Egy teljes embercsempész hálózatot buktattak le a rendőrök

Egy teljes embercsempész hálózatot buktattak le a rendőrök
  • A gyanú szerint 20 év körüli fiatalok szállítottak illegális migránsokat az osztrák-magyar határhoz, a fuvarokat egy Magyarországon tartózkodó szír férfi szervezte.
  • A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és vádemelést javasolnak a bűnszervezet 8 tagjával szemben.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának nyomozói eljárást folytattak egy szír férfi és hat társa ellen bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett miatt, valamint egyikük édesanyjával szemben, aki mint bűnsegéd vett részt a bűncselekményeknél.

A gyanú szerint a külföldi férfi szervezésével a bűnbanda 2020 októberében és novemberében legalább 10 alkalommal nyújtott segítséget illegális migránsoknak a Nyugat-Európába jutásban.

A határsértők szállításához több autót béreltek, amelyek segítségével megközelítőleg 70 migránst vittek a magyar-osztrák határhoz.

Őket rendszerint Baja és Szeged környékén vették fel, majd a határ közelében tették ki.  A fuvar nem volt ingyen, fejenként 250-500 euró közötti összeget fizettek érte az utasok.

A gyanú szerint a szír férfi a szállítások szervezésén és a pénz leosztásán túl, egyéb feladatot is ellátott: úgynevezett előfutóként haladt járművével a csempészek előtt, és tájékoztatta a sofőröket a rendőri ellenőrzések helyéről.  Az illegális migránsokat négy 20 év körüli, és egy 17 éves fiatalkorú fuvarozta.

A nyomozók látóterébe került két nő is. Az egyik a szír férfi 25 éves barátnője, aki számos alkalommal jelen volt a szállításoknál, a pénz leosztásánál, és intézte a felek közötti kommunikációt, tehát tudott a bűncselekményekről és segítette is azt.

A másik női gyanúsított az egyik sofőr édesanyja, aki a gépkocsik bérlését intézte fiának, hogy azokkal vihessék a határsértőket.

A rendőrök a nyomozás során összegyűjtött bizonyítékok alapján sorra derítették fel a bűnszervezet lehetséges tagjait, majd elfogták őket és gyanúsítottként hallgatták ki.

Házkutatás keretében járműveket, telefonokat és készpénzt foglaltak le.

A külföldi és 3 társa jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll, a másik 4 személy szabadlábon védekezhet.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészség részére.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-04-07 | 16:49
23 illegális migránst tartóztattak fel Hercegszántó térségében

23 illegális migránst tartóztattak fel Hercegszántó térségében

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. április 6-án 23 óra 35 perckor 23 külföldit tartóztattak fel Hercegszántó térségében.
  • Illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-08-06 | 10:16
BMW-vel akart migránst csempészni

BMW-vel akart migránst csempészni

  • A férfi hat migránsnak nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Bel 2022-01-25 | 16:37
A sajátjai szedik le a keresztvizet Márki-Zay kampányáról

A sajátjai szedik le a keresztvizet Márki-Zay kampányáról

  • Rossz kommunikáció, hibás döntések, tapasztalatlan környezet, félreértelmezett szerep, rossz mondatok.
  • Az utóbbi hetekben a BENNFENTES is hasonló információkat kapott Márki-Zay kampányáról.
  • Bénázás, hatásköri tisztázatlanságok, amatőrizmus, a kampányfőnök semmibevétele.
  • A BENNFENTES úgy értesült, hogy az ellenzéki kampányközpontba már új embereket sem nagyon tudnak honnan felvenni.
  • A korábbiak kipörögtek a stábból, és aki abbahagyja az egészet, az utána nyíltan lehülyézi Márki-Zayt.
  • Forrásaink olyan embernek írták le Márki-Zayt, "aki okoskodik, mindenkinél mindig okosabb akar lenni, lehetetlen vele együtt dolgozni".
  • "Nagy csalódás nekem ez az ember, nagyon szimpatikus volt, de egy kiállhatatlan figura" - mondta egy másik forrásunk. 
  • Ennek csúcsa egyik forrásunk szerint a kampányszíneken és a betűtípuson való lamentálás volt, ami másfél hónapig tartott.
Bel 2021-12-18 | 11:00
A Századvég szerint is mélyrepülésben van Márki-Zay

A Századvég szerint is mélyrepülésben van Márki-Zay

  • A baloldal saját mérése, a Medián HVG által megrendelt kutatása, és most a Századvég kutatói is azt mérték, Márki-Zay lefelé tartó spirálban van.
Bel 2021-07-09 | 12:27
"A seggemet ne fogd meg... jól van" - tanácsolta Gyurcsány a vele fotózkodó kamaszfiúknak

"A seggemet ne fogd meg... jól van" - tanácsolta Gyurcsány a vele fotózkodó kamaszfiúknak

  • Debrecenben hangzott el a kérés.
  • Korábbi barcsi fórumán arról panaszkodott Gyurcsány, a 16 éves "kollégával" ezentúl nem beszélhet a homoszexualitásról.
Bel 2021-08-03 | 11:56
Mélyponton Karácsony választói megítélése, az emberek közel kétharmada elutasítja a Főpolgármestert

Mélyponton Karácsony választói megítélése, az emberek közel kétharmada elutasítja a Főpolgármestert

  • Az IDEA-Závecz felmérése után a Századvég is arra a következtetésre jutott, hogy Karácsony egyre népszerűtlenebb a választók között.
  • A kutatóintézet szerint a jelenség mögött az áll, hogy Karácsony fővárosi munkássága nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
  • A Századvég és az IDEA-Závecz kutatása egybevág a BENNFENTES értesüléseivel is: Karácsony kampánya megfeneklett az utóbbi hónapokban.
Bel 2022-01-31 | 09:18
GKI: negyedével nőtt az otthonfelújítási kedv, 883 ezer lakás újulhat meg az év végéig

GKI: negyedével nőtt az otthonfelújítási kedv, 883 ezer lakás újulhat meg az év végéig

  • Működik a kormányzati otthonfelújítási támogatás.