Hiába ugrottak ki az autóból a migránsok és az embercsempész

Hiába ugrottak ki az autóból a migránsok és az embercsempész
  • Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség NNI Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. december 7-én 8 óra 30 perckor a 86-os számú főúton, Jánossomorja külterületén akartak ellenőrizni egy cseh rendszámú kisteherautót.
  • A sofőr a rendőröket észlelve hirtelen megállt, majd a járműből az utasok a gépkocsivezetővel együtt kiugrottak, és elfutottak.
  • A járőrök azonnal kutatásba kezdtek, ennek eredményeképpen 10 órára megtaláltak 12, magát afgán állampolgárnak valló férfit, akik személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Később rendőrkézre került a 33 éves cseh tartózkodási engedéllyel rendelkező azeri sofőr is, akit elfogtak, majd a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket.
  • A járművezetővel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Címkék: