Energiakrízis Romániában: Temesváron fűtés nélkül maradtak a kórházak és 50 ezer háztartás

Energiakrízis Romániában: Temesváron fűtés nélkül maradtak a kórházak és 50 ezer háztartás
  • Ennek oka az, hogy liberalizálták a ázpiacot keleti szomszédunknál, és elszabadultak az árak.

Bekövetkezett, amitől Temesvár önkormányzata, több tízezer lakos és közintézmények, kórházak vezetői tartottak: keddtől megszűnik a távhő- és melegvíz-szolgáltatás a bánsági nagyvárosban - írja a Krónika.

A Colterm szolgáltató ugyanis hivatalosan fizetésképtelenné vált felhalmozott adósságai miatt, a Delgaz és az E.On pedig elzárta a gázcsapot. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 50 ezer háztartás fűtés nélkül marad, és ami még rosszabb: a kórházakban sem lesz fűtés és meleg víz.

"Kéréssel fordulok valamennyi romániai gázszolgáltatóhoz, hogy segítsen rajtunk" – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Dominic Fritz polgármester. Az elöljáró kivételként említette a Victor Babeș-kórházat és az Odobescu-szülészetet, amelyek saját hőközponttal rendelkeznek. Fritz kijelentette: a Coltermnek jelenleg nincs földgáz-szolgáltatója olyan körülmények között, hogy egész Európa gázválsággal küzd.

Elmondása szerint megpróbálnak legalább kis mennyiségre szerződést kötni, közben pedig széntüzelésre áttérni. Utóbbi tekintetében ellátást igényeltek az állami tartalékokból, de ezt csak sürgősségi rendelettel lehet engedélyezni, ideiglenes, ügyvezető kormány pedig ezt nem teheti meg.

"Tudom, hogy pusztító erejű hír ez sok temesvári számára, azoknak, akik a kórházakban szenvednek, orvosoknak, ápolóknak, aki amúgy is kimerültek. Mindent megteszünk azért, hogy túllépjünk ezen az időszakon, és a lehető leggyorsabban újraindíthassuk a távhőszolgáltatást Temesváron" – közölte az elöljáró.

A bánsági város polgármestere szerint jelenleg is tárgyalásokat folytatnak gázszolgáltatókkal. Hangsúlyozta: a leendő árat három forrásból kell rendezni: a lakosság által, illetve helyi és állami költségvetésből, miközben jelenleg csak az első két pillér "áll". Ilyen árak közepette nem lehet a harmadik, az állami forrás nélkül megoldást találni.

"Egyetlen olyan forgatókönyv sincs, amely szerint a távhőszolgáltatók túlélhetnek jelentős kormánytámogatás nélkül" – szögezte le Fritz. Az elöljáró a gigakalória árának megduplázását javasolja Temesváron, ahol elmondása szerint a Colterm azért halmozott fel óriási adósságokat – több mint 320 millió lejt –, mert eddig jóval az előállítási áron alul biztosította a szolgáltatást.

Közölte: a bíróság kedden fizetésképtelenné nyilvánította a Coltermet, amely élére csődbiztost neveztek ki. Az elmúlt egy évben – mióta Fritz átvette a város vezetését – nekiláttak az adósság visszafizetésének. Hozzátette: csak ebben az évben 137 millió lejt fizetett a város a szolgáltatónak. Az összegből két iskolát lehetett volna felépíteni.

Megjegyezte: nem lehet a végtelenségig fenntartani ilyen módon a rendszert, a távhőszolgáltató önkormányzati finanszírozásával a város jövőjét élik fel. Azt is hozzátette: hogy az egyik gázszolgáltató 80 millió lej kifizetéséhez kötötte a gázcsap megnyitását. Ennyi pénzt pedig a város nem tud előteremteni. Dominic Fritz elmondta: a temesvári Románia második legnagyobb távhőszolgáltató rendszere a bukaresti után. Úgy vélte: az energiaárak megemelkedése miatt egyetlen más romániai nagyvárosban sem tudják csak a lakossággal és az önkormányzatokkal kifizettetni a téli távhőszolgáltatásokat.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2021-06-30 | 12:59
BILD: takargatja a német kormány az iszlamizmus problémáját

BILD: takargatja a német kormány az iszlamizmus problémáját

  • A würzburgi iszlamista ámokfutás élénk vitát váltott ki a német sajtó egy részében.
  • A 3 bestiálisan meggyilkolt nő és a további súlyos sérültek mellett a média egy része már nem akar csak úgy elmenni.
  • A politikusok azonban maszatolnak és továbbra is csak hárítanak.
  • Közben egy migrációkutató egyetemi tanár azt mondja, "Különösen a súlyos erőszakos és szexuális bűncselekményekben nagyon magas a bevándorlók [főként 2015-ben érkezett] csoportjának felülreprezentáltsága".
  • Tény: a rendőrségi statisztikák szerint 2020-ban az erőszakos bűncselekmények 168 237 gyanúsítottjának 38 százaléka "nem német" volt, 13 százalékuk bevándorló.
  • 290 000 bevándorlónak kötelessége lenne elhagyni Németországot, ám nem teszik ezt meg - a kitoloncolásukhoz nincs meg az akarat.
Kül 2021-07-29 | 11:10
Szép új világ: Biden betiltotta "bevándorló” és az "illegális bevándorló" kifejezéseket

Szép új világ: Biden betiltotta "bevándorló” és az "illegális bevándorló" kifejezéseket

  • Utasították a bevándorlási bírákat és ítélkezőket, hogy hagyják abba az "bevándoló" és "illegális migráns" jelzők használatát.
  • Ehelyett King azt írja, hogy a bírák és az ítélkezők a "nem állampolgár", "migráns", "okmányokkal nem rendelkező állampolgár" vagy "iratok nélküli személy" kifejezéseket használják.
Kül 2021-06-29 | 11:13
13 éves bécsi kislánnyal végzett a 16 és 18 éves afgán

13 éves bécsi kislánnyal végzett a 16 és 18 éves afgán

  • Elkábították, majd megfojtották az áldozatot.
  • A menekültügyért felelős államtanácsos keményen bírálja Nehammer belügyminisztert és Zadic igazságügyi minisztert, amiért a két afgán ismert volt a rendőrség előtt, mégsem zolocolták őket ki Ausztriából.
Kül 2021-05-11 | 20:09
Gigantikus botrány Ausztriában az OMV körül: a 4 milliárd eurós bűncselekmény

Gigantikus botrány Ausztriában az OMV körül: a 4 milliárd eurós bűncselekmény

  • A részben állami tulajdonban lévő OMV talán túl sokat fizetett a Borealisért.
  • 2020 márciusában az OMV olaj- és gázipari csoport többségi részesedést szerzett a Borealis nemzetközi vegyipari vállalatban.
  • Ez volt az osztrák ipartörténet legdrágább felvásárlása.
  • Ausztria ipartörténetének legdrágább felvásárlása most már a gazdasági és korrupciós ügyészséget foglalkoztatja.
Kül 2021-05-17 | 21:00
FRONTEX: újra emelkedik az illegális migrációs nyomás Európa külső határain

FRONTEX: újra emelkedik az illegális migrációs nyomás Európa külső határain

  • Az illegális határátlépések száma Európa külső határain 2021 első négy hónapjában elérte a 36 100-at.
  • Ez mintegy harmadával több, mint egy évvel ezelőtt, amikor a COVID járvány kitörésével összefüggő utazási korlátozások miatt csökkent az illegális migráció.
  • Áprilisban az illegális határátlépések száma meghaladta a 7 800-at, ami négyszerese a tavalyi év azonos hónapjában mért rekordalacsony értéknek.
Kül 2021-06-09 | 08:47
8,4 milliárd jelszó szivárgott ki, de ellenőrizhető, az Öné közte van-e

8,4 milliárd jelszó szivárgott ki, de ellenőrizhető, az Öné közte van-e

  • Ez a történelem legnagyobb jelszószivárgása.