnyugtató választ kapott.

- Molnár Zsoltról: "hosszú múltja van. Én úgy látom, hogy most az ellenzék építésén dolgozik, ez pozitívum. De ő biztos, hogy nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik a Fidesz felé."

- Gyurcsány Ferencről: "biztos vagyok benne, hogy ha látható helyen szerepelne az ő neve, akkor a választást elveszítettük".

- Bige Lászlóról, ha igaznak bizonyulnak az ellene felhozott vádak: "Biztatom majd a hatóságokat, hogy lépjenek fel ellene."

- a Jobbikról: "Évente 2,7 milliárdja van a Jobbiknak. De ebbe a konkrét kampányba alig szállt be. Egyelőre százmilliót sem tud beletenni a kampányba, vagy nem akar."

Márki-Zay szerint felháborító, hogy akár nyerhető, akár nyerhetetlen körzetekből bárkit feltesznek az ellenzék közös listájára a pártok, akiknek a listával kapcsolatos húzásaival nem elégedett. "a pártok azt ígérték, hogy figyelembe veszik a kéréseimet. Én elmondtam, de – amint látszik – nem mindig vették figyelembe. Néha felhívtak, megnyugtattak, hogy ez és ez sikerült, az nem került rá, mondom, szuper. Aztán meg más neveket látok, hogy rajta vannak."

"Volt olyan megkeresés, amikor valaki megkérdezte, hogy mennyivel kell támogassa a közös kampányt ahhoz, hogy rákerülhessen a neve a listára. Mondtam neki, hogy nincs az a pénz. Mennyibe kerül az, hogy ne váltsuk le a Fideszt? Nincs az a pénz" – tette hozzá az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay Péter elmondta azt is, hogyan áll az ellenzék kampánybeli megjelenése.

- Arra a kérdésre, hogy milyen logó lesz az ellenzéki kampányanyagokon: "Vagy a hat plusz egy logó, vagy a közös üzenet, arculat, amit elvileg éppen tegnap fogadtunk el szakmai oldalról."

- Arra a kérdésre, hogy megvan-e a szlogen: "Nincs. Szlogen több is van különben. Nem is baj."

Márki-Zay Péter elmondta a véleményét a 21 Kutatóközpont és az Iránytű Intézet belső felhasználású, az ellenzéki pártok számára készült, de a 444-en kiszivárgott kutatásáról, amely szerint a Fidesz 46-32-re vezet az ellenzéki tömbbel szemben.

"Nem is hiszem el. Beszéltem azzal, aki készítette a felmérést, mert a 21 Kutatóközpont megbízott egy másik intézetet. (…) Ezek nyers adatok. A nyers adatokkal nekem régi, rossz tapasztalatom van. A telefonos felmérés önmagában hordoz bizonyos torzulást. Egy hosszú felmérésnél pedig általában csak a nagyon elkötelezett szavazók mondják végig a kérdéssort. (…) Ebben a felmérésben nagyon sok összehasonlítás is volt, ami a Fidesznek kedvez. (…)A HVG-ben jelenik meg most egy kutatás, ami sokkal megbízhatóbb."

Ezzel együtt Márki-Zay nem elégedett a pártok kampányával. "A pártok kivívták azt, hogy úgynevezett account menedzseri rendszer legyen. Tehát a jelöltjeikhez ragaszkodnak, mi ne kommunikáljunk közvetlenül a pártok jelöltjeivel, hanem ők legyen közbeiktatva, és ők rugdalják a saját jelöltjeiket, hogy azok dolgozzanak. [De] (e)ddig a központi irányításból nem ment ilyen feladat nekik. Én azt szeretném, ha minél előbb menne. A pártok erre fűzték fel a népszavazási kezdeményezést. (…) Azt meg kell érteni, hogy ha a pártok úgy döntenek, hogy nem kampányolnak, ne adj isten, elbátortalanítják a saját táborukat, akkor azzal Orbán Viktornak lehet kétharmada."

Márki-Zay Péternek feltették a kérdést: "Nem tartja valószínűnek, hogy mondjuk Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc majd januárban beállnak mondjuk Donáth Anna mögé, aki nemrég már nyilvánosan is kritizálta önt?"

Erre Márki-Zay Péter szó szerint a következőt válaszolta: "Láttunk ilyet Karácsony Gergelyt Budapest-jelöltségének idején, de az az előválasztás előtt volt, és nem után. És láttunk ilyet Botka László jelöltsége idején is, amikor hasonlóképpen megjelentettek egy nagyon tendenciózus közvélemény-kutatást – akkor nem kellett szivárogtatni –, és a sajátjai járatták le a jelöltjüket. Vannak eszközök ahhoz, ha valaki a Fidesz érdekében meg akarja buktatni az ellenzéket belülről."

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Sztori 2023-01-30 | 15:06
Trump a tanárokról: "ha rózsaszín hajú kommunisták tanítják a gyerekeinket, akkor nagy bajban vagyunk"

Trump a tanárokról: "ha rózsaszín hajú kommunisták tanítják a gyerekeinket, akkor nagy bajban vagyunk"

  • Mintha Trump szoros figyelemmel követné a magyar tanártüntetéseket.
Sztori 2023-05-09 | 13:24
Brit történész egy dán portálnak: az ukrajnai háború a történelem leginkább elkerülhető háborúja lett volna

Brit történész egy dán portálnak: az ukrajnai háború a történelem leginkább elkerülhető háborúja lett volna

  • Geoffrey Roberts brit történész a háború okairól és indítékairól beszélt egy dán portálnak.
  • A neves brit a Hitler-Sztálin paktum, és a sztálini Szovjetunió elismert kutatója.
  • Álláspontja szerint Putyin úgy érezhette, sarokba szorították, ezért megelőző háborút kell indítania, hogy Ukrajna ne fenyegethesse NATO-tagként egy NATO-Oroszország háborúval.
  • E fenyegetés legutolsó momentuma a történész szerint az lehetett, hogy Zelenszkij taktikai atomfegyverek beszerzéséről beszélt a 2022 februári, müncheni biztonsági konferencián.
  • A történész szerint Putyin ezt nem hagyhatta, mert létében fenyegetve érezte e törekvés miatt Oroszországot.
  • Mindemellet úgy érvel, az ukrajnai háború a történelem "legelkerülhetőbb háborúja" lett volna.
Sztori 2021-05-10 | 11:51
Míg az egykori szlovák kormányfők értik, a szlovák liberálisok nem értik Orbán Közép-Európa vízióját

Míg az egykori szlovák kormányfők értik, a szlovák liberálisok nem értik Orbán Közép-Európa vízióját

  • A ma7.sk körbekérdezte a szlovák exkormányfőket Orbán nagyinterjújáról, ami a BENNFENTES.NET portálon is megjelent.
  • Négyből három volt szlovák miniszterelnök érti az orbáni közép-európai víziót, döntő részük egyet is ért a megállapításokkal.
  • A szlovák véleményelit derékhadát adó liberálisok azonban nem értik a magyar kormányfő szavait, és tartalmi vita helyett csak minősítik az elhangzottakat.
  • Mindez megint azt igazolja, a modern liberálisok nem vitatkozni akarnak, hanem a saját véleményüket és világlátásukat abszolutizálják: erejük nem a gondolat erejében rejlik, hanem abban, hogy sokan, nagy elérésű médiafelületeken mondják teljesen ugyanazt.
Sztori 2021-11-18 | 07:48
A Bors szerint Jakab Péter a lakásbérletével mutyizik, a pártelnök tagad és perrel fenyegetőzik

A Bors szerint Jakab Péter a lakásbérletével mutyizik, a pártelnök tagad és perrel fenyegetőzik

  • Annak ellenére is, hogy Bors nyilvánosságra hozott egy videót, ahol a ház gondnoka azt állítja, nem jakab, hanem egy hölgy lakik a lakásban.
Sztori 2023-02-25 | 15:48
Bő 300 millió ember előtt nyitotta meg az EU kapuit Portugália

Bő 300 millió ember előtt nyitotta meg az EU kapuit Portugália

  • A szocialista kormány úgy döntött ugyanis, hogy minden, a portugál nyelvű államok közösségében élő állampolgár automatikusan 1 éves tartózkodási engedélyt kap Portugáliában, mindössze 15 euróért cserébe.
  • Ez azt jelenti, hogy Portugália több mint 300 millió ember előtt nyitotta meg a kapukat, hiszen az EU-n belül a schengeni övezetben szabadon lehet mozogni.
Sztori 2021-10-26 | 15:46
A show fáradalmait valahol ki kell pihenni: sajtóhírek szerint Szardíniára utaztak Gyurcsányék

A show fáradalmait valahol ki kell pihenni: sajtóhírek szerint Szardíniára utaztak Gyurcsányék

  • A sziget az európai milliárdosok közkedvelt találkozási helye.
  • A Smaragd-part pedig Európa egyik legszebb tengerpartja.
Sztori 2023-02-13 | 11:42
"Ördögi kudarc" a német energiapolitika, írta a Twitteren a jogász, 3.000 eurót kell fizetnie

"Ördögi kudarc" a német energiapolitika, írta a Twitteren a jogász, 3.000 eurót kell fizetnie

  • Annalena Baerbock, Scholz kancellár és Robert Habeck külügyminiszter nem tűri a kritikát.
  • Németországban létezik egy olyan törvényi passzus, amely bünteti "a politikusok megsértését".