Miközben Karácsony siránkozik, a kormány rendben fizeti a támogatásokat a Fővárosnak

Miközben Karácsony siránkozik, a kormány rendben fizeti a támogatásokat a Fővárosnak
  • Ahogy a megállapodás szól, a kormány erre az évre is kifizette a 10 milliárdos támogatást az Egészséges Budapest Programra.
  • Karácsony közben továbbra is a Facebookon toporzékol.

Tízmilliárd forint érkezik a fővároshoz azonnal, több részletben. Az egészségügyi fejlesztésekre költhető összeg utalását Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára már múlt pénteken megígérte, miután Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel egyeztetett.

Még 2019-ben egyezett meg a kormány és a főváros, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program keretében 2020–2024 között évi 10 milliárd forinttal, tehát összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit. Az önkormányzatok a pénzt egyebek közt rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják. 

Tavaly az első részlet már februárban megérkezett, míg most csak novemberben, de a kormányhatározat szerint "határidő: azonnal".

Továbbá októberben 14,8 milliárd forintot adott a kormány kilenc budapesti és két Pest megyei állami fenntartású, közfinanszírozott kórház fertőtlenítési célú felújítására.

A most folyósított tízmilliárdos összeg nagyobb része, 5,7 milliárd forint a kormány központi tartalékából, a gazdaság-újraindítási programokra félretett keretből származik. A többit az Emberi Erőforrások Minisztériuma más költségvetési sorairól szedték össze. Ennek fő forrása a sportlétesítmény-fejlesztések támogatása és a sporttevékenység támogatásán belül a „munkahelymegőrző közfeladatok támogatása”, e két tételből összesen 4,4 milliárdot vettek el.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-21 | 13:23
Budapest forrong a kánikulában a hatalmas dugók miatt, de Karácsony meglelte a legfontosabb mondanivalóját

Budapest forrong a kánikulában a hatalmas dugók miatt, de Karácsony meglelte a legfontosabb mondanivalóját

  • Hazahívná a CEU-t. Amelynek karai jelenleg is Budapesten működnek.
  • Karácsony szerint a válságkezelés is elhibázott.
  • Nagy szerencsétlensége, hogy a GKI mai konjunktúra-indexe ezt cáfolja.
  • Ahogyan egy friss közvélemény-kutatás is megerősíti: az emberek 57%-a egyetért a kormány gazdasági cselekedeteivel.
  • Karácsony próbál előre menekülni ezzel a kampányhúzással, de vérszegénynek tűnik ez most, amikor elképesztő kánikulában rostokollnak az autósok Budapesten.
  • Ezeket a dugókat a hozzá nem értő városvezetés hozta Budapest nyakára.
Bel 2022-01-10 | 12:52
Gyurcsány legszebb álmait osztja Márki-Zay: privatizáció, vizitdíj, kórházi napidíj

Gyurcsány legszebb álmait osztja Márki-Zay: privatizáció, vizitdíj, kórházi napidíj

  • Az egészségügyben radikális privatizációt lát szükségesnek a baloldal jelöltje.
  • Azt is elmondta, sajnálja, hogy a kórházi napidíj és a vizitdíj ötlete végül nem került bevezetésre a hazai egészségügyben, mert az egészségügy üzlet.
  • Majd fűszoknyás, mojito-koktélos lányokat vizionált a kórházakba, mondván akinek van erre pénze, ezt is megengedhetné magának.
Bel 2021-12-08 | 14:44
Román MigránsTaxit állítottak meg, benne 16 illegális migránssal

Román MigránsTaxit állítottak meg, benne 16 illegális migránssal

  • A megállított jármű rakterében a sofőr 16 illegális migránst utaztatott Ausztria irányába.
Bel 2021-12-20 | 12:24
Illegális migránsokat szállított autójában az ukrán embercsempész

Illegális migránsokat szállított autójában az ukrán embercsempész

  • A rendőrök 2021. december 20-án 9 óra 20 perckor egy cseh rendszámú gépkocsit ellenőriztek a határ közelében, Nagycenk térségében.
  • A járművel közlekedő ukrán sofőrön kívül az autóban öt – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, aki sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Az ukrán sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.
Bel 2021-10-07 | 13:26
Karácsony teljes kétségbeesésben: szombati vitára hívta a jelölteket

Karácsony teljes kétségbeesésben: szombati vitára hívta a jelölteket

  • Ezzel Karácsony közvetetten elismerte, hogy nagyon le van maradva.
  • Politiológiai közhely, hogy annak van szüksége a vitára, aki a kihívó fél, vagy aki nagyon rosszul áll.
Bel 2022-06-28 | 10:38
Újabb migránsbanda Madarason

Újabb migránsbanda Madarason

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. június 28-án 9 óra 50 perckor Madaras térségében 12 külföldit tartóztattak fel.
  • Magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-05-17 | 15:31
A régió legmodernebb hadserege épül idehaza - újabb fegyverrendszerek beszerzéséről beszélt a kormánybiztos

A régió legmodernebb hadserege épül idehaza - újabb fegyverrendszerek beszerzéséről beszélt a kormánybiztos

  • Erőteljes fegyverkezés indult a térségünkben az utóbbi időkben, de Magyarország csak az elmúlt pár évben kezdte meg haderőfejlesztési programját.
  • Mint ismert, a rendszerváltást követően a magyar honvédséget elhanyagolta a politika, és a NATO kötelezettségek ellenére az egyetlen komolyabb haderőfejlesztést az Orbán-kormány vezényelte le a SAAB Gripen harci gépek beszerzésével.
  • A szocialisták alatt gyakorlatilag szétrohadt a honvédelem, az eszközök tönkrementek, vagy Gyurcsányék elajándékozgatták őket; a NATO keretein belül Gyurcsányék tették akkoriban a legjelentősebb felajánlást. Így került 77 darab, 2,5 millió dollárért felújított T-72-es tank Irakba, majd később egy jelentős részük a megerősödő Iszlám Állam kezére. 
  • A negyedik Orbán-kormány nekilátott a haderőreformnak, ennek jegyében alkotta meg a Zrínyi 2030 programot.
  • Ez a program azonban sokkal több, mint modern fegyverrendszerek összevásárolgatása. A közelmúlt eredményeihez tartozik, hogy a csúcstechnológiát képviselő hadiipart is sikerült Magyarországra vonzani: olyan megállapodásokat kötött a kormány, hogy nem csupán legmodernebb eszközöket veszünk, de a gyártók ide telepítik a gyáraik egy részét is. Ez amellett, hogy jó munkahelyeket teremt, egy nagyon fontos és jövedelmező exportpiacot nyit meg az ország előtt.
  • Ezek közül is kiemelkedik a német Rheinmetall és az Airbus helikopteralkatrész-gyár letelepítése.
  • Maróth Gáspár egy, a HírTV-nek adott interjújában azt mondta, hamarosan dróntechnológiát is vásárol Magyarország a Lynx-harcjárművek, a Leopard-2 harckocsik, a török gyalogsági eszközök, és az izraeli "Vaskupula", azaz a rakétaelhárító eszközökön túl.
Bel 2021-10-04 | 16:20
Egy Gyurcsány mind felett

Egy Gyurcsány mind felett

  • Keserű békát nyelet le a Demokratikus Koalíció elnöke az előválasztás eredményével a baloldal egészének torkán.
  • Saját maga az a keserű béka, még ha a legtöbben e baloldali elitből nem is hajlandóak ezt tudomásul venni, vagy lefelé játsszák ennek jelentőségét.
  • Ettől függetlenül ez a béka ott van a torokban, és csúszik lefelé.
  • Elmagyarázzuk, hogyan vitt mindent Gyurcsány Ferenc, és miért ő lett a megkerülhetetlen szereplő újra a baloldalon.
  • Számba vesszük a veszteseket és a győzteseket is, és elmagyarázzuk, miért győztes az adott szereplő, és miért vesztesek mások.