Lábbal szavaznak: Karácsony miatt 84 ezer ember hagyta el egyetlen év alatt Budapestet

Lábbal szavaznak: Karácsony miatt 84 ezer ember hagyta el egyetlen év alatt Budapestet
  • Drámai számok látszanak a statisztikai hivatal jelentéséből. Budapestről tavaly több, mint 84 ezer ember költözött el.
  • A fővárosba máshonnan beköltözőkkel együtt is 16 ezerrel csökkent a város lakossága.

A fenti mondatokat nem egy kormánypárti lapból idéztük, ezeket maga a főpolgármester kabinetfőnöke, Balogh Samu írta le a Facebook-oldalán, írja a Metropol.

Karácsony bizalmi embere hozzátette: ez olyan, mintha Soroksár, azaz a XXIII. kerület lakosságának 70 százaléka tűnt volna el a városból. A statisztikai hivatal szerint a kiköltözők közel fele, azaz 38 ezer fő feltehetően továbbra is kötődik a fővároshoz, mert Pest megyében talált új otthonra.

A jelek szerint semmi nem teljesült Karácsony Gergely kampányígéreteiből, hogy zöld és élhető fővárost teremt. Ehelyett a szemetesek egyharmadát leszereltette, a közterekre hajléktalanok és gyakran agresszív drogosok költöztek be, kaszálás helyett pedig méhlegelők csúfították a várost.

Budapest lakói soha nem látott megpróbáltatásokat élnek át a gigadugók miatt, és a tömegközlekedésnél is gyakran kerül homokszem a gépezetbe, az előző városvezetés jóváhagyott felújításai (pl. Lánchíd, Blaha Lujza tér) pedig késve, csökkentett műszaki tartalommal és drágábban valósulnak meg.

A városvezetés eközben folyamatosan a kormányra mutogat, nem vállalva a felelősséget az érthetetlen döntések és sorozatos baklövések eredményeképp a kialakult városszintű káoszért.

Józsefvárosból a fél lakosság elköltözne, Karácsonyt leváltanák a budapestiek

A tömeges kiköltözés okait megvilágítja a TÁRKI friss közvélemény-kutatása is, amely szerint a józsefvárosiak csaknem fele – 48 százalék – gondolkodik azon, hogy elköltözne onnan.

A kutatás szerint a kerületiek közel harmada érzi úgy, hogy a korrupció, a szociális támogatások és a köztisztaság esetében romlott a helyzet a kerületben. A válaszolók tízes skálán közepesnél rosszabbnak, 4,98-ra értékelték Pikó András és csapata eddigi munkáját.

A Századvég októberi közvélemény-kutatásából pedig az derült ki, hogy a budapestiek 50 százaléka szerint a főváros dolgai jobban mentek Tarlós István főpolgármestersége idején, Karácsonyt alig 40 százalékuk vélte eredményesebbnek. Arra a kérdésre pedig, hogy szívesebben látna-e egy új jelöltet Budapest élén, a valaszadók 52 százaléka válaszolt igennel, és 38 százalék nemmel.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-02 | 12:01
A vesztes Jakab hangján üzent Gyurcsány: ne akarjátok legyőzni Dobrevet!

A vesztes Jakab hangján üzent Gyurcsány: ne akarjátok legyőzni Dobrevet!

  • A súlyosan megvert Jakab Péter felszólította Márki-Zayt és Karácsonyt, hogy ne akarják legyőzni Dobrevet.
  • Vagyis a Jobbik elnöke nem magáért küzd, hanem Gyurcsány feleségéért.
  • Most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Jobbikot is Gyurcsány irányítja, Jakabon keresztül.
Bel 2021-12-15 | 09:07
Ma országszerte megkezdődött az 5-11 éves gyermekek oltása

Ma országszerte megkezdődött az 5-11 éves gyermekek oltása

  • A beoltottak száma 6 194 221 fő, közülük 5 906 701 fő már a második oltását is megkapta, 3 028 149 pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 5506 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 208 020 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 153 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 005 586 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 165 202 főre csökkent.
  • 6337 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 540-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-08-23 | 07:58
Két budapesti fiatal egy bérelt autóban csempészte a migránsokat

Két budapesti fiatal egy bérelt autóban csempészte a migránsokat

  • A BRFK Bűnügyi Főosztálya embercsempészés miatt indított nyomozást egy 23 éves budapesti férfi és párja, egy 22 éves budapesti nő ellen.
Bel 2021-10-01 | 15:08
Karácsony nem teszi zsebre, amit Gyurcsánytól kapott

Karácsony nem teszi zsebre, amit Gyurcsánytól kapott

  • Miután Karácsony a Partizánban azt elemezgette, hogy megosztott az ellenzék, mert szétvált 2010 előtti világra, és a 2010 előtti hibákból tanuló világra, a baloldal előválasztást fölényesen megnyerő Gyurcsány Ferenc visszaszólt a Főpolgármesternek.
  • Gyurcsány azzal lövi Karácsonyt, hogy a 2010 előtti világot jelképező MSZP jelöltje.
Bel 2021-07-01 | 11:46
Karácsony megint Brüsszelhez szaladgál

Karácsony megint Brüsszelhez szaladgál

  • Most az autópálya-koncessziókkal van baja, bejelentette, kötelezettségszegési eljárást ezdeményez a saját hazája ellen.
  • Közben Budapest szenved a dugókban és a metró továbbra sincsen klimatizálva.
  • Minden fővárosi felújítás ára pedig meredeken emelkedik, miközben  aműszaki tartalmuk csökken.
  • Amikor a szocialisták adták koncesszióba az M5-ös, majd az M6-os autópályát, Karácsonynak azzal nem vol semmi baja.
  • Pedig azzal a lépéssel a szocialisták ezermilliárdokkal károsították meg Magyarországot.
Bel 2021-08-20 | 11:29
Győr polgármestere, az elismert szívspecialista visszaszólt a fedésben újságírót alakító provokátornak

Győr polgármestere, az elismert szívspecialista visszaszólt a fedésben újságírót alakító provokátornak

  • Az ugytudjuk.hu győri politikai propagandaportál propagandistájáról, Pintér Bencéről van szó.
Bel 2022-06-07 | 07:50
Afgán migránsokat csempésztek a csomagtartókban

Afgán migránsokat csempésztek a csomagtartókban

  • Pest megyei rendőrök 2022. június 7-én 3 óra 50 perc körül az M5 autópálya inárcsi pihenőjénél vezettek ki egy szlovák rendszámú tehergépkocsit, amelyet egy 20 éves szlovák férfi vezetett, a raktérben 19 külföldi tartózkodott.
  • Magukat afgán állampolgárnak valló emberek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel és mellette ülő, 42 éves társával együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A két szlovák férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-07-16 | 20:00
Tilos volt kérdezni Karácsonyt a sajtótájékoztatóján

Tilos volt kérdezni Karácsonyt a sajtótájékoztatóján

  • Pár hete még azt mondta, olyan országban szeretne élni, ahol az újságírók szabadon dolgozhatnak.
  • Mai sajtótájékoztatóján is áldozatpózba vágta magát, és a Budapestet megbénító dugókat nyafogva ráfogta a kormányra.