30 ezer diák és tanár kap ingyen laptopot

30 ezer diák és tanár kap ingyen laptopot
  • Pest, Zala, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyékben.

A Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. vezette konzorcium több részajánlatot is megnyert a Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség közbeszerzésén, összesen több mint 6,5 milliárd forint értékben – közölte a Delta Technologies kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján az MTI szerint.

A Delta Systems Kft. vezette konzorcium három részajánlati körben összesen 30 000 darab tanári és tanulói notebook szállítására tett ajánlatot nettó 6,553 milliárd forint értékben.

A közleményben ismertették, hogy Pest és Zala megye területén működő köznevelési intézmények esetében 10 000 darab tanári és tanulói notebook beszerzésére tettek ajánlatot nettó 2,179 milliárd forint értékben. Tolna, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében ugyancsak 10 000 darabra nettó 2,179 milliárd forint értékben, míg Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében szintén 10 000 darab tanári és tanulói notebook beszerzésére nettó 2,195 milliárd forint értékben tettek ajánlatot.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-03 | 12:01
Mosonudvar területén kapták el a 16 fős MigránsTaxit

Mosonudvar területén kapták el a 16 fős MigránsTaxit

  • A 86-os számú főúton, Mosonudvar belterületén állítottak meg az egyenruhások egy gépjárművet, amelyben a sofőr 16 illegális migránst akart Ausztria területére fuvarozni.
Bel 2022-01-04 | 17:48
Ausztriába akarta csempészni a migránsokat

Ausztriába akarta csempészni a migránsokat

  • A rendőrök 2022. január 4-én 10 óra 20 perckor egy osztrák honosságú személygépkocsit állítottak meg az M85-ös autóút 44-es kilométerszelvényében, Kapuvár térségében.
  • A járműben a macedón sofőrön kívül négy – magukat szír állampolgárnak valló – külföldit szállított Ausztria irányába.
  • A szír utasok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
 
Bel 2021-06-07 | 09:58

5 millió 262 ezer a beoltott, 81 az új fertőzött, elhunyt 12 beteg

  • Az aktív fertőzöttek száma 58 969 főre csökkent.
  • 599 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 67-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2022-06-24 | 08:30
Kettős elfogás: Román embercsempészeket fogtak a rendőrök

Kettős elfogás: Román embercsempészeket fogtak a rendőrök

  • A román férfiak sri-lankaiakat rejtegettek egy autó csomagtartójában. 
Bel 2021-05-21 | 07:56
Orbán Viktor: 5 millió beoltottnál megszűnik a köztéri maszkviselési kötelezettség

Orbán Viktor: 5 millió beoltottnál megszűnik a köztéri maszkviselési kötelezettség

  • Megszűnik a kijárási tilalom, eltörlik a közterületi maszkviselést – jelentette be a miniszterelnök.
  • Mutatjuk a további enyhítéseket, valamint azok részleteit!
     
Bel 2022-07-27 | 14:02
Naprafogók között bujkáltak a migránsok

Naprafogók között bujkáltak a migránsok

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. július 27-én 11 óra 40 perckor Mélykút térségében 12 külföldit tartóztattak fel.
  • Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-03-21 | 15:46
Magyar MigránsTaxi bukott le az autópályán

Magyar MigránsTaxi bukott le az autópályán

  • A sofőr 7 illegális migránst akart Ausztria területére juttatni.