Reménytelenül sikertelen és bukott emberekkel akar új pártot Márki-Zay

Reménytelenül sikertelen és bukott emberekkel akar új pártot Márki-Zay
  • Az összeolvasztani kívánt pártoknál még a neosztálinista gittegylet Párbeszédnek is nagyobb társadalmi támogatottsága van.
  • Ellenzéki körökben eddig is arról beszéltek, túl sok párt és formáció van a baloldalon, erre Márki-Zay szervez még egyet.

Pálinkás József ÚVP-je és Gémesi György Új Kezdete mellett a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ korábbi ismert arcai csatlakozhatnak az ellenzéki miniszeterelnök-jelölt új konzervatív jobbközép pártjához a Telex írása szerint, de az exjobbikos Bencsik Jánossal is tárgyal a hódmezővásárhelyi polgármester - írja a 444.

A cikkben az áll: ha a hat párt belemegy, már jövőre saját parlamenti frakciója lehet Márki-Zay Péternek. Az már korábban kiderült, hogy a miniszterelnök-jelölt az Új Világ Néppártra és az Új Kezdetre bazírozna, ám emellett jobboldali polgármestereket, volt minisztereket, nagyköveteket és értelmiségieket is bevonna. "Még nincs meg az új formáció neve, de több ötlet is van" – mondta a Telexnek Márki-Zay, amikor az új pártról kérdezték.

Reményei szerint januárra sikerül megállapodni a partnerekkel az együttműködés részleteiről, úgymint az alapszabályról, a névről és a szervezeti működésről. A párt vezetőjét a tagság választja majd, de az biztos, hogy az első időszakban nem Márki-Zay Péter lesz az, mert ő csak a jövő áprilisi választás után csatlakozna a formációhoz.

A Telex több ismert nevet felsorolt, akik benne lehetnek a még névtelen pártban. Ilyen Gyenes Szilárd, az Új Kezdet alelnöke, Jeszenszky Géza egykori külögyminiszter, Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök, Szalma Botond, a KDNP volt budapesti elnöke, Szent-Iványi István egykori külügyi államtitkár, vagy Herényi Károly, a néhai MDF valahai szóvivője is.

"A folyamat még nagyon az elején tart. Amikor először olvastam Márki-Zay Péter nyilatkozatát, magam is meglepődtem" – mondta a Telexnek Hohn Krisztina, a Gémesi által elindított Új Kezdet elnöke. Pártja nyitott az együttműködésre, de mint kiderült, csak jövő csütörtökön ülnek először tárgyalóasztalhoz, azaz jóval kezdetlegesebb ez a kezdeményezés, mint ahogy Márki-Zay beszél róla.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-05-02 | 09:08
Péntek óta 2183 új fertőzöttet igazoltak

Péntek óta 2183 új fertőzöttet igazoltak

  • A beoltottak száma 6 407 042 fő, közülük 6 193 238 fő a második, 3 865 508 fő a harmadik, 289 852 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • Péntek óta 2183 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 903 200 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt három napban elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 808 061 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 48 873 főre csökkent.
  • 1310 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 40-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-06-28 | 11:28
Orbán: csak az 'egység a sokféleségben' megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió

Orbán: csak az 'egység a sokféleségben' megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió

  • Új írással jelentkezett a miniszterelnök a weboldalán, Szamizdat 11. címmel.
  • Hangsúlyozta: a migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs. Van helyette az Alapvető Jogok Chartájának 14. cikke a szülők jogáról a gyermek számára megfelelő neveltetés biztosításához - tájékoztatott
  • Azon az állássponton van, hogy a nem liberális demokraták szerint a gyermek szexuális nevelése a szülő joga, és ebben az ő beleegyezése nélkül se az állam, se a pártok, se az NGO-k, se a szivárványos aktivisták nem játszhatnak szerepet.
Bel 2021-10-19 | 15:08
Tegnap éjszaka 50 illegális migránst és egy embercsempészt fogtak el

Tegnap éjszaka 50 illegális migránst és egy embercsempészt fogtak el

A rendőrök az éjszaka egy embercsempészt elfogtak és 50 illegális migránst feltartóztattak Csongrád-Csanád megyében.

Bel 2021-12-20 | 14:20
Orbánt az aktív szavazók 61, Márki-Zayt 24 százaléka akarja kormányfőnek

Orbánt az aktív szavazók 61, Márki-Zayt 24 százaléka akarja kormányfőnek

  • Az Alapjogokért Központ hetente méri fel, hogy az aktív választók kit szeretnének a kormányfői székben látni.
  • Orbán hetek óta 50% felett állt, de jelenleg a tábora 61%-os az aktív szavazók között.
  • Ez tehát egy újabb kutatás, mely azt erősíti meg, hogy Márki-Zay Péter lejtmenetben van, és húzza magával lefelé a baloldali ellenzéket.
  • Múlt hét szerdán a 444 robbantotta a bombát, miszerint 46-32 az állás a Fidesz javára az ellenzék belső mérése szerint.
  • Később a Medián is jelentős Fidesz-előnyt mért a HVG-nek, majd a Századvég is 55-35-ös előnyt mért Orbánnak.
Bel 2022-01-20 | 12:04
14 illegális migránst csempészett a szerb sofőr

14 illegális migránst csempészett a szerb sofőr

  • A Pest megyei rendőrök 2022. január 20-án 8 óra 33 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében igazoltattak egy személygépkocsit, amelyet egy szerb férfi vezetett, a jármű rakterében 14 külföldi tartózkodott.
  • Magukat afgán állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A szerb férfi ellen embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-06-07 | 10:35
Aggodalmaskodik és az ellenzék mutyijait szidja Márki-Zay Péter

Aggodalmaskodik és az ellenzék mutyijait szidja Márki-Zay Péter

  • "Azt látom, a pártok továbbra is próbálnak kisiklani az előválasztás alól egy csomó helyen és a nyílt demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban előre lezsírozni az eredményt" - mondta a Népszavának.
  • "Katasztrófa lesz, ha nem szedjük össze magunkat" - korholta az ellenzéket Hódmezővásárhely polgármestere.
  • Márki-Zay retteg attól, hogy 2022 áprilisában is Orbán Viktornak hívják majd a miniszterelnököt.
  • Szerinte Budapesten a 2019-es önkormányzati választás után kitakarították a fideszeseket, de megtartották a tolvajokat.
  • A Jobbik-DK előválasztási mutyiról azt mondja, a két párt szövetsége nem természetes.
Bel 2021-10-07 | 09:07
19 fős illegális MigrásTaxit kapcsoltak le az M9-esen

19 fős illegális MigrásTaxit kapcsoltak le az M9-esen

  • Bogyiszló térségében állítottak meg egy kisteherautót, melyben 18 illegális migránst szállítottak.