Kiderült, mennyi az "a kis apró", amit Bige lökött Márki-Zaynak

Kiderült, mennyi az "a kis apró", amit Bige lökött Márki-Zaynak
  • A baloldal miniszterelnök-jelöltje Bige László mellett újabb baloldali oligarchát igazolt le csapatába.
  • Bojár Gábor az, aki a saját elmondása szerint a nyolcvanas években a keleti blokkban tiltott számítástechnikai eszközök csempészésével alapozta meg vagyonát.
  • A COCOM-listás termékek csempészése a keleti blokkban mindenhol pártállami titkosszolgálati háttérrel zajlott, egyszerű halandók nem csempészhettek ilyen eszközöket.
  • Márki-Zay Bod Péter Ákost, Király Júliát és Fleck Zoltánt is a csapatában tudja.
  • Előbiek sikertelen jegybankárok, utóbbi pedig egy tőről metszett baloldali jogász, a Demokratikus Koalíció embere.
  • Egészségügyi "szakembere" az az oltásellenes DK-s Komáromi Zoltán, aki folyamatosan a kínai és az orosz oltás ellen hergelte a magyarokat.

Bojár Gábor írja a baloldal miniszterelnök-jelöltjének gazdaságpolitikai programot.

Bige László után egy másik magyar milliárdos, Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója is beállt Márki-Zay Péter mögé, derült ki a Partizán-podcast vasárnapi adásában, ahol Márki-Zay Péter a vállalkozásokkal kapcsolatos gazdaságpolitikai programjának kidolgozójaként említette Bojárt – írja a Forbes. Hozzátették, hogy az interjúból az is kiderült, mennyi pénzt kapott eddig Bige Lászlótól.

Bojár Gábor 28,6 milliárd forintos vagyonával a 49. leggazdagabb magyar.

Márki-Zay többször is hangsúlyozta, írja a Forbes, hogy nem árnyékkormányról, vagyis nem arról van szó, hogy később ők lennének a miniszterek, mivel megállapodtak abban a pártokkal, hogy nem osztogatnak pozíciókat addig, amíg nem nyerték meg a választásokat. A baloldal miniszterelnök-jelöltje kijelentette: "Most feladatok vannak és nem pozíciók". Ezeket a feladatokat egy olyan szakértői gárda fogja össze, amely elkészíti a választási, vagy későbbi kormányprogramot – fejti ki a magazin. A legfontosabb területeken még az idén elkészül a választási programjuk, de azt már most tudni, hogy például az euró bevezetésének megalapozása szerepel majd a programban.

Bod Péter Ákos, Király Júlia, Fleck Zoltán a csapatban?

Márki-Zay elmondta, Bod Péter Ákos közgazdászt, az MNB korábbi elnökét is szívesen látja majd a kormányzati felkészülésben. Bojár mellett a szakértő gárda tagja lesz Király Júlia, az MNB korábbi alelnöke, aki monetáris kérdésekkel foglalkozik majd, Steinmetz Ádám a sport-, Komáromi Zoltán egészségügyi kérdésekért felel majd. Kiemelte, hogy Fleck Zoltán jogász már fel is állított egy közjogi tanácsadó testületet, hogy az alkotmánnyal kapcsolatos kérdésekre javaslatokat tegyenek és a közjogi átmenet kérdéseit rendezzék. Márki-Zay a vasárnapi, majdnem 2 és fél órás elő adásban beszélt a Bige Lászlótól kapott támogatásról is.

A miniszterelnök-jelölt elárulta, hogy a vállalkozótól 5 millió forint támogatást kapott a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-11-07 | 21:22
Az Anonymus-videón elhangzott helyrajzi számot beazonosította a sajtó

Az Anonymus-videón elhangzott helyrajzi számot beazonosította a sajtó

  • Anonymus megnevezett egy, a Főváros által nemrégiben eladott ingatlant, hogy igazolja azon állításait, a Főváros Vagyonkezelőjéhez Berki Zsolt "intéző" emberként (lobbistaként) bejáratos.
  • Berki Zsolt ugyanis a Városháza eladásának ügyében is érintett, de a Főváros vezetése letagadta, hogy tudná, ki az a Berki Zsolt.
  • Az interneten elérhető adatok szerint a 232340/1 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan, és az Anonymus videójában megszólaló férfi által megszerzett telek egy XXII. kerületi, a 2020-as iratok szerint 7400 négyzetméteres, beépítetlen telekre utal.
  • Ezt az ingatlant a férfi elmondása szerint Berki Zsolt segített neki megszerezni.
  • Az ingatlan vételára bruttó 101 millió volt a Főváros saját honlapja szerint.
  • Vagyis elég nehezen védhető, hogy Berki Zsoltot senki sem ismeri a Városházán.
Biznisz 2021-09-13 | 10:42
Új videós műfaj született: Karácsony Gergely statisztaként bólogat Bajnai Gordonnak

Új videós műfaj született: Karácsony Gergely statisztaként bólogat Bajnai Gordonnak

  • Eligazította Karácsony Gergely Főpolgármestert Bajnai Gordon egykori kormányfő.
  • A Főpolgármester vigyorogva hallgatja az ukázt és nagyokat bólogat.
  • Ennyi a szerep, amit rá osztottak.
  • Bajnai arról biztosítja Karácsonyt, hogy őt támogatja az előválasztáson.
  • Ismerve azokat a pletykákat, hány tízmillió forintot éget el Karácsony kampányára a bukott kormányfő, ez a támogatás nem véletlen.
Biznisz 2021-12-18 | 10:52
Bige lökött "egy kis aprót" Márki-Zaynak: eddig 65 milliót

Bige lökött "egy kis aprót" Márki-Zaynak: eddig 65 milliót

  • Ezt a baloldal jelöltje kotyogta el a Szabad Európának adott interjújában.
Biznisz 2021-12-09 | 13:57
Elismerte Márki-Zay, hogy Bigével a kampánytámogatásról egyeztetett a luxusétteremben

Elismerte Márki-Zay, hogy Bigével a kampánytámogatásról egyeztetett a luxusétteremben

  • A vörösbáró fizette az ellenzéki miniszterelnök-jelölt vacsoráját is.
Biznisz 2023-01-27 | 17:12
Karácsony Gergely német barátnőjét, aki szerint háborúban állunk Oroszországgal, 54 millióért sminkelik egyetlen évben

Karácsony Gergely német barátnőjét, aki szerint háborúban állunk Oroszországgal, 54 millióért sminkelik egyetlen évben

  • Annalena Baerbock német külügyminisztert, aki a héten azt nyilatkozta, háborúban állunk Oroszországgal, 54 millió forintért sminkelik közpénzekből évente.
  • Ez 4,5 millió forint havonta.
  • A szociáldemokrata kancellárt 510 764 euróért, vagyis 202 millió forintért fényképezik.
Biznisz 2021-10-26 | 18:53
Puhára esik a Karácsony-kampányba belebukott gyurcsányista Gál J. Zoltán

Puhára esik a Karácsony-kampányba belebukott gyurcsányista Gál J. Zoltán

  • A Budapesti Vagyonkezelő igazgatóságába kerül be a sikertelen kampányfőnök, Gál J. Zoltán.
  • Hivatalosan nem indokolta meg a lépést a budapesti városháza, de egy kampányfőnök föltűnése egy olyan helyen, ahol a közvagyonról döntenek, minimum kérdéseket vet fel.
  • Mint ismert, az előválasztás során Márki-Zay Péter kotyogta ki a nyilvánosságnak: Karácsony 500 millió költött a kampányára.
  • Ha valaki látta, hogy pontosan mennyit, miből, és milyen csatornákon égettek el a sikertelen kampányra, az pontosan Gál J. Zoltán.
  • De hogy miből kampányolt a Főpolgármester, azt Karácsony soha nem árulta el a sajtó kérdéseire.
  • Nem volt hajlandó elmondani, kik és mennyivel támogatták a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületet, amely a legtöbb pénzt költötte a Főpolgármester sikertelen kampányára.
  • Egyedül azt vallotta be, hogy a jelölő pártok, a Párbeszéd és az MSZP költötték rá a nekik törvény szerint járó költségvetési támogatásaikból.
  • De ekkor is csak tízmilliós nagyságrendről volt szó, a százmilliók, amelyek még az 500 millióig hiányoznak, továbbra is rejtélyesek, és feltehetően nagyon hiányoznak valakiknek.
Biznisz 2021-08-31 | 11:40
10,8 százalékkal, történelmi mértékben növekedtek a beruházások

10,8 százalékkal, történelmi mértékben növekedtek a beruházások

  • Közben a rendszerváltás óta nem dolgoztak anniyan idehaza, mint most.
  • Az újabb adatok azt bizonyítják, jó volt a kormányzat válságkezelése, hogy különböző ösztönzőkkel arra terelte a vállalkozásokat, beruházásokat kezdjenek el.