Napelem-pályázatot hoz a mikulás a családoknak

Napelem-pályázatot hoz a mikulás a családoknak
  • Miközben a baloldal a rezsiárakat emelné az égig, a magyar kormány 35 ezer család számára nyújt akár 11 millió forint vissza nem térítendő támogatást napelemre és fűtéskorszerűsítésre.
  • A támogatások hatására harmadával több lesz Magyarországon a megújuló energiát hasznosító épület.

December 6-ától lehet az első megyékben beadni a pályázatot a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítésre. 200 milliárd forint lesz a célra, 100 százalékos vissza nem térítendő támogatással akár 11 millió forintot is kaphat egy család.

A részletszabályok időközben is változtak, a gyerek nevére már biztosan felesleges a pénz miatt íratni a házat. 35 ezer háztartás kaphat napelemek telepítésére támogatást, a harmaduknak a fűtéskorszerűsítést is fizetik, méghozzá 100 százalékos vissza nem térítendő támogatással, vagyis egyáltalán nem kell önerő.

A pályázatokat decemberben lehet majd beadni, a határidő megyénként változik, először öt dunántúli megyében érdemes majd december 6-án délután öttől a gépeknél ülni. A kiírás részletszabályai azonban még most is változtak, az új elemeket a Portfolio szedte össze.

A két lefontosabb elem:

- a katás és kivás vállalkozói jövedelmeket is beszámítják, ezeket is figyelembe veszik a jövedelemalapú jogosultságnál;

- kizáró tényező az olyan trükközés, amivel valaki csak azért ad mondjuk ajándékozással résztulajdont az ingatlanban a gyermekének, hogy így kerüljön az egy főre jutó jövedelme a meghatározott korlát alá.

A 100 százalékos támogatásra csak azok pályázhatnak, akiknél az egy főre jutó havi bruttó az országos átlag alatt van, vagyis nem haladja meg a 400 ezer forintot. Ez a szociális elem azért van beépítve, hogy elsősorban azoknál segítsék elő a drága energetikai beruházást, akiknek erre önerőből nem lenne módja.

A jövedelemnél nem az összes háztartástagot veszik figyelembe, hanem azokat, akik (rész)tulajdonnal rendelkeznek az ingatlanban. A több gyerekre ugyanakkor pluszpontokat lehet kapni, ahogy a rosszabb helyzetű járásokban élőknek is járnak extra pontok. A maximális támogatás napelem-létesítésnél bruttó 2,9 millió, ha fűtéskorszerűsítés is lesz, bruttó 11,3 millió forint.

A kivitelezés az ITM tervei szerint februárban indulhat, a minisztérium úgy számol, hogy a támogatások hatására harmadával több lesz Magyarországon a megújuló energiát hasznosító épület.

Címkék: