Márki-Zay szerint a legfontosabb az illegális bevándorlók integrációja

Márki-Zay szerint a legfontosabb az illegális bevándorlók integrációja
  • Ez nem egészen úgy hangzik, mintha egy bevándorlásellenes jobboldali politikus szavai lennének.

Márki-Zay Péter már évekkel ezelőtt arról beszélt Kálmán Olgának, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökségi tagjának, hogy fontos az illegális bevándorlóknak az integrációja, amiben Soros György is élharcos, hiába próbálja a baloldal miniszterelnök-jelöltje ezt letagadni.

Hódmezővásárhely polgármestere néhány hete a CNN amerikai hírtelevíziónak is arról értekezett, hogy be fogja engedni a migránsokat Magyarországra, majd az október 23-i beszédében ismét Soros György védelmére kelt.

"Amíg Magyarország az unió tagja, addig a kormány ezt nem tudja megakadályozni, különösen úgy nem tehet különbséget, hogy a fekete bőrű vagy a mohamedán vallású nem jöhet, a többi meg igen" – vélte Márki-Zay Péter, aki a bevándorláspárti nézeteit abban a könyvben fejtette ki, amit korábban Kálmán Olga írt róla.

Továbbá a hódmezővásárhelyi városvezető szerint "a legfontosabb kérdés nem maga a bevándorlás, hanem az integráció".

A hódmezővásárhelyi városvezető annak a meglepő véleményének is hangot adott, hogy összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás egy adott térség gazdasági fejlődésére. A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint egy kanadai típusú, szereteten és elfogadáson alapuló társadalomra lenne szükség Magyarországon is, hogy legkésőbb egy generáció múlva sokkal befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak.

Mint a Magyar Nemzet korábban megírta, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter egy korábbi nyilatkozatában megkérdőjelezte Soros György szerepét a migráció szervezésében.

A szivárványkoalíció miniszterelnök-jelöltje szerint Soros nem akar behozni migránsokat Magyarországra, pedig a valóság ezzel szemben az, hogy az amerikai milliárdos nagyon sok bevándorlást pártoló nyilatkozatot tett – az EU-nak évente egyenesen egymillió migráns befogadását javasolta –, és több, hazánkban is aktív migrációpárti szervezetet támogat az alapítványain keresztül. Emellett Márki-Zay Péter a napokban interjút adott a CNN amerikai hírtelevíziónak, amelyben beismerte, hogy be fogja engedni a migránsokat Magyarországra.

"Amiben én változtatnék, az lényegében a gyűlöletkampány felszámolása és az emberséges bánásmód a menekültekkel, érkezzenek hozzánk akárhonnan" – nyilatkozta a balliberális politikus.

Végül Márki-Zay az október 23-i, ünnepi beszédében Soros Györgyöt kezdte védeni, letagadva az amerikai milliárdos szerepét a migránsok betelepítésében, ahogy korábbi nyilatkozatában is tette. "Hazugságkampányok fognak következni, migránsbetelepítéssel, áremeléssel és Gyurcsánnyal fognak vádolni bennünket azok, akik 12 év alatt nem tudtak semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre […], miközben Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani" – mondta múlt szombaton Márki-Zay.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-31 | 13:23
Akkora lyukra futott az ellenzéki propagandamédia, ki se látszik belőle

Akkora lyukra futott az ellenzéki propagandamédia, ki se látszik belőle

  • Orbánt a maszkviselési szabályok megszegésével vádolták az ellenzéki propagandamédiumok.
  • Csakhogy kiderült, helyben fogyasztó vendég volt, így nem kellett maszkot viselnie.
  • Valóság vs. ellenzéki propaganda: 1:0.
Bel 2021-09-23 | 10:14
Európában elsőként: 2022-ben Magyarországon szervezik meg az amerikai konzervatívok legnagyobb gyűlését

Európában elsőként: 2022-ben Magyarországon szervezik meg az amerikai konzervatívok legnagyobb gyűlését

  • A szervezők nem zárják ki, hogy Donald Trumpot is meghívják a rendezvényre.
Bel 2022-01-24 | 11:27
Századvég: az emberek kétharmada szerint Orbán inkább megvédi a rezicsökkentést és a családtámogatásokat, mint Márki-Zay

Századvég: az emberek kétharmada szerint Orbán inkább megvédi a rezicsökkentést és a családtámogatásokat, mint Márki-Zay

  • A magyarok fele szerint Orbán Viktor képviseli a jövőt, Márki-Zayról a megkérdezetteknek csak a 34 százaléka gondolja ezt.
Bel 2021-06-05 | 19:50
Újabb alku: újabb hat budapesti körzetben mutyizta le a jelölteket az ellenzék - továbbra is azt hazudják, az előválasztásnak nagyon komoly tétje lesz

Újabb alku: újabb hat budapesti körzetben mutyizta le a jelölteket az ellenzék - továbbra is azt hazudják, az előválasztásnak nagyon komoly tétje lesz

  • Ez már a sokadik, füstös szobában és tárgyalóasztalnál megszületett alku.
  • Hat budapesti körzetet érintő megállapodást kötött szombaton az eddigiek mellett DK, az MSZP és a Párbeszéd az őszi ellenzéki előválasztásra.
  • Ennek értelmében a három párt három-három körzetben visszalépteti egymás javára a jelöltjeiket - mármint a csodafegyvernek kikáltott előválasztás előtt.
  • Három körzetben a DK támogatni fogja az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltjeit, és további három körzetben pedig az MSZP és a Párbeszéd áll be a DK jelöltjei mögé.
  • A DK Zuglóban megint a Momentum ellen lépett, mert nem a most éppen momentumos Hadházyt, hanem az MSZP-s Tóth Csabát támogatják.
Bel 2022-03-04 | 09:20
Kettős elfogás: Embercsempészek Szombathelynél

Kettős elfogás: Embercsempészek Szombathelynél

  • Két szerb állampolgárságú férfival szemben is intézkedtek.
Bel 2021-08-30 | 15:44
Van itt pénz: milliárdos tétel lehet az ellenzéknek az előválasztás

Van itt pénz: milliárdos tétel lehet az ellenzéknek az előválasztás

  • Bár a versenyt jelentősen leszűkítették és jó előre lezsírozták, a Gyurcsány-shownak milliárdos költsége lesz.
  • Egy erősebb miniszterelnök-jelölt-jelölti kampány felette lehet a 100 millió forintnak.
  • Komolyabb kampányt és kampányköltést eddig Karácsony csinált a jelöltek közül, neki köztéren is vannak plakátjai, és a Google és a Facebook felületein is sokat költ.
  • Igaz, azt nem hajlandó elárulni, hogy miből.