Tarlós karácsonyékról: "naponta összevissza beszélnek"

Tarlós karácsonyékról: "naponta összevissza beszélnek"
  • Az egykori Főpolgármester a rá jellemző éleslátással jellemezte azt a helyzetet, hogy Karácsony hazugságokból hazugságokba menekül naponta.

"Azt hiszem, talán nem érdemes hangsúlyosan a főpolgármester személyére koncentrálni. Úgy néz ki, hogy a valóságban ő nem főszereplő. Bennem mára meggyőződéssé érlelődött az a korábbi gyanú, hogy Karácsony Gergely lényegében azt csinálja, amit mondanak neki, hogy csinálni kell" – nyilatkozta a Magyar Nemzet érdeklődésére Tarlós István korábbi főpolgármester.

Hozzátette: ugyanúgy vonatkozik ez Karácsony kommunikációjára. 

"Csak úgy látszik, hogy mentorai számára bosszantó hibákat követ el – jegyezte meg. – A lényeg inkább az – tette hozzá Tarlós –, hogy mostanában már egyszerű kérdésekre sem lehet egyértelmű választ kapni. Inkább valóságon túli, szinte naponta változó magyarázatokkal és hipotézisekkel kísérleteznek. Így próbálják tematizálni a vitát, amivel egyre távolabbra viszik a valóságtól, nehezen meghatározhatóvá téve azt. Nem zavarja a városvezetést, ha ellentmondásokba keveredik. Annak ellenére sem, hogy a főpolgármester úr arcára sok minden rá van írva, amikor kényelmetlen ügyben kell nyilatkoznia" – mondta a volt főpolgármester.

Tarlós hozzátette: éppen így van ez a mostanában sokat emlegetett nagytétényi telekeladás és a városházeladási história esetében is. – Csak ki kell nyitni a vonatkozó iratokat, értelmüknek megfelelően használni a szavakat, ellenőrizni a dátumokat, és mindenki előtt világos lenne, hogy mi történt. Ehelyett inkább naponta összevissza beszélnek, logikai képtelenségekbe bonyolódva – közölte.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-07 | 12:57
Keményebb hangvételben folyik az üzengetés - Márki-Zay: Karácsony 500 milliót költött a kampányára

Keményebb hangvételben folyik az üzengetés - Márki-Zay: Karácsony 500 milliót költött a kampányára

  • Így már érthető, miért mondta a Szabad Európának szerdán egy neve elhallgatását kérő baloldali elemző, hogy aki Karácsonynak százmilliókat adott kampányra, nem azért tette, hogy ő visszalépjen.
  • Márki-Zay nem csak a kampánypénzeket firtatja, de szerinte "Karácsony Tóth Csabával együtt vezette Zuglót".
  • Kiderült, hogy Karácsony pár perces megállapodáskat is örömmel felrúg, gyakorlatilag semmit sem szabad a szavára adni.
  • Eredetileg abban állapodtak meg Márki-Zay Péter elmondása szerint, hogy szerda este hatkor tárgyalnak, ott hoznak közösen döntést, alszanak rá egyet, majd csütörtök délelőtt bejelentik, miben maradtak.
  • Mint ismert, Karácsony az egyeztetés után szerda este gyorsan a klaviatúráért nyúlt, és a Facebookon bejelentette, külön folytatják.
  • Márki-Zay azt is mondta, Karácsony bele akarta zsarolni a visszalépésbe.
  • Szerinte Dobrev buborékban él.
Bel 2021-05-13 | 09:30

Teljes szabadság a vakcinaválasztásban: mától ismét lehet Pfizerre jelentkezni

  • Az oltási munkacsoport döntése értelmében 144 ezer szerencsés kerülhet sorra, aki eddig Pfizerre várt.
  • Jellemzően azok, akik márciusig regisztráltak.
  • A Pfizer vakcina mellett Sinopharm-, AstraZeneca- és Szputnyik V is választható, vagyis a Moderna és a Janssen kivételével az összes idehaza elérhető.
  • Ilyen széles, szabadon választható vakcinarepertoár alig van jelenleg máshol az Európai Unióban.
  • Az oltás május 14-18. között zajlik a kórházi oltópontokon.
Bel 2021-08-04 | 11:50
A lőtéri kutyát se érdekli Karácsony 99 Mozgalma

A lőtéri kutyát se érdekli Karácsony 99 Mozgalma

  • A BENNFENTES után a Magyar Nemzet is arról ír: érdektelenségbe fullad Karácsony személyes kampánya.
  • A DK pártlapjában, a Nyugati Fényben is üzentek Karácsonynak a Deák téri "szartenger" miatt.
Bel 2021-09-23 | 17:08
Orbán Viktor: a legfontosabb, hogy az életünket folytatásra érdemesnek találjuk, és ezt csak a gyermekek révén lehet elérni

Orbán Viktor: a legfontosabb, hogy az életünket folytatásra érdemesnek találjuk, és ezt csak a gyermekek révén lehet elérni

  • A IV. Budapesti Demográfiai Csúcson, a Várkert Bazárban beszélt a miniszterelnök.
Bel 2021-10-21 | 09:03
A háziorvosoknak most még több lehetőségük lesz arra, hogy kiszűrjék koronavírus-gyanús betegeket

A háziorvosoknak most még több lehetőségük lesz arra, hogy kiszűrjék koronavírus-gyanús betegeket

  • Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak.
  • A beoltottak száma 5 932 239 fő, közülük 5 710 977 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 56 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • Összesen 2361 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 841 277 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 20 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 793 288 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 17 521 főre emelkedett.
  • 1 105 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 155-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-07-06 | 13:38
Századvég: Gyurcsány az előválasztást is arra használja fel, hogy az MSZP-t bekebelezze

Századvég: Gyurcsány az előválasztást is arra használja fel, hogy az MSZP-t bekebelezze

  • A Momentum volt politikusa felismerte, hogy egykori pártja is belesétált Gyurcsány Ferenc csapdájába.
  • Így a többi baloldali formációval együtt statisztaszerepbe került a 2010 előtti baloldali világ restaurációját célzó Gyurcsány-színdarabban - fogalmaz a Századvég elemzése.
  • Az előválasztás ennek köszönhetően nem a baloldali szavazók valódi döntési lehetőségének megteremtéséről szól, hanem – a választás illúzióját kínálva – politikai fegyverré vált a gyurcsányi hatalmi gépezet kezében.
Bel 2021-06-23 | 16:40
Csökkent a műszaki tartalom a Blaha Lujza téren, de egyharmadával többe kerül

Csökkent a műszaki tartalom a Blaha Lujza téren, de egyharmadával többe kerül

  • Sorozatban szállnak el a fővárosi megrendelésű felújítások és fejlesztések árai.
  • Budapesten a Lánchíd 5 milliárd forinttal kerül többe, úgy, hogy a felújítás nem tartalmazza a pesti oldal villamospályájának rendbtételét.
  • Az M3-as metró felújítása tavaly 9,5 milliárddal, idén pedig összességében 9,8 milliárd forinttal drágult eddig.
  • A Blaha Lujza tér Tarlós által jóváhagyott felújítását Karácsony vizsgálta felül, mert csökkenteni szerette volna a költségeket.
  • Ez sem sikerült neki: a Karácsonyék által berendelt beruházás drágább lesz, és a műszaki tartalma jóval alacsonyabb.
  • Mostanában valamilyen rejtélyes ok miatt sosem sikerül tartani az előzetes műszaki megállapodásokat és szerződéses árakat Budapesten.
Bel 2021-12-14 | 11:19
Rendőröknek is nekiment a menekülő embercsempész Budapesten

Rendőröknek is nekiment a menekülő embercsempész Budapesten

  • Illegális migránsokat szállító kisbuszt állítottak meg a Pest megyei és a fővárosi rendőrök 2021. december 14-én 7 óra körül Budapest IX. kerületében, a Könyves Kálmán körút és a Remíz utca kereszteződésében.
  • A jármű vezetője és nyolc utasa megpróbáltak elmenekülni, de perceken belül elfogták, és a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő őket.
  • Az utasok szír állampolgárnak vallották magukat.
  • Az autót vezető, szintén külföldi férfi ellen embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 
  • Az embercsempész kisbuszával előzőleg az M5-ös autópályán Inárcs határában – a rendelkezésre álló adatok szerint szándékosan –  nekiütközött az őt megállítani akaró Pest megyei rendőrök autójának, majd más járműveknek is, ezért hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt kezdeményeznek eljárást vele szemben.
  • Személyi sérülés egyik esetben sem történt.