Városháza, vizsgálóbizottság: Bajnai megtagadta a bizottság előtt történő megjelenést

Városháza, vizsgálóbizottság: Bajnai megtagadta a bizottság előtt történő megjelenést
  • Az érinthetetlenek és a kiválasztottak kasztjának tagjait nem lehet a vizsgálóbizottság elé idézni.
  • Bajnai Gordon egykori miniszterelnök nem hajlandó megjelenni a Városháza tervezett eladása miatt létrehívott vizsgálóbizottság ülésén.
  • Pedig fontos lenne tisztázni, mit értett a volt kormányfő "cápák" alatt, akik a folyamatokba ékelődnek, hogy önmagukat közvetítőként láttatva "jutalékot" kérjenek maguknak.

Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője az ATV szerda esti adásában beszélt a Városháza-ügyről, tudósít a hirado.hu portál.

Mint ismeretes, a fővárosi vezetés vizsgálóbizottságot állított fel a Városháza-ügy feltárására. A javaslatot Láng Zsolt nyújtotta be, amit a főváros balliberális vezetése elfogadott azzal a kitétellel, hogy az ügyben érintett Bajnai Gordont nem kérdezhetik meg, és a bizottság maximum 2 héten keresztül működhet.

Láng Zsolt az ATV-ben elmondta: Karácsony Gergely egy hónapja, a botrány kirobbanása óta folyamatosan terel. Felidézte, hogy a főpolgármester először fake news-nak minősítette az Index által kirobbantott ügyet, most mégis vizsgálóbizottság áll fel az ügyben, bár ez is úgy, hogy mindösszesen két hetük van feltárni a Városháza-ügyet, és különböző feltételeket szabtak. Láng Zsolt a műsorban bemutatta az előterjesztést is.

A fideszes frakcióvezető elmondta azt is, hogy a vizsgálóbizottságot miért szükséges felállítani: a Városháza eladásáról szóló tanulmány, az ügyben érintett személyek szerepe és a hangfelvételeken szereplő személyek szerepe miatt.

A baloldali módosító javaslat ezzel szemben kötelező előírásokat tartalmaz, azaz meghatározza, hogy mit és hogyan vizsgálhatnak. A módosítóban le van írva, hogy csak az vizsgálható, hogy Berki Zsolt kikkel találkozott, Gansperger Gyulának milyen állítólagos fideszes kötődései vannak, és hogy a hangfelvételeket az orosz dezinformációs kampánymódszerekkel készítették-e.
Láng Zsolt nem tartja szerencsésnek, hogy Bajnai Gordon visszaküldte az idézést, amit küldtek neki, tehát az exminiszterelnök megtagadta a vizsgálóbizottság munkájában való részvételt.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint mindenkinek, így Karácsony Gergelynek is érdeke, hogy ebben a súlyos ügyben mindenki tisztán lásson, és kiderüljön, mi is zajlik a Városháza körül. A politikus annak kapcsán, hogy a decemberi közgyűlésre beszámolási kötelezettsége van a bizottságnak, azt mondta, hogy magának az ügyrendnek az áttekintése két hét, tehát súlyosan korlátozza a bizottság hatékonyságát a szoros határidő. Láng Zsolt abban bízik, hogy a közgyűlés meghosszabbítja a vizsgálati időt, "hacsak nincs ott a baloldali többségű vezetésnél az ítélet".

"Nem tudom, mit szeretnének ezek a fiúk, őszintén mondom. Polgármesterek ülnek most bent ebben a bizottságban a baloldalról, de eddig még semmi mást nem tettek, mint folyamatosan ilyen visszatámadásban vannak, ahelyett, hogy partnerként ők is azt mondanák, hogy igen, nekünk is baloldali polgármesterekként fontos az, hogy kiderüljön, hogy nincs ilyen ügy a fővárosban" – fogalmazott Láng Zsolt.

A frakcióvezető hangsúlyozta, ez nem a Fidesz kérése, hanem mindenki számára fontos, hogy ez az ügy fel legyen tárva. Emlékeztetett, hogy Karácsony a fake news-ozás után elmondta, hogy 2020 novemberében eléjük került egy tanulmány, majd arról döntöttek, hogy nem adják el a Városházát. Ehhez képest jött egy felvétel, ami 2021 májusában készült, amelyben arról tárgyal a fővárosi vagyonkezelő, hogy értékesítik az ingatlant.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-11-26 | 12:02
Anonymus besegít a vizsgálóbizottságnak: testreszabott pályázatok 10%-ért cserébe

Anonymus besegít a vizsgálóbizottságnak: testreszabott pályázatok 10%-ért cserébe

  • Minden eddiginél konkrétabb hanganyag jutott el a szerkesztőségekhez pénteken reggel.
  • Ezen Gansperger Gyula és régi bizalmasa, Bodnár Dezső a Városháza iránt is érdeklődő nagybefektetőt beavatják a városházi pályázatok és 10 százalékok világába.
  • A rendszerváltás óta nem volt még olyan hanganyag vagy bizonyíték, amely ilyen mélységekig tárja fel az érdeklődők számára a politikai korrupció bugyrait.
Botrány 2021-08-11 | 13:31
Palotaforradalom: a Partizán belvárosi villából vezényli a munkásosztály forradalmát

Palotaforradalom: a Partizán belvárosi villából vezényli a munkásosztály forradalmát

  • Féláron jutottak hozzá egy VII. kerületi villaépülethez.
  • Ott 2020-ig egy óvoda működött.
  • Gulyásék 689 774 forintot fizetnek az 581 négyzetméteres ingatlanért a baráti önkormányzatnak.
  • Ez a piaci ár fele.
Botrány 2021-07-25 | 16:23
További részleteket sejtet az Anonymous-álarcos alak: volt már, aki közel járt ahhoz, hogy rájöjjön, miért nevezte első videójában kétszínűnek a politikust

További részleteket sejtet az Anonymous-álarcos alak: volt már, aki közel járt ahhoz, hogy rájöjjön, miért nevezte első videójában kétszínűnek a politikust

  • Ismét jelentkezett Anonymous, megerősítette, hogy a Momentum politikusára, Cseh Katalinra utalt korábbi videóiban.
  • Arra is utalt, hogy a pályázati anyagokban további leleplező részletek vannak elrejtve.
  • A BENNFENTES kedden írta meg az álarcos útmutatásai alapján, hogy Cseh Katalin családjának céghálója több mint 4,7 milliárd forint EU-s támogatást vett fel.
Botrány 2021-11-03 | 15:02
A világ vezetői szenderegtek a klímacsúcson

A világ vezetői szenderegtek a klímacsúcson

  • Innen akarták nekünk megüzenni, hogy veszélyben vagyunk, felforr a bolygó.
  • Annyira komolyan vették a saját riogatásukat, hogy belealudtak.
  • Azt követően, hogy 400 magángéppel érkeztek meg rettegni Glasgowba.
  • Egy magángép egyetlen 4 órás útja egy európai polgár éves, teljes kibocsátása.
  • Állítólag Karácsony is részt vett sopánkodva ezen a konferencián, de arról nincsenek hírek, hogy milyen nyelven tette ezt.
  • Így arról sem készült fotó, hogy a világ más klímarettegőihez hasonlóan ő is beleszenderedett volna az unalomba.
Botrány 2021-08-03 | 12:19
Tiszta kezek, csillogó szemek: százmilliós támogatásokkal nem tud elszámolni a Momentum

Tiszta kezek, csillogó szemek: százmilliós támogatásokkal nem tud elszámolni a Momentum

  • Cseh Katalin botránya után újabb pénzügyi problémában vergődik a lila párt.
  • Ugyan korábban tagadták, de az Állami Számvevőszék számára nemrégiben megküldött javított beszámolójukban elsimerik: 2018-ban 31,8 millió forint, 2019-ben pedig 117,8 millió forint nem a központi költségvetésből származó bevételük volt.
  • Az átláthatóságot szavakban nagyon hangosan képviselő párt a 2018-as kampányköltéseit számlákkal nem tudja igazolni.
Bel 2021-06-09 | 19:44
A Főváros elvette, a kormány visszaadja

A Főváros elvette, a kormány visszaadja

  • Közel kilencmilliárdot ad a kormány azoknak a fővárosi kerületeknek, amelyektől Karácsony elvette azt.
  • Útépítésre fordíthatják.
Botrány 2021-11-11 | 12:23
Hónapokig hazudozott az ellenzék az orosz vakcináról, erre kiderült, hogy az az egyik legjobb

Hónapokig hazudozott az ellenzék az orosz vakcináról, erre kiderült, hogy az az egyik legjobb

  • Az ellenzék 2020-ban és 2021 elején azt állította, a Szputnyik-V vakcina "emberkísérlet", és ha azt valaki beadatja, akkor lebénul a karja.
  • Azzal a természetességgel hazudoztak, ahogyan mindenről szoktak. De ez a hazudozás azért volt végtelenül aljas, mert emberéleteket veszélyeztetett.
  • Vagyis az ellenzék akkor is inkább a hazudozó hergelés eszközéhez nyúlt, ha életveszélyben voltak a magyarok.
  • Az orosz egészségügyi miniszter most elárulta, hogy a magyar fél kiemelkedő hatékonyságról árulkodó adatokat küldött Oroszországba a Szputnyik-V vakcináról.
  • A miniszter elmondta, hogy a több mint egymillió orosz vakcinával oltott magyar között most sem haladja meg a 3-4 százalékot a fertőzöttek aránya, és mindössze 0,4 százalékuk lett súlyosabban beteg.
  • És a halálesetek is extrémen ritkák, mondta az orosz tárcavezető.