Márki-Zay: Egyből el fogjuk törölni a gyermekvédelmi törvényt

Márki-Zay: Egyből el fogjuk törölni a gyermekvédelmi törvényt
  • A javaslatot "ostobának" nevezte az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kijelentette, a népszavazásra sem megy el.
  • Mint ismert, a kormány népszavazást kezdeményezett annak érdekében, hogy a gyerekeket meg lehessen védeni a gender- és az lmbtq-propagandától.
  • Köztudott, hogy Nyugat-Európában egyre nagyobb divat a gyerekek nemváltó műtéteinek propagálása, és a hagyományos biológiai nemek erőszakos szétverése.
  • A Fidesz-KDNP ennek a káros folyamatnak a hatásait szeretné mérsékelni azzal, hogy a gyerekek számára tiltaná a gender- és lmbtq-érzékenyítést, és a szülők kezébe helyezné annak eldöntését, kiteszik-e ilyen érzékenyítésnek a gyerekeiket.
  • A kormánypárti képviselők megszavazták a javaslatot, az ellenzék egységesen távolmaradt a szavazástól.
  • Márki-Zay is kifejtette véleményét a népszavazásról, aki azt mondta, ostobaság a törvény, és azonnal el is törölnék.

Nem akar válaszolni a népszavazás "ostoba" kérdéseire a baloldal miniszterelnök-jelöltje – Márki-Zay Péter erről az M1 riporterének beszélt azok után, hogy az országgyűlés elrendelte a népszavazás kiírását, írja a hirado.hu portál.

A politikus leszögezte, hogy ha hatalomra kerül, akkor eltörli a gyermekvédelmi törvényt.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje tovább elmondta, hogy egyszerűen nem hajlandó voksolni a gyermekvédelmi népszavazáson, és el se megy rá – tudhattuk meg az M1 Híradójából. Márki-Zay Péter az M1 riporterének kérdésére is egyértelművé tette, hogy ha tehetné, eltörölné a gyermekvédelmi törvényt. Tehát nem védené meg a kiskorú gyermekeket például a szexuális fejlődésüket befolyásoló, vagy a nemváltoztatást népszerűsítő médiatartalmaktól, mint ahogy azt sem korlátozná, hogy az iskolákban a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak

"Egyből el fogjuk törölni ezt a borzasztó törvényt. Igen" – fogalmazott a baloldal miniszterelnök-jelöltje, majd hozzátette: "Ki az az elmeháborodott, aki azt gondolja, hogy szülői engedély nélkül akar bárki Magyarországon, vagy bárhol a világon óvodás gyerekeknek nemet változtatni".

Márki-Zay Péter szerint a törvény gyűlöletkeltő és ő az LMBTQ-lobbi kiskorúakat célzó propagandáját nem tartja valós problémának. A baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének arra ugyanakkor nincs ötlete, hogy mit tenne akkor, ha kiderül, hogy tévedett és mégis valós a probléma.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje ostoba kérdéseknek nevezte a gyermekvédelmi törvény megvédéséről szóló népszavazáson témáit is, amikre ő nem is akar válaszolni.

Az országgyűlés keddi ülésén döntött arról, hogy a gyermekvédelmi törvény megvédéséről népszavazást tartanak 2022 tavaszán. A baloldali pártok az erről szóló parlamenti vitát és a szavazást is bojkottálták.

Az alábbi kérdésekben lehet népszavazás:

1. "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?"

2. "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?"

3. "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?"

4. "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?"

Címkék: