Az Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda telkének botrányos eladásakor is előkerült Berki Zsolt neve

Az Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda telkének botrányos eladásakor is előkerült Berki Zsolt neve
  • Szia Zsolti! Küldöm az ingatlan leírását. üdv.:

Nem csak a Városháza-ügy és a háttértárgyalásokról kiszivárgott felvételeken szóba kerülő fővárosi tulajdonban lévő ingatlanok eladása, hanem az egykori Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda telkének privatizációs kísérletében is felmerül Berki Zsolt neve – számolt be a Mandiner.

Itt eredetileg a helyi Fidesz kezdeményezésére (a kerületi baloldali képviselőkkel egyetértésében) parkot alakítottak volna ki.

A szeptember 1-i Fővárosi Közgyűlésen viszont már egy olyan előterjesztés került elfogadásra, amelyben az szerepel: a BGYH részére nyújtott 1,5 milliárd forintos, a főváros által biztosított kölcsön visszafizetése részben az Árpád út 114-120 szám alatt található terület vételárából történne. A fővárosi javaslatot megszavazta Déri Tibor momentumos kerületi polgármester, így szembement az újpesti grémium másfél évvel korábbi határozatával, majd később a polgármester az egészet letagadta helyben.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Karácsony Gergely-féle baloldali városvezetés, valamint a momentumos polgármester is visszavonulót fújt az ügyben. Viszont egy, a Mandiner birtokába jutott e-mail alapján az újpesti telek eladási kísérletében érdekelt lehetett Berki Zsolt is.

"Szia Zsolti! Küldöm az ingatlan leírását" – olvasható a személyes hangvételű levélben, amelyet a Barts. J. Balázs-vezette Budapest Főváros Vagyonkezelő [BFVK] Zrt. munkatársa küldött 2021. október 25-én az Anonymus által kiszivárogtatott felvételeken több alkalommal említett, a fővárosban jelenleg működő jutalékos rendszer állítólagos frontemberének.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-09-08 | 11:24
Lófejjel üzengetés Zuglóban: Hadházy nem felelős

Lófejjel üzengetés Zuglóban: Hadházy nem felelős

  • A zuglói ejtőernyőst támogató Kétfarkú Kutya Párt lófejjel ábrázolta az MSZP-s Tóth Csabát.
  • Elvileg a pártok megegyeztek egy közös etikai nyilatkozatban, hogy egymás jelöltjeit nem támadják személyükben.
  • A baloldali választási bizottság kimondta, Hadházy nem felelős az őt támogató MKKP akciójáért.
Botrány 2021-08-25 | 21:26
Egyszerűen kinevette Karácsony azt az autóst, aki a dugókra panaszkodott neki

Egyszerűen kinevette Karácsony azt az autóst, aki a dugókra panaszkodott neki

  • Baloldali együttérzés a gyakorlatban.
  • Egy stábtagja pedig beszólt az elégedetlenkedőnek, hogy szálljon ki a kocsiból.
  • Miközben az összes léhűtő, mihaszna, Budapest vezetésével megbízott csinovnyikot autóval hurcolják mindenhová.
  • Ez a zavart heherészés és a stábtag beszólása arra közvetett bizonyíték, hogy sem Karácsony, sem pedig a stábja nem bírja a nyomást és a stresszt.
  • Mindez nem lehet véletlen: a HVG és a BENNFENTES is megírta korábban, Karácsony azt képzelte, begaloppol a győzelembe.
  • Ehelyett gyakorlatilag szétesett és összeomlott a kampánya, ami mára nem más csupán, csak egy kínos vesszőfutás.
Botrány 2021-09-28 | 15:05
Sűrű bocsánatkérések közepette, de tovább üti a vasat az MSZP-s Tóth Bertalan a DK-s offshore-ügyben

Sűrű bocsánatkérések közepette, de tovább üti a vasat az MSZP-s Tóth Bertalan a DK-s offshore-ügyben

  • Érthető a pártelnök óvatos alázatossága, az MSZP 5 az százalékos parlamenti küszöbön vergődik egy jó ideje.
  • Így csak Gyurcsányékon múlik, becipelik-e a hátukon a kommunista utódpárt egyikét.
Botrány 2021-12-02 | 12:39
Képmutatás: miközben a rezsicsökkentést szidják, elsőként jelentkeznek a rezsicsökkentés védernyője alá

Képmutatás: miközben a rezsicsökkentést szidják, elsőként jelentkeznek a rezsicsökkentés védernyője alá

  • Márki-Zay Péter számtalanszor kifejetette, ostobaságnak, hülyeségnek, átverésnek tartja a rezsicsökkentést.
  • De ez nem akadályozta meg abban, hogy azonnal behúzódjon a rezsicsökkentés kormányzati védernyője alá.
  • Hódmezővásárhely polgármestere ugyanis amint lehetősége volt, gyorsan jelentekezett az állami rezsicsökkentés egyetemes szolgáltatási árszabályozása alá.
  • Ugyanígy tett Karácsony Gergely, Budapest Főpolgármestere is.
  • Ez a csütörtöki Kormányinfón derült ki, Gulyás Gergely szavaiból.
Botrány 2022-01-19 | 09:21
Dübörög a szakértelem: közokirat-hamisítást követhetett el Karácsony párttársa

Dübörög a szakértelem: közokirat-hamisítást követhetett el Karácsony párttársa

  • V. Naszályi Márta budavári polgármester ügyében a rendőrség is nyomoz.
  • Megalapozott annak gyanúja, hogy a polgármester közokirat-hamisítást követhetett el.
  • 6 milliárdről 12 milliárdra nőtt közben az önkormányzat működési költsége, a 11 milliárdos megtakarításnak pedig hűlt helye, de az eredmények nem látszanak.
Botrány 2021-10-19 | 09:11
Szabó Tímea száguld a szánalomvonaton: az ördögöt is jó szívvel ajánlaná Orbán helyett

Szabó Tímea száguld a szánalomvonaton: az ördögöt is jó szívvel ajánlaná Orbán helyett

  • A Fidesz nem tud mit kezdeni Márki-Zay Péter jelöltségével, félnek – mondta Szabó Tímea hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
  • Korábban Karácsonyról állította a képviselőnő, hogy tőle retteg a Fidesz.
Botrány 2021-06-30 | 15:46
A Miss Nevada győztese egy férfi

A Miss Nevada győztese egy férfi

  • Ő az első transznemű nő (értsd átoperált férfi), aki megnyerte a Miss Nevada USA szépségversenyt.