A Fidesz megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

A Fidesz megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését
  • Azt követően, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség egy közleményben ismertette a végrehajtói botrányban a vesztegetés gyanúját, az államtitkár azonnal lemondott pozíciójáról.
  • A nagyobbik kormánypárt egy közleményebn tudatta, megszavazza a parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését annak érdekében, hogy tisztázhassa magát.

A Fidesz hivatalos közleményben jelezte, hogy megszavazza a vesztegetési ügybe keveredett Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését.

Ahogy beszámoltunk róla, Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

A kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt, és örülünk, hogy ezt ő maga is így érzi, és azonnal lemondott – olvasható a Fidesz közleményében.

A Fidesz közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy "a baloldalon hasonló esetben a nyomát sem látjuk annak, hogy készek lennének tisztázni a Városháza-botrányt vagy bármelyik másik korrupciós ügyüket".

Kocsis-Cake Olivio, a mentelmi bizottság párbeszédes alelnöke az ellenzék mai, közös sajtótájékoztatóján jelezte, hogy minél előbb kezdeményezni fogja a bizottság összehívását és a mentelmi jog felfüggesztését. A parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséről a bizottság döntése után az Országgyűlés szavaz. Az idei utolsó rendes ülést, ami háromnapos lesz, jövő héten tartják.

Völner Pál azt állítja, hogy nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit, és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-27 | 17:10
Agyhalál: a 2%-ra töppedt LMP szerint nincsenek dugók Budapesten, és további kerékpársávokra van szükség

Agyhalál: a 2%-ra töppedt LMP szerint nincsenek dugók Budapesten, és további kerékpársávokra van szükség

  • Szükség lenne szerintük szennyezés és használat-alapú útdíjra is.
  • Valamint a Soroksári úton, az Üllői úton és Váci úton is szükség lenne kerékpársáv.
Bel 2021-07-23 | 13:41
A magyargyűlölő Mark Rutte kormánypártjának alapítványa is pénzelte a Momentum pártalapítványát

A magyargyűlölő Mark Rutte kormánypártjának alapítványa is pénzelte a Momentum pártalapítványát

  • Nemzetközi baloldal, nemzetközi pénzekből.
  • A német FDP pártalapítványa is bőkezű volt a lila pártocskával.
  • Talán ezért ellenzi a Momentum ennyire a Belgrád-Budapest gyorsvasút megépítését?
  • Mert akkor délkeleti versenytársa lesz a rotterdami, antwerpeni és a hamburgi árukikötőknek?
Bel 2021-05-24 | 12:23
Ezért kellett az orosz és a kínai vakcina: Magyarország messze előzi átoltottságban a környező államokat, de Ausztriát is

Ezért kellett az orosz és a kínai vakcina: Magyarország messze előzi átoltottságban a környező államokat, de Ausztriát is

  • Az ellenzéknek ebben sem lett igaza.
  • A magyar oltási program utcahosszal előzi a környező államok átoltottsági szintjét.
  • Mindez nem sikerülhetett volna a kínai és az orosz vakcinák nélkül.
  • Ha a magyar kormány nem kapcsolt volna időben, és nem vásárol keletről vakcinákat, akkor a jelenlegi 52%-os oltottsági arány helyett mi is 35% körül teljesítenénk.
  • Vagyis a nyitás és az élet újraindulása sem kezdődhetett volna el.
  • Ha az oltásellenes ellenzéken múlt volna, akik tiltakoztak a keleti vakcinák ellen, akkor ma is ezrek lennének kórházban és naponta százakat vinne el a járvány.
Bel 2021-08-19 | 12:22

15 illegális migránst akart becsempészni az emberkereskedő

  • A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei a honvédekkel együttműködve elfogtak egy magyar állampolgárt, aki 15 határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.
Bel 2021-11-23 | 11:56
El akart menekülni az embercsempész, de balesetet okozott

El akart menekülni az embercsempész, de balesetet okozott

  • 11 migránssal a fedélzetén szeretett volna Ausztriába jutni egy 31 éves román sofőr.
Bel 2022-01-14 | 09:21
Orbán Viktor: Minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akciónap

Orbán Viktor: Minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akciónap

  • A beoltottak száma 6 304 323 fő, közülük 6 050 416 fő már a második, 3 321 659 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 8921 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 327 014 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 73 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 158 509 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 128 268 főre emelkedett.
  • 2611 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 243-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-01-21 | 12:04
Eritreai, szudáni és iraki migránsokat csempészett a szlovák sofőr

Eritreai, szudáni és iraki migránsokat csempészett a szlovák sofőr

  • Az egyenruhások 2022. január 20-án 6 óra 55 perckor igazoltattak egy német hatósági jelzésű személygépkocsit az M9-es autóúton, Bogyiszló térségében.
  • A járművet egy szlovák férfi vezette, aki négy – egy magát eritreai, egy magát szudáni és két magát iraki állampolgárnak valló–  utast szállított.
  • A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a szlovák állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.
  • Az 53 éves férfit őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki embercsempészés bűntett elkövetése miatt.
  • Nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is.